Nem tudom, bárkit is érdekel e hogy már megint kiöntöm a szaros bilit, de üvöltenék és nincs kivel beszélnem arról, hogy a mai nap megint kibaszta az agyam. Főleg a munka utáni időszak most. Zabálom a vacsorát mert ideges vagyok. Kurvára. Más nem eszik, nekem evésrohamom van.
Szóval, a szerda a rövid napom munkában. Eljöttem fél 5 és itthon benéztem a másik fiókkönyvtárba (ott dolgoztam a mostani előtt, ismerős terep) de nem azért, hanem, hogy kicsit dumcsizzunk az itteni kolléganővel, mert benne bízok…vele olyan…ok általában mindig. (persze én is hülye mód munkaidőben próbálkoztam még 6 óra előtt, vagyis lehetett számítani emberekre)
Egy idős nő, aki ismert mert hozzánk is jár … hát kedvesen leszereltem, hogy néha innen is szerzek olvasni és egyebekkel teleszövegelt, de baszki ne pofázzon bele senki hogy mit csinálok ha a 8 órámat ledolgoztam. Jajj, mer ott hagyta a kolléganőjét? ( jajj mert belehal)
Ma nem volt tömeg, sőt senki így nyugodtan hagytam ott. A nő emlegette hogy tegnap mennyien voltak és milyen zűr volt..jó oké. Kényszer-beszélgetés.
Amit próbáltam az itteni kolléganővel ….. nem lehet, egyszerűen lehetetlen beszélgetni. Vagy kisgyerek üvölt, vagy nem merek ….. mert tiszta paranoia vagyok, ki hall és ki mit mondhat kinek. Totál üldöztetés ez már. A kisgyerekes anyuka a három kölyökkel elment, hm, hát igen, amit ezer dolgot beszélgethettünk volna, ha magunk vagyunk, de nem.
Aztán mikor megint bejött valaki, fogtam magam és kifordultam. Annyit suttogtam, hogy majd négyszemközt. Megsúgom itt meg, hogy nem nagyon lesz négyszemközti lehetőség erre.
Időközben összefutottam az utcán az apámmal, aki télnek évadján biciklivel jár dolgozni. Farmerban és vastag kabátban. Én képtelen lennék. Erre kicsit kiakadtam anyámra … de az ő életük. Anyám túl elkényelmesedik a kocsival, mindig is a segge alatt volt, én meg kurvára nem örülök, hogy apám biciklivel jár dolgozni. de az ő dolguk. Ez kb olyan mint mikor a kórházból gyalog jött haza, akkor is jegesek voltak az utak. Anyám nem ment érte mikor a kórházból kiengedték….ennyit erről. De rajtuk már igyekszem nem felbaszni az agyam. Az apám is (én is) totál anyám fennhatósága alatt éltünk régen is. Osztozkodnak: a kocsi az enyém, te menj biciklivel. Nem tudom jól megfogalmazni mit, de gondolok egysmást.
Lógus asszondja amúgy miért nem hívok el valakit munka után beszélgetni? Ha-ha! Tudja, hogy ez nekem sose ment. Az emberek engem előbb offolnak, minthogy … reménytelen, kit hívnék, hova és mégis mikor. Kimentem néztem van e mp 3 lejátszó zenére mert megkattant ez a világ már a sok baszom emberrel benne, visszafele néztem megint be egy kávézóba, az Interspar része a kávézó, hányan ülnek benn és senki se ül egyedül. Asszem, nem érintett sehogy. Csak elmentem mellette és figyeltem. Ennyi. Egy intro jól megfigyel, mást úgyse tud. Na persze, de hallgatni tud addig amíg ki nem készül.
Ez nekem nem jár, alanyi jogon nem jár, sose járt. Munka UTÁN meg, hát az mikor van? 7óra meg 8. Mire haza érek, kimozgatom a kutyát és haza este van. Örülök, hogy élek, hogy túlélek napról napra a sok hülye emberi szövegelés között, miközben tényleg csak valamiféle bizalommal működő …. nem, már nem tudom mire vágynék. Lehet semmire már.
Ezzel a végszóval mentem el olvasni ma este is. Nem mintha nem szeretnék olvasni, imádok, de beszélgetni meg nem tudok. A lógusnál épphogy tanulom, vagy nem megy, vagy kontroll nélkül dől ….
Szia! 🙂
Igazad is van! Ledolgoztad a 8 órát, másnak nincs köze ahhoz, hogy mit csinálsz a szabadidődben.