Ezt a bejegyzést meg sem próbálom felépíteni, most kioádom az életem.
Azt hiszem hét éve vagyok (nem túl aktív) búrás. Ennyi idő alatt kijöttem a bulímiából, szerelmes lettem két pasiba és kétszer kibuktam ugyanabból a suliból.
Elhagytam a gyűlölve imádott mukahelyemet és eladtam magam egy nyomorult multinak. Nyugis helyet akartam, mert az előzőt már nem bírtam. Ezt megkaptam, valamivel több pénzért, de ez nem igazán számít. Viszont a nyugi a vártnál jóval komolyabb szakmai és szellemi leépüléssel jár. Hiányzik a régi poklom.
Az első pasi, akibe szerelmes voltam megházasodott, külfödre költözött, megnősült és gyereke lett. Úgymond barátok vagyunk, ami azt jelenti, hogy havonta egyszer felhív munkaidőben (amikor tudja, hogy nincs sok időm) és beszélük kb. 10 percet.
Másik pasinak (akivel nem jártunk, csak mondjuk úgy, hogy összejártunk, de én nagyon beleestem) most lett gyereke. Tőlem meg szépen eltávolodott.
Szinte kizárólag pasi barátaim vannak és rendszeresen hallgatom tőlük, hogy a gyerek születése hogyan cseszte el a házasságaikat, de akiket én szeretek persze a fehér holló kivételek, akik lepattintanak.
Legszivesebben megütném azokat, akik azt mondják, hogy majd az idő megoldja, mert nálam nagyon nem. Hét év, két szerelem és egyik sem múlt el. Többet járok szórakozni a legtöbb kamasznál és nagyon nehezen tudnám megszámlálni, hogy hány pasival volt dolgom ezalatt, de csak ők érdekelnek.
Eltelt egy csomó idő, voltam egyedül, voltam másokkal és sehogy sem lett jobb. Járok pszichiáterhez, szedem szépen a gyógyszereimet, extrém mértékben figyelek a külsőmre és semmi sem segít.
Senki nem mond olyat, hogy semmit sem lehet tenni, de olyat sem, hogy mi olyannal próbálkozhatnék, amit eddig nem tettem. Amit ennyi idő nem oldott meg, azt több sem fogja.
Szerző:
