– Hé, Te, látod Te is őket? Itt vannak körülöttünk és jókedvűek a fények.
– Persze, hát nem egyedül vannak, ünnepek körül barátokkal van, ki normális ember, csak …. csak mi ülünk itt magunkban …
– de szeretetben – mondja Brumm és rá mosolyogva nézek ..
– de túl sokan vannak, tudod, azt hiszem, ők valóban élnek.
Figyelted azt a lányt? Minden pasi barátot megölelt – vajon hogy volt rá képes? Beszélgetnek. Minden mosolytól, vidámságtól édes.
Menjünk Brumm, egyre hangosabb és élesebb itt az élet, a magány a placcra itt nem nagyon léphet.
– Okés, menjünk – szólt Brumm – és a hideg megcsapta újra az arcunk s a buszon újra önnön magányunkban csak egymásnak voltunk.
ps: készült az ezévi utolsó terápiás órám után a beülős – palacsintázó és forrócsokizós (ez már ilyen szokássá lett, persze egyedül) – de jelenleg érzelmileg totál elterítő emberi tapasztalásaim nyomán, Brumm egy plüssmackó, akit ma már nem szégyellek húzni-vonni magammal, ja a neve akármi más is lehet, a mai napra Brumm :)))))))
Szerző:
