Miért olyan nehéz
boldognak lenni?
Miért vagyok kevés?
Miért vagyok semmi?
Mi az oka annak,
hogy mélabús lettem?
Miért érzem: kevesen
vannak most mellettem?
Mért kell folyton megfelelni?
S az jobb kérdés, hogy hogyan?
Miért nehéz elviselni?
Mért nem tudom valahogyan?
Mért akarok meghalni?
Az én próbáim mért oly nagyok?
Mért akar mindenki elhagyni?
Miért ez az ember vagyok?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Én mindig az a típus voltam, aki mindenre magyarázatot akar, mindennek tudni akarja a miértjét. Miért kellett így lennie, miért velem történik ez, miért kell gyógyszert szednem, miért, miért, miért…
Miért vagyok rosszul folyamatosan? Remegek, szédülök…
Miért nem eszem, iszom rendesen? Nem akarok kórházba kerülni…
Csodálkozom, hogy ki vagyok száradva, fáradt vagyok egyfolytában.. Inkább azon kéne csodálkoznom, hogy még élek. Miért csinálom ezt a testemmel?
Miért nem tudok rendesen élni, iskolába járni, mint mások?
Azt tudom, hogy rendszert kéne vinnem az életembe.. Rendszeres étkezést, meg mindent.
Nyakamon az érettségi, és megint egyre rosszabbodik az állapotom, annyira félek, hogy elrontom… Elrontom az egész életemet…
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Mert miért ne? Ha esetleg mélyen vagy és onnan felkelsz, akkor szerintem azért. 🙂
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Fogalmam sincs, hogy miért kap el az öngyötrés bizonyos helyzetekben. Például kitalálom, hogy milyen jó lenne előadásokat tartani a kedvenc témáimban, de megtorpanok a művelődési ház előtt és inkább másfelé megyek. Ha pedig erőltetni kezdem a dolgot, hogy de tényleg jó lenne előadásokat tartani, mert szeretem az xy témát és már annyi információt összegyűjtöttem róla, akkor valahonnan az elmém mélyéről kirobban egy éles „hang”, akár a sikító fűrész és leordítja belülről a fejemet, és szinte tocsog a fájdalmamban… amit ő igen csak élvez. Lehülyéz, kinevet, megaláz, szinte a sarokba rugdos, hogy mit képzelek…
Az idegesít a legjobban, hogy már nem is tudom a gyötrő hangot személyhez, emlékhez kötni. Fogalmam sincs, hogy miből lett, így nem tudok ellene stratégiát kidolgozni. Lebénít. Ha pedig mégis szembe megyek vele, tutira elgáncsol. Persze tudom, hogy saját magamat buktatom fel. Direkt akadályozom magamat, de MIÉRT?! Miért élvezem az önsorsrontást?!? Irracionális és mégis csinálom. 🙁 Jó lenne megszabadulni a káros gondolatoktól, a bűntudattól és végre megvigasztalódni. Ami elmúlt, elmúlt.
Illetve arra is jó lenne rájönnöm, hogy miért nem tudom elképzelni a további életemet a szülővárosomban. Ellen ellenére mindig visszajöttem, mert ugye hová is mehettem volna? Éltem más városokban, de mindig visszatértem. Most pedig ismét nagyon el akarok menni. Várom, hogy lehetőséget kapjak, azonnal csomagolnék és szinte futnék innen. Tényleg azonnal mennék! Elköszönnék a családomtól és spuri. Honnan ez a hihetetlen erejű „máshol akarok lenni” vágy? Azt sem mondanám, hogy utálom a szülővárosomat, vagy bármi komolyabb bajom lenne vele. Egyszerűen diszkomfort érzetem van benne, a lelkem szorong. Pedig nyugodt kisváros. Nem értem.
És miért nem akarok lefeküdni, aludni, amikor érzem, hogy álmos vagyok? Attól nem lesz hosszabb az életidőm, hogy erőnek erejével ébren tartom magamat. Álmosan nem is tudok fogalmazni, vagy olvasni.
Valamit tennem kell a szorongásaimmal, mert akadályoznak a normális életben.
Dr’ga Andrea,
valószínúnek tartom, hogy olyan fájdalmas lenne felhozni az igazi, az eredeti emléket, hogy ki az, aki mindig elgáncsolt, amikor akartál valamit, hogy inkább jó mélyen besöpörted a tudatalattidba.
A gyógyulás útja pedig az, hogy mégis elő kjéne rángatni onnan valahogy azt az eredeti emléket, és a hozzá kapcsolódó fájdalmat, mert az csak ott mocorog azért, és amíg ki nem veszed onnan, addig ott van és bajokat csinál.
de ehhez csak szakember ért.
kell valaki, aki türelmesen meghallgat, és segít az emlék előbányászásában, aztán meg a földolgozásában.
Földogozni egy emléket, az azt jelenti, hogy az ember emlékszik rá, hogy mi történt pontosan, aztán megpróbál normális módon érezni ezzel kapcsolatban.
Mi már kisgyermekkorunkban megtanultuk, hogy a fájdalmat nem szabad kimutatnunk, meg aztán a fejünkkel azt is megtanultuk, ohgy nem is szabad, hogy fájjon az, ami minden normális embernek fájna.
Próbálna csak valaki az én kisfiammal üvölteni, rögtön sírva hozzám szaladna.
Mi meg nem szaladtunk senkihez, met az volt a normális, hogy ütöttek, vertek, fizikailag és szavakkal is mindket, és azt hittük, hogy ez a normális.
elfelejtettünk normális módon érezni.
megtiltották nekünk.
ehhez kell egy szakember, aki segít.
szerintem megpróbálhatod a mostani terapodat is, aki nem hiszem, hogy elutasítana, ha ilyen okos dologgal jönnél elő. néhány terap elvesztette a hitét, hogy a páciensei képesek emlékezni , mert persze jó részük nem emlékszik, nem mer…
De lehet, hogy ha te mernél emlékezni, akkor hirtelen elkezdene bízni benned.
Mert ha már megvan az emlék, akkor onnan könnyebb előrehaladni…
Azt is mondhatnád neki, ohgy nem emlékszel, mi történt, de szeretnél emlékezni.
és ehhez meg csak az kell, hogy heti egyszer odamenjél, és üljél vele szemben.
Az idő hihetetlen dolgokra képes. egyszer csak elő fog bukkanni a mélyből valami szarság, biztos lehetsz benne…
próbáld meg szerintem.
nagyon nagy öleléssel
ama
Kedves sorstársam, amikor ilyen állapotban voltam, mint te, akkor egyszerre olvastam egy kitűnő könyvet, és ugyanabban az időben jártam egy pszichológus hölgyhöz. Mindkettő azt sugallta nekem, hogy az a bajom: túl sok minden van a fejemben. Egymást tiporják a gondolataim. Fizkailag ki kell üríteni az agyadat. El kell csendesedni. A pszichológus nő ezt ajánlotta: üljek csendben, és képzeljem el, hogy az agyam egy aranysárga, sima lemez, és azt finoman törölgessem egy puha ronnggyal, ameddig teljesen tiszta nem lesz, akár fél óráig, és akár sok-sok alkalommal. A könyv Osho legjobb műve: a meditációról. Ott is számtalan egyszerű ralaxációs gaykorlatot találsz. A cél ugyanaz. Muszáj elcsitítanod a lelkedet, szívedet, agyadat. És amikor így visszatérsz szinte a gyermeki, átatlan állapotodba, akkor az agyad tudni fogja, hogy jó-e az neked, hogy a szülővárosodban élsz, vagy hogy előadást tartasz másoknak, vagy sem. Az is lehet, hogy tiszta aggyal valami egészen más, fontos tennivaló jut eszedbe. Nekem ez a véleményem – saját tapasztalataim alapján.
R.
nekem is van ilyen belső hangom… mint Karinthynél az ‘Én és énke’, csak itt már úgy néz ki, én vagyok az „énke” és az a hang az „Én”, annyira elhatalmasodik rajtam. magadban nem nagyon tudsz tenni ellene, legalábbis nagyon nehéz. ha szembe mész vele, és megmutatod, hogy téved, talán elhallgat, de tudom, hogy ez nagyon nem egyszerű. a legjobb, ha valaki más segítségét kéred. ez lehet szakember, de lehet olyan valaki is, aki közel áll hozzád, és ismer annyira, hogy tisztában van a képességeiddel és segíthet neked is reális képet kapni róluk. nem olyan, aki agyba-főbe dicsér, mert azt hiszi, azzal jót tesz, hanem akiben bízol és el is tudod hinni, amit mond.
ismerős az érzés. Mármint amit a blogban írsz Andi. Hogy valamit meg akarok tenni, de akkor jön egy érzés, mintha valami visszafelé tolna fizikailag, hogy mégse tegyem. És valójában nem tudom igazán, hogy mi a jobb; ha megtenném vagy ha marad ez ami van, hogy „félek”. Sajnos nálam mindig a félelem győz. De egyvalamit megtanultam: néha ki kell kapcsolni a fájdalmakból. Van egy saját technikám: leülök a gép elé, éjjel, bedugom a füllhallgatót, benyomok egy kis chillout zenét (letöltöttem egy rakattal, ez jó, mert sokáig eltart, ha hallgatom), és azzal én elvagyok 🙂 Amugy szerintem, ha szertnél előadást tartani, hát rajta! Egyetlen egyszer kell leküzdened a félelmed, max kétszer (amíg bemész a közösségi házba, másodszor pedig mikor mész az előadást megtartani) – ez lebegjen a szemed előtt, hogy egyszer kell erősnek lenned, hogy leküzdd! Aztán minden csak jobb lesz :-)) És egy hatalmas élménnyel gazdagodhatsz, hogy tartottál egy előadást!!! És mindenki téged hallgatott, s adtál valamit másoknak. Ha gondolod, még diktafonnal fel is vehetnéd, s később visszahalgathatnád. Ez jó, mert sok értékes gondolatot felfedezhetsz benen után, s elemezheted, hogy mit hogyan mondtál el. Sokat lehet belőle tanulni. 🙂 Sok erőt kivánok a terved megvalósulásához, s legfőképp bátorságot! 😉
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
.(((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((MIÉRT?
MIÉRT?
MIÉRT?"MÉG NEM VESZÍTHETEK, MÉG NEM,
ÉN ÉLNI AKAROK "
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Szia Wannabefixed!
Szerintem semmi nem késő, tök fiatal vagy, még előtted az élet! És igen, neked kell tenned annak érdekében, hogy jobban legyél. Ne a miértjeidre keresd a választ, azzal csak az önsajnálatodat erősíted. Kezdj el apránként, kis lépéseket tenni a javulásod, változásod érdekében. Írjál napirendet, hetirendet magadnak, ahol az étkezéseidet is feltünteted. Ha nem eszel attól egyértelmű hogy gyenge leszel, feleslegesen sanyargatod magadat. Egyél olyat amit szeretsz, ami örömöt okoz, bármi legyen is az. Ha jól emlékszem nem eszel húst, akkor készíts guszta salátákat, főzeléket, esetleg sütit 🙂
Az érettségitől mindenki összesz@rja magát mert ez az első igazi komolyabb mérföldkő az ember életében amin a jövőd múlik, továbbtanulás, munka… De ha tanulsz rá, és látják rajtad az igyekezetet, akkor Úgyis meglesz. A tanárok nem olyan szőrösszívűek mint ahogy mutatják.
Fontos hogy ne az utolsó héten akarj mindent megtanulni, hagyj időt magadnak a felkészülésre. Csinálj egy ütemtervet. Mikor lesznek a vizsgák? Ami nehezebben megy érdemes azzal kezdeni, többet foglalkozni.
És próbálj meg törődni magaddal, kikapcsolódni, lazítani.
Ha nagyon ódzkodsz a gyógyszerektől, és el vagy nélkülük, akkor mond el a dokidnak és keressetek más alternatívát, terápiát.
Sikerült jó pszichiátert találnod vagy még keresgélsz?
Vigyázz magadra, nekem értékes lánynak tűnsz; 🙂
Szia torta!
Bocsánat a késői válaszért, későn jutottam most ide.
Ezt a napirendes dolgot nagyon régóta tervezgetem, de valahogy sosem jön össze…Aztán egyik nap eszek „rendesen”, de akkor sem igazán normális ételt.. Másik nap meg alig alig.. és érzem hogy éhezik a testem, mégis…
Köszönöm a tanácsokat az érettségihez… 🙂 Nagyon félek, pedig azért tudom, hogy nagy aggodalomra azért nem lenne ok, de én mindig is ez a fajta voltam.
Pszichiátert keresgélek, elég reménytelenül, DE jövőhéten megyek intenzív 2 hetes pszichoterápiára… 🙂
Köszönöm minden szavad
Szép napot neked, és te is vigyázz magadra! 🙂
Szia!
Szívesen és én is köszönöm 🙂
Huh, az tényleg jó intenzív terápia lesz ha 2 hét alatt „lezavarják”.
Kívánom a legjobbakat!
torta
Ne is mondd :/ Olyat keresnék ami hetente kb 1x lenne, de olyan nincs… vagy kórházba fekszek, vagy ez. vagyis van, de fizetős…