Elhangzott, hogy amiket ahogy leírok, arra nem lehet mit meg hogyan válaszolni, reagálni. Nem is várok senkitől semmiféle, semmit, én egyszerűen csak kib@@@ul írok, aki olvas olvas aki nem az nem, aki bújt, aki nem, a többi nem érdekel. Most pl a vörösbor mellett írom amin átmegyek, jelenleg. Másra tán jobban lehet reagálni, ahogy én írok, lehet arra még válaszolni se lehet hogy, de ez izgat most legkevésbé.
Már tavaly, tavaly is közel álltam ehhez, de most jön rám erősebben. Remélem, nem hányom ki a vörösbort, nem is az hogy kívánom, csak az agyam tompuljon el. Még tán sose tapasztaltam ilyen szilveszteri szorongást. Itthon vagyok a kutyámmal, ő alszik nyugvásban, mellettem mécses ég, teljes sötétség és vörösbor és mindenem befeszülve.
Hát Picur szívem, fordult a kocka, vagyis nem volt minek fordulni. Picur nem egy félős kutya, ezt már az elejétől fogva tudom pedig ezek a petárdázások robbantgatások sok állatot megviselnek, félnek, elbújnak, legrosszabb esetben megszöknek és sose találnak haza. Nos, időnként lehet legszívesebben én is megszöknék, és tán sose találnék haza. Hova haza? Már ahol biztonságos. Anyáméknál csak a kaja és a kérdezősködés, itt meg, alig várom hogy visszamehessek dolgozni. (na onnantól kezdve megszabadultok tőlem megint mert nem fogok írni kb semmit, mert örülni fogok hogy napról napra élek, erőm nem lesz)
Szóval, a kutyám nem fél, úgy járt-kelt lenn mintha normális lenne a világ de ilyenkor nem az. A robbanásokra kb beleüvöltöttem a semmibe: baszódjatok meg ott ahol vagytok (ez rám így sose volt jellemző, a jókislány imidzset követve, elfojtva magam amit már unok), és rettegve rohanva jöttünk hazáig. Legalábbis én rettegve. Azóta vörösbor, kezd hatni, de hogy tényleg hasson, ahhoz …. hányni se akarok, bár valójában mindegy, mindenképp egyedül vagyok, senki se lát senki se kér számon. (és senki sincs mellettem- de ez az én életemet nézve totál mellékes)
Ezelőtt sose éreztem így a szilveszterrel kapcsolatban de most félek. Egyre inkább élem meg a világháborús állapotokat, bár csak 40-60 évvel születtem a háborúk után és hiába is a kisváros volta annak ahol élek, kegyetlen. Hol érezhetjük ilyenkor biztonságban magunkat??
A kutyám itt fekszik kómázva, eszébe nem jutna, hogy ő nincs biztonságban.
A legtöbb kutyás családban nem így van. A kutya fosik, Zsebi a szüleimnél bevonul a csap alá és csak akkor jön ki ha nem hall semmit. Így szoktam én társas helyzetekben: sarok, fal, valaminek a széle, olyan helyre csúszni ahol egy kicsit védettebb és kuss és pszt, egy hangot se.
Végül is még csak 8 óra, simán elfogy az egész üveg vörösbor, bízva benne hogy ez nem hánytatós cucc, de ha kivág a sorból azt se bánom, esküszöm.
….és ezzel együtt mondom, hogy még olyan kibaszottul hosszú az este éjfélig, csak én , a bor, a könyv, vagy épp Bud Spencer-t kikapcsoltam …. csak a sötét szoba és hallgatom ami kinn megy és szorongok.
és még csak nem is sírtam, de gyanús, hogy lesz az is, még az elkövetkező 4-5 órában. (mennyi?????? és ezt csak éjfélig számolom )
Szerző:
