Hogy takard el a „gondjaid” (avagy hogyan játssz jól) , miközben a munkahely folyamatos akadályokat állít

Azt hiszem, ezzel mindannyian így vagyunk: a munkahelyen meg egyáltalán a világban nagy a színház. A munkahelyen az ember megbújik. Öhm, van ez a kedves kolléganőm, valójában ez az egy akivel olyan „szoros” a kapocs – vagyis annyira szemmel tart hogy minden stressz. Már lassan semmit se lehet csinálni. Minden baj.

++++ már az elején rájöttem, sokszor mennyire negatívan ítél meg dolgokat, össze-vissza beszél mentális dolgokról miközben azt se tudja miről pofázik, belém állítja a paranoiát hogy lenyomozzák a munkahelyi számítógépeinket, mondani se kell, alig várom, hogy elhúzhassak minden délután. (vagy hogy húzzon el szabira, csütörtök pénteken teljes magány lesz de legalább nem figyeli minden mozzanatom)

Hm, már hétfőn majdnem beszóltam. Észrevette messziről is hogy emailt írok. Ismerem e akinek írok … hát gondoltam ez hülye … mondom, olyannak nem ír az ember akit nem ismer, de nyugton legyünk, 5 sort írtam, kiléptem. Majdnem a pofájába basztam, hogy amúgy meg ha annyira tudni akarja a pszichológusomnak írtam az időpontról, hogy x.-edikén miért passz, miatta, mert nem lesz akkor se s egyedül leszek benn (de legalább nem stresszel, legalább ő nem) – de nem, persze nyelnem kellett ha az életem ezen felét inkognitóban akarom tartani.

Jött az a hülye könyv amiről már valahol írtam – pszichiátriai jellegű könyv – rögtön ajánlgatta nekem, már egy célzás volt – megvettem magamnak (ezt is bánom, mivel minden sora felbaszta az agyam) – de – mivel ez könyvtár – gondoltam, nem veszem onnan ki – mindig úgy érzem minden kis jelből mindent tud. Nem akarok apró kis infókat se kiszellőztetni Akkor meg amikor nyomott tele paranoiával, hogy új igazgató lesz és lefigyelik a gépeinket hozzátette nem szabad támadási felületet hagyni. ( gondoltam, ja, igen, nem szabad támadási felületet hagynom NEKI!) Ja, igen, és ő a közvetlen és egyetlen kolléganőm, napi x óra.

Akkor jön egy közös ismerős – a könyvet neki az ismerőse írta – rögtön oda nyúl a polcra – jajj olvastatátok? Milyen jól leír mindent, érthetően. Begörcsöltem, francba kívántam. Jajjj, miért kell említeni B. előtt? Akárhogy bújtatnám magam, minden kis szaron stresszelek.     (szerintem, tegyük fel, benne lennék, mert szívem szerint – hogy egy intenzívebb formában kicsit be a Thalassába, mire oda jutnék, mire itthon mindenkinek „megadnám magam” mert egy szó nélkül nem húzhatok el, garantáltan kikészülnék)

 

Szóval, ma jön egy pasas meg egy nő, termeket nézni, na persze fülig érő vigyor (mosoly és nagyívű kommunikálás, csak néztem őket és elfáradtam) . Ülök az asztalnál, arctalan, fekete pulcsi, teljes depresszió, magány, teljesen , egy lélek nem volt és még kolléganő is a vendégekkel, velük messziről hallom: Lélekpallér Egyesülettől vannak és termet szeretnének, a néhai összeüléseikhez. Begörcsöltem. Na fasza, mondom, ezek is ide jönnek, már mindenki, már az áprilisra is telve programokkal, sok idegen ember, depresszió, elég nehéz így …. na és persze, a nő odanézett rám, igyekeztem visszamosolyogni, nem ment és kb úgy éreztem – mivel ő hasonló emberekkel foglalkozik, meglátta bennem amit én igyekszem takarni. Kolléganő persze tesz rá magasról. ( emlékszem, kezdetben még próbáltam vele beszélgetni, elmondta nekem hogy ki a barát, nála, én meg közöltem vele hogy nem ismerem a fogalmat, ő nyugdíj előtti más generáció, nála akit nem ismersz, az nem lehet barát sőt senki, az a generáció mint anyám, a facebook-gyűlölők társasága, na onnantól kezdve meg se próbálok neki elmagyarázni dolgokat, belemenni meg istenments, nem kívánok verbális ütközetet vagy kikészülést)

Lélekpallér. Na rápörgött, hogy ez a Horgony Klub, azok jönnek ide …. gondolkozok, mi a szart magyaráz???? Mond egy itt ismerős pszichiátert … néha úgy tesz mintha kurvára érdekelné amúgy meg totál előítéletes. Azon agyaltam, vajon mondjam neki, hogy a Horgony Klubnak egy ideig tagja voltam és az teljesen más? Hogy ott egy szoc. munkás nő interjúztatott? ( azt is bánom, hogy bevontam a családi dolgokba, örülök hogy megszabadultam tőlük) Sokáig utána is aggasztott. Itthon rákerestem a Lélekpallérra, a cím, az elérhetőség is más, más a vezetője vagyis teljesen más …. vagy ///// vagy mert kolléganőmnek van az a beszédhibája, hogy hadar, konkrétan elfáradsz benne hogy megértsd mit mond. Lehet azt akarta hogy a Lélekpallér Egyesület olyan MINT  a Horgony. Abban lehet valami, hasonló de a kettő nem ugyanaz. Próbálok megnyugodni de nehéz, hogy most meg egy ilyen egyesület költözik oda gyűlésezni. ( könyörgök ez egy könyvtár, de a polgármester úr ezt ajánlotta )

Nekem meg főnyeremény és további stressz.

Összefogja  a hozzátartozókat, a családokat … öhm, ilyenek.

Ha nem félnék attól hogy lebukok, ha már beköltöznek hozzánk majd, valakivel beszélnék arról, hogy ne haragudjon, és mi van ha a család lepasszol? Hogy a lélek nem létezik számukra? Hogy kínos, nem létező …. izé … érthetetlen nekik minden? Hogy lehet a hozzátartozókkal elfogadtatni dolgokat vagy esetleg mikor fognak érteni?

Elmondom, sohanapján kiskedden.

Vagy csak ülök a székemen depressziósan, ahogy mindig és figyelem, ahogy ki-be járkálnak és ilyenkor ……. nos ilyenkor vagyok triplán feszült és sírásig magányos.

Szerző:

Belépett: 13 óra

intro86

Blog kommentek: 2466Blog bejegyzések: 168Regisztráció: 24-05-2018

Írj megjegyzést