Ha keresnél,
már késő lesz, nem leszek,
átléptem, nyomomban csak köd dereng,
már csak egy fehér betű leszek fekete alapon,
cikkcakkos szélét remegve karcolom,
én leszek az egyetlen betű, árva,
rám borul a fekete lap éjszakai fátyla,
nincs több betű, így szó se, üres az éjszaka,
nincs több könny se, a sivárság évada
köszönt rám;
Ha keresnél, már sehol se találsz,
beburkolt már maga a halál,
a fekete vastag alapon egy fehér betű,
szétfolyik, össze nem áll a falfehér nedű.
Még pont se vagyok az üres sötétségben
se egy kibaszott vessző,
ami él jel, az is lefolyik a falon, közben persze kérd ő,
hogy vagy ma? – hamiskásan csak csöpög szét a betű,
a fekete alapon élete magányában sose volt egyszerű.
Nincs itt több betű, így persze egy rohadt szó se,
a mondat már nem él, össze nem áll, fekszik a ringben,
szemhéja csukott, mögötte drukkoló hangok,
a többi betű ; de ők a fekete lap szélén kiugornak a létbe,
maguk mögött hagyják őt a sötétlő feketében.
Ha keresnél, a fekete lapon ez a betű vagyok,
hangom elfojtom, mégis lenne mit kiáltani nagyot,
hogy a világ meghallja, mi bennem néma,
s a betűk élete se csak egy egyszerű tréfa,
és ő kiáltana de senki se hallja,
magába zárja a fekete lap alja,
mert bár sík, mélysége a poklot is eléri,
ha keresnél, ott keress, hol nincs mit érezni,
csak égni … egyre égni .. hamuvá lenni,
majd már annyi se marad, csak a nagy büdös semmi.
február 14.
Szerző:
