Nem írom meg a NAGY LISTÁMAT már hónapok óta. Régebben írtam, de aztán mindig kidobásra került, mert annyira el voltam vele csúszva mindig, hogy nyomasztott. Általában nyomasztanak a listáim. Itt is többször megírtam már, hogy nyomaszt a listám, ami a fejemben van, mert az egy nagy káosz, azt le kéne írni, hogy legalább valamennyire kihámozzam, mik is a feladatok, és így talán nekiállnék. Mert közben sürgetnek a határidők. Milyen határidők ? Nem tudom, biztos vannak határidők. A Nagy Listám megírásának határideje már hónapok óta lejárt. Kisebb listákat írtam, olyan tűzoltásnak, amit aznap meg kellene csinálni, persze mindig több van a listán, mint ami lehetséges, ezért a nap végére már nagy a stressz, de legalább ami ki van pipálva, az nem nyomaszt. Illetve.. egy darabig nem. Mert aztán van egy csomó olyasmi feladat, ami újratermelődik, mint pl. a mosogatás. Ki sem tudom élvezni, hogy kész, máris újból a listára kéne írni. A lista nyomaszt, stresszel, megírás nélkül is, úgy méginkább, az agyam sarkában egy folyamatos fájdalom, a cipőmben egy kavics, mi minden lehet rajta, amivel nem tudok szembenézni, ami megoldhatatlan feladatnak tűnik. Bevállalok munkákat, amit képtelen vagyok véghezvinni, de le se mondom, csak nem csinálom, és nyomaszt minden nap. Talán írtam ezt már ide. Sokmindent írtam már ide. Vissza kéne olvasnom az előző két posztot, mert biztos van benne hiba. Addig nem rakhatom fel az újat. És írtam egy igen hosszút is, egy levél Anyámnak, de azt végül nem rakom fel ide, csak elküldöm neki. Pedig vannak benne tanulságos megfejtések az állapotomról, ezért gondoltam, hogy ide is beírom, hogy lássátok : fejlődöm. Mert fontos az is, mit gondolnak a Búra (feltételezett) olvasói. Pedig az írás terápia. Elvileg magamnak írok. Gyógyulásom kedvéért. Ha már nem szedek gyógyszert. De hogy valamennyire csökkenjen a Káosz, ahhoz meg kéne írnom a Nagy Listát. Legalább tudnám merre van az út, amin jelenleg képtelen vagyok végigmenni. Még elindulni sem tudok. Az útelágazást sem látom.
Holnap megírom a Nagy Listát. Muszáj. Ha nem írom meg, büntetés jön. Még nem tudom mi. Nem eszek egy napig ? Ezt úgysem bírom ki. Már azt is kitaláltam, hogy a Nagy Listába éves fogadalmakat teszek, és drasztikusan fogom betartatni magammal : napi egy óra sport, egy óra írás, fél óra meditáció, egy-egy óra játék a gyerekekkel, másfél óra házimunka, egy óra munkakeresés, és legalább egy régóta halogatott dolog megcsinálása. Ha nincs meg a napi feladat, azért büntetés jár. Ha pedig egy év múlva nem lesznek meg a nagyobb fogadalmak : lemenni 70 kiló alá, munkát találni biztos szerződéssel, kreatív blog írása, akkor halálbüntetés vár rám. Ki leszek végezve. Ezért muszáj csinálni. Mert így nem mozdul meg semmi. Persze úgysem hiszem el, hogy ki leszek végezve, meg talán nem is riaszt annyira, hisz sokszor akarok meghalni, és az öregedéstől is félek. Még nem vagyok öreg, de egyre gyorsabban megyek az öregség felé. Ha sikertelenül öregedek meg, akkor azt fogom érezni, hogy elcsesztem az életem. De ha kezdeni akarok valamit magammal, akkor meg kell írnom a Nagy Listát. Aztán jövőre, – kivégzés helyett-, úgyis írni fogok egy újat…
Azt hiszem, megint a kényszerbetegségem tör előre, kiváltja a depressziót, illetve váltogatják a helyüket, mint unatkozó gyerekek a hátsó sorban. És én ettől már iszonyúan fáradt vagyok, folyton csak aludnék. De félek, ha elmondom a pszichiáternek, akkor ő felír egy újabb gyógyszert, amitől méginkább fáradt leszek minden nap. És már gondolkozni is képtelen. Akkor viszont biztos, hogy a Listámnak annyi. MEG KELL ÍRNOM. HOLNAP!
Szerző:
Nekem kívülről, laikusként úgy tűnik, hogy önértékelési/önelfogadási problémád van, amire a férjed (amikor kritikus v lebasz) még rátesz egy lapáttal. Emellett a házasságod is hol rosszabb, hol jobb.
Sztem talán épp ezektől v depressziós, passzív. Kínlódsz a rossz érzésekkel, keresed, de nem találod a kiutat. Nem haladsz elég jól, ingerléjeny lesz majd ezek miatt bűntudatod is lesz, ami még lentebb húz.
Kérdéses számomra, hogy ebből a spirálból hogyan lehet kilépni.
Sztem érdemes lenne tenni egy próbát azzal, hogy megpróbálsz aktívabb lenni + kikapcsolodási, szórakozási lehetőséget keresni. Ha valahogy sikerülne magadra erőltetni, hogy tevékenyebb legyél, akkor egy idő után sztem a rossz érzések (bűntudat, nyomasztó érzés, h nem haladsz a dolgaiddal) is enyhülnènek, amiktől szabadulván több energiád lenne és úgy érezhetnéd, hogy „kompetensebb vagy”. Ekkor már nem éreznéd magad annyira kiszolgáltatottnak.
Amikor passzívabb időszakban sikerült tevékenyebbé válnom (baromira erőltetve), akkor egy idő után nőtt a terhelhetőségem.
Az viszont nem tett jót, ha túl sokat vállaltam, nem volt elég időm feltöltődni, pihenni.