Tanácsadói Válaszok 2018. – Szőllősi Tibor válaszol
Összesített kérdések-válaszok a pszichológia területén, 2018. augusztus 7., kedd
A kérdéseiteket itt tehetitek fel: Szőllősi Tibor pszichológushoz intézett kérdések gyűjtőhelye
2018. augusztus 7., kedd
Red kérdése:
„Disszociatív önazonosság-zavarban szenvedő betegekkel nem foglalkozom. Ezért nem tudok az Ön kérdésére válaszolni. Ilyen esetben olyan klinikai szakpszichológus felkeresését javaslom, aki „jártas” ebben a kórképben. Foglalkozik disszociatív önazonosság-zavarban szenvedő betegekkel.”
Jó, rendben köszönöm. És azt is hogy őszintén válaszolt. Viszont annyiban még kérném a segítségét hogy ilyet hol és hogyan találunk? Főleg úgy hogy nem minden pszichológus foglalkozik ilyesmivel.
Mert hogy elég nagy a baj és sürgősen kellene valaki. Június elején elszabadult és megint önálló életre kelt; felforgatott mindent. Július elején volt egy törés és háttérbe húzódott, de nem tűnt el teljesen. Azóta sikerült beszélnünk „vele”, de nem nagyon hiszem hogy meghúzná magát és csendben maradna. Hétvégén 2-szer is előjött aztán eltűnt. Addig van elől amíg „ő” akarja és azt csinál amit „ő” akar. Ráadásul nem nagyon szeretik „egymást” ezért személy szerint félek az öngyilkosságtól is.
Szőllősi Tibor válasza Red kérdésére:
Tisztelt Red!
MSD Orvosi kézikönyv a családban, Főszerkesztő: Mark H. Beers, MD
Disszociatív önazonosság-zavar (identitászavar)
A disszociatív önazonosság-zavar fennállásában (régebben többszörös személyiségzavar) a betegben több identitás, személyiség váltakozik.
A betegség viszonylag gyakori a mentális rendellenességek között. A más elmekórképek miatt kórházba utalt betegek 3-4%-ánál, és a gyógyszerfüggőséget kezelő intézmények kezeltjeinek egy részénél is előfordul. Egyes hatóságok szerint sok esetben ez a rendellenesség a terapeuta hatását tükrözi a befolyásolható betegben.
A rendellenességet több tényező együttes hatása váltja ki. Ezek között található a nyomasztó stressz, az emlékek, az érzékelés és az önazonosság elzárása a tudat elől, a kóros pszichés fejlődés, a gyermekkori biztonság, törődés hiánya.
Az emberi fejlődés része, hogy a gyermek képes legyen különböző bonyolult információkat, tapasztalatokat összegezni. Ahogy a gyermek kialakítja öszszetett, egyesített éntudatát, több fázison megy keresztül, melyekben a különböző, magával és másokkal kapcsolatos érzéseket, érzelmeket elválasztja. Ezek az érzelmek és érzések szerepet játszhatnak különböző énjeinek kialakulásában, azonban nem minden veszteséget, bántalmazást vagy sérülést elszenvedett gyermeknek van képessége többszörös személyiség kialakítására. Akik rendelkeznek ezzel a képességgel, azoknak a normális megoldási módjuk is megvan, a veszélyeztetett gyermekek többsége felnőttek védelme alatt él, így a disszociatív önazonosság-zavar nem alakul ki.
Panaszok, tünetek
A betegségben szenvedők gyakran más pszichiátriai rendellenességre, vagy többféle testi rendellenességre emlékeztető tüneteket említenek. Néha a tünetek valóban egyéb rendellenesség következményei, néhány tünet azonban a múltban történt események jelenre gyakorolt hatását tükrözi. Például a szomorúság jelenthet depressziót, de lehet, hogy az egyik személyiség olyan érzelmet él meg, ami a múlt szerencsétlenségeivel kapcsolatos.
A betegség krónikus, akár munkaképtelenséghez vagy halálhoz is vezethet, habár sok beteg kreatív és produktív életet él. A betegek hajlamosak ártani maguknak, akár öncsonkítással, vagy öngyilkosság megkísérlésével.
A disszociatív önazonosság-zavarban szenvedő beteg egyes személyiségei rendelkeznek fontos személyes információkkal, míg más személyiségei nem. Bizonyos személyiségek tisztában vannak a többi meglétével, és kapcsolatba is lépnek azokkal a bonyolult belső világban. Például az A személyiség tisztában lehet B személyiség létezésével, tudja, B mit tesz, megfigyeli B viselkedését, míg B nem feltétlenül tud A-ról. Más személyiségek is tisztában lehetnek B létezésével, kiknek létezéséről B vagy tud, vagy nem.
A személyiségek váltakozása, és hogy azok nem mindig vannak tudatában a többi személyiség létének és viselkedésének, a rendellenességben szenvedő életét meglehetősen kaotikussá teszi. Mivel a személyiségek gyakran lépnek kapcsolatba egymással, a betegek gyakran saját viselkedésüket kommentáló, esetleg azt befolyásolni kívánó beszélgetéseket hallanak a fejükben. Az időérzékelés eltorzul, az idő felgyorsul, vagy amnézia jelentkezik. A betegek úgy érzik, elszakadnak saját maguktól (deperszonalizáció), a környezetüket pedig valótlannak érzik (derealizáció). Félnek az irányítástól, mind az önkontroll, mind a mások feletti kontroll vonatkozásában. A betegekben súlyos fejfájás vagy egyéb testi fájdalom, valamint szexuális rendellenességek is kialakulhatnak. Az idők során különféle tünetcsoportok jelentkeznek.
A betegek nem mindig tudják felidézni tetteiket, nem képesek felelősséget vállalni a viselkedésükben bekövetkezett változásért. Gyakran a „mi”, vagy „ő” szavakkal hivatkoznak magukra. A legtöbb ember nem nagyon emlékszik élete első 3-5 évére, a disszociatív önazonosság-zavarban szenvedőknél azonban gyakran tapasztalható a 6-11 éves életkorral kapcsolatos amnézia is.
Kórisme
A disszociatív önazonosság-zavar diagnózisának felállításához az orvosnak teljes körű pszichológiai interjút kell készítenie. Vizsgálatokra lehet szükség annak eldöntésére, hogy van-e olyan testi rendellenesség, amely felelős lehet a tünetekért. Speciális kérdőívek állnak rendelkezésre, amelyek segítik az orvost a diagnózis felállításában.
Az interjúk szükség esetén meghosszabbíthatók, hipnózis vagy gyógyszeres befolyásolás is alkalmazható. A hipnózissal vagy gyógyszerrel befolyásolt beszélgetés során a beteg könnyebben lehetővé teszi az orvos számára, hogy a többi személyiséggel is felvegye a kapcsolatot, vagy az amnézia miatt elveszett emlékeit feltárja. Az orvosok egy része azonban úgy gondolja, hogy a hipnózist vagy a gyógyszeres befolyásolást nem szabad alkalmazni, mert azok önmagukban is okai lehetnek a rendellenesség kialakulásának.
Kezelés és kórjóslat
A tünetek egy része spontán megjelenik majd eltűnik (fluktuál), a disszociatív önazonosság-zavar azonban nem szűnik meg magától. A kezelés célja általában a különböző személyiségek egy, közös személyiséggé integrálása. Az integráció azonban nem mindig lehetséges. Ezekben az esetekben a személyiségek kapcsolatának harmonizálása a cél, ami elősegíti a normális életvitelt.
Gyógyszeres terápiával enyhíthetők egyes kísérő tünetek, például a szorongás vagy a depresszió, a betegségre azonban ez nincs hatással.
A pszichoterápia többnyire fárasztó és érzelmileg fájdalmas. A beteg érzelmi krízisbe kerülhet személyiségeinek cselekedetei, a terápia során felidézett traumatikus emlékek által keltett kétségbeesés miatt. Többszöri pszichiátriai intézeti kezelésre lehet szükség a beteg segítésére a nehéz időszakok során, illetve a fájdalmas emlékekkel való küzdelemben. Általában heti 2-3 pszichoterápiás kezelés szükséges, melyeket 3-6 éven át kell folytatni. A hipnózis is hasznos lehet.
A prognózis a tünetektől és a betegek által megélt jelenségektől függően változó. Az olyan betegek esetében, akiknél egyéb súlyos mentális rendellenesség, például személyiségzavar, kedélybetegség, étkezési zavar, különböző szerekkel való visszaélés is fennállnak, a prognózis rosszabb.
Pszichoterápia, Hipnózis
Melyik településen keres szakembert?
Mielőbb keressen fel egy krízisközpontot a közelben!
Margherita80 kérdése:
Tisztelt Szőllősi Tibor!
16 éves koromban pánik- és kényszerbetegséget állapítottak meg nálam. 33 éves koromban bipoláris zavart, majd pár évre rá skizoaffektív zavart. 37 éves koromra kiderült, hogy borderline beteg vagyok. Sok orvosnál jártam és sokfajta gyógyszert szedtem már. A kenyszerbetegsegem enyhe volt, max napi fél órákat tartott. 2 évvel ezelőtt Seroxatot szedtem, 1 év után nagy nyomást éreztem a homlokomban pár hónapig. Majd egyik napról a másikra 24 órás kényszergondolataim lettek, mantraszerűen mondok magamban mindenfélét, a kényszer gondolatra magamnak elmondom a nekem tetsző gondolatot. Egy orvos sem tudta megmondani, hogy ez mitől van és mi lehet ez. Már 1 éve 10 mg Scippá-t szedek és nem változott semmit. Lehetséges, hogy ez a Seroxattól alakult ki? Vagy a régebbi gyógyszerek még nem tisztultak ki a szervezetemből? Esetleg ez valamilyen betegség tünete?
Válaszát előre is köszönöm,
Margherita
Szőllősi Tibor válasza Margherita80 kérdésére:
Tisztelt Margherita80!
16 évesen Pánik- kényszerbetegség,
33 évesen bipoláris zavar
33 + skizoaffektív zavar
37 évesen borderline ….
Eltűnődöm azon, hogy vajon kapott-e valamilyen terápiás megsegítést valaha pszichológustól, pszichoterapeutától? A gyógyszeres terápiákhoz nem nagyon értek. Ami a tünetek súlyosbodása mögött áll, azt érdemes lenne mindenképpen megtudni. „Állapotromlását” eredményezhette esetleg valamilyen külső eseményre adott reakció is.
Tudom a válasz rövid. Jobban kellene ismernem az Ön reakcióit, viselkedését, ahhoz, hogy megnyugtató választ tudjak adni. Érdemes lenne pszichológust is megkeresnie a környezetében.
magány kérdése:
Tiszteletem!
Már nagyon elegem van mindenből…..
Nem tudom hogy mit csináljak, már úgy érzem hogy feladtam ……2010 óta kezelnek egyéb skizofreniával, azóta csak halmozódott a bajom….( pl.alkohol, fű, gyógyszer túladagolások…..) és még folytathatnám a bsort……
Már ott tartok hogy feladom az egész életem…… elegem van mindenből….
mindenhol csak falakba ütközök…… elegem van……
Senki sem akar elválalni hogy segítsen…….így mi értelme….???,, az egésznek……??????
jó lenne ha minnél előbb sikerülne apám utám menni……
magány
Szőllősi Tibor válasza magány kérdésére:
Tisztelt magány!
Mielőbb keressen fel egy krízisközpontot!
running wild kérdése:
Tisztelt Szőllősi Tibor!
42 éves férfi vagyok, pár évig nyugtató függő voltam. Kórházban hirtelen elvették az összes gyógyszeremet, amitől többek között deperszonalizáció(DP) is jelentkezett elvonási tünetként. 15 hónap gyógyszermentesség és szenvedés után inkább visszavettem a nyugtatót (orvos tanácsára 3x 0.5 mg Rivotril), ennek ellenére a DP nem múlt el teljesen. Nem súlyos, de borzasztóan zavaró. Mintha nem tisztult volna ki az agyam. Kérdésem, hogy akkor én most így maradtam? Antidepresszánst, antipszichotikumot nem szedek, nem is akarok. Próbáltam, de nem segítettek. Más problémáim is vannak, de azokkal meg tudnék bírkózni, ha elmúlna a DP. (Nem iszok, nem füvezek.) Mit tehetnék magamért?
Válaszát köszönöm!
Tisztelettel: Kővári Balázs
Szőllősi Tibor válasza running wild kérdésére:
Tisztelt running wild!
A „DP” kezelésére mindenképpen keressen pszichológust is. Van terápiája a depressziónak, amely megoldást kínál. A gyógyszerek hirtelen megvonásával nem értek egyet, de ez szakember döntése volt!
Érdemes lenne ezt az oldalt megnéznie:
https://ifightdepression.com/hu/
Agobri kérdése:
Kedves Szőllősi Tibor!
Július 17-i válaszára reflektálnék és új kérdést tennék föl.
Először is köszönöm biztató visszajelzését!
A férjem több mint egy hónapja személyiségfejlesztő pszichoterápiára jár, ahol az elmondása szerint a gyerekkoráról beszélgetnek. Az állapota olyannyira stabil, hogy nyugodt, tud dolgozni, a gyógyszerek csökkentésével pedig egyre kevésbé lassú, merev és kifejezéstelen, kezd a régi lenni. Viszont! Korábban szorgalmas, tevékeny, precíz, megbízható jellem volt, most sokszor lusta, kedvtelen, időnként nem tartja a szavát, pl. volt olyan, hogy nem volt kedve dolgozni menni, így tovább aludt, utolsó percben szólt a munkahelyére, hogy nem megy be (a szerencse az, hogy családi vállalkozásban dolgozik, így toleránsak vele). Itthon is időnként pontatlanul végzi a dolgát, elmondása szerint a korábban kedvelt dolgok sem érdeklik most. Azt olvastam, hogy mindezek a tünetek lehetnek az antipszichotikumok mellékhatásai. Bízom benne , hogy így van. Volt olyan is, amikor a szüleit látogattuk meg egyik hétvégén, akkor aludt szinte egész nap és úgy érezte, hogy nagy a teher rajta, kétségbeesett, azon gondolkozott vajon elég erős-e az élethez és kötelezettségeihez, ez összesen 4 napig tartott, utána visszajött az életkedve (de nem felhangoltan). Időnként félek, hogy vajon nem lett-e a bipoláris, igaz felhangolt időszaka még sosem volt, a pszichózis előtt is inkább aggodalmaskodva „pörgött be”, nyugtalan volt az aktuális problémák miatt, nem jellemezték a szakirodalom által írt tünetek. Az orvosa szerint nem depressziós, csak depressziós hangulata van időnként, nem látszik vészesnek, így antidepresszánst sem szed.
Kérdésem: A pszichózis után természetesek ezek a hangulatingaodzások, mit mond az Ön szakmai tapasztalata? A régi, pozitív személyiségjegyei és az érdeklődése visszajöhetnek majd? Lehet túl aggódom a dolgot, de nyugtalanít, hogy a gyermekünknek nem lesz kiegyensúlyozott és boldog az apukája sosem, és félek, hogy majd a kisfiúnk lelki fejlődésse sínyli ezt majd meg. 🙁
Előre is köszönöm a választ!
Szőllősi Tibor válasza Agobri kérdésére:
Tisztelt Agobri!
A hangulatingadozások természetesek mindaddig, amíg kontrollálhatóak.
Igen, lehet a gyógyszerek mellékhatása a lelassulás.
Megfelelő terápiával a régi személyiség, működési mód vagy visszaállítható, vagy részben visszaállítható. Sajnos itt a közhely igaz, az idő ad mindenre választ. Kemény munka és kitartás az ára a jó eredménynek!
A családnak ilyen estekben mindenképpen tanácsadást tartok, hogy mivel állnak szemben, ez hogyan hat rájuk, mik a feladataik, mit tehetnek jelen helyzetben egyáltalán. Egy ilyen tanácsadás sokat segítene Önöknek.
A félelmei érthetőek. A szeretet, az elfogadás, a megértés a legnagyobb segítő!
Kiscsillag kérdése:
Kedves Tibor!
Köszönöm a válaszát!
Saját lakás vásárlás a célom (ott egyedül laknék), albérletet később sem hiszem, hogy fenn tudnek tartani, hajléktalanszállóra nem szeretnék visszamenni. Ha a bántalmazó/alapvető igényeimet figyelmen kívül hagyó környezetből kikerülnék, várhatóan érzelmileg/hangulatilag stabilabb lennék és pihenni is többet tudnék. A szabadnapok nehezek (de a fáradtság miatt igénylem), munkahelyen jobban vagyok. Vidámabb, nyugodtabb, STABIL.
Korábban (amikor egyedül vagy a párommal laktam) jobban voltam. Nem húzta fel senki az agyam annyira, h krízisállapotom legyen. Nem éreztem késztetést önsértésre sem. A borderes tünetek nem jelentkeztek.
A pszichotikus tüneteken nem hiszem, hogy a költözés változtatna. Az együttélés ezen csak annyit ront, hogy amikor nem hagy aludni (hangos a tv, villany ég, zajt csap), akkor valamivel több a halum. Ez egy jó nagy alvástól másnapra el szokott múlni.
Ha visszaállítják az antipszichotikumot, akkor költözni sem tudok. Kétlem, hogy teljes munkaidőben tudnék dolgozni a gyógyszerrel, másodállás teljesen kizárt. Igaz utóbbit már nem nagyon kéne erőltetni, nagyon kimerített és visszahúz a depresszióba, tanulástól is elveszi az időt. Az orvosom is féltett ettől, de nem akart lebeszélni arról, ami idővel èpp a költözést teszi lehetővé. (Anyámtól jobban féltett mint az agyonhajszoltságtól).
Kérdéseim:
1. „Nem meghatározott szorongás” mit jelent?
2. A szociális fóbia és a nem magabiztos között hol húzható meg a határ? Szerintem szoc. fóbom van (bár sokat javult), igaz ilyen diagom sosem volt. Idegen közegben szorongást érzek, konfliktustól is nagyon félek. Ha a másik kiabál, csapkod olyan helyzetben is félek h megüt, amikor ez nem várható, reflexszerűen lépek hátrébb. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy fizikailag sokat bántalmaztak?
Szőllősi Tibor válasza Kiscsillag kérdésére:
Tisztelt Kiscsillag!
1. DSM V: Ez a kategória olyan klinikai megnyilvánulásokra alkalmazható, mely esetében egy szorongásos zavarra jellemző, klinikailag jelentős szenvedést vagy a társas-szociális, munkahelyi és más fontos területek működésének zavarát okozó tünetek dominálnak, de nem teljesülnek a szorongásos zavarok diagnosztikus csoportba tartozó egyetlen zavar kritériumai sem.
A nem meghatározott szorongásos zavar kategóriát olyan helyzetben alkalmazzuk, amikor a klinikus „nem” kívánja megadni a konkrét okot, amely miatt nem teljesülnek valamely konkrét szorongásos zavar kritériumai, és olyan klinikai megnyilvánulások tartoznak ide, mely esetében nem áll rendelkezésre megfelelő információ valamilyen konkrétabb diagnózishoz (pl. sürgősségi ellátásban).
Szorongásos tünetek vannak, szorongás is van, de konkrétan nem nevezhető meg, hogy mi a szorongásos zavar (agorafóbia, generalizált szorongásos zavar, pánikroham, stb)
2. A szociális fóbia és a nem magabiztos „más”. Az „öndiagnózis” sokszor veszélyesebb, mint bármi. Szórakoztató, de megalapozás nélküli is lehet, a legtöbb esetben csak kitalálják maguknak az emberek, hogy mi is legyen a problémám.
A másik ember „Ön számára fenyegető” viselkedésére adott reakciója több mint valószínű, hogy a korábbi élettörténete miatt alakult ki.
Liliomlány kérdése:
Kedves Tibor!
Én nemrégiben kezdtem el pszichológushoz járni (a búrások noszogatására egyébként), így még nem diagnosztizáltak semmivel. A pszichológusnő 2-3 hónap múlva tud csak diagot mondani, bár azt sem szívesen (gondolom a betegség-tudat miatt), de azt mondta, hogy látja rajtam hogy nekem fontos, és ezért megteszi.
Lehet olyan, hogy bár nekem nincs mentális betegségem (gyógyszert sem szedek), de mégis szükségem van pszichológusi segítségre?
Ezt annak ellenére mondom, hogy vannak tüneteim borderlineból, bipolárból, szociális zavarból, és előfordulnak pánikrohamok is.
Egészen kisgyerekkorom óta magányosnak érzem magam (ha hazamennék szüleimhez, méginkább így érezném, hogy nincs helyem a világban), és körülbelül 10-12 éves korom óta vannak szuicid gondolataim.
(Egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy vajon azért-e, mert bátyámnak akkoriban volt egy öngyilkossági kísérlete)
De ez nálam azóta is megmaradt, és évente többször előjön. Csak fekszem az ágyon akár napokig (munkanapon nem, vagy csak munak után), nincs erőm semmihez, még a legalapvetőbb dolgokhoz sem, és jobb esetben álombasírom magam. Ha nem, akkor legszívesebben üvöltenék, hogy meg akarok halni.
Most jobban vagyok, mert sok minden történik az életemben, és nincs időm a komfortzónámban az önsajnálatba süppedni. De idén télen – sok idő után – újra előjött a falcolás is. Annyira fájt a lelkem, hogy ezt csak fizikai fájdalommal tudtam elnyomni. Nagyon szégyellem ezt egyébként, és a hegek még mindig látszanak.
Azt írtam fent, hogy most sokkal jobban vagyok. De ahogy elkezdtem erről írni, máris potyognak a könnyeim. Szóval, látszólag jól vagyok, de közben súlyos problémáim vannak. Úgy érzem azonban, hogy nem férek be egyik mentális betegség kategóriájába sem.
Viszont hiányzik egy bármilyen (családi/baráti/kapcsolati) stabil háttér – amit sehonnan nem kapok meg.
És azt hiszem, hogy erre még rájön egy egyfajta túlérzékenység is.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel,
Liliomlány
Szőllősi Tibor válasza Liliomlány kérdésére:
Tisztelt Liliomlány!
Igen. Szüksége lehet szakember segítségére. Erre utal, hogy érzelmileg nagyon hamar felzaklatódik – sír. Elképzelhetőnek tartok egy olyan terápiát az Ön esetében, melynek célja az önállóság megerősítése, megküzdési technikák elsajátítása. Ami nagyon fontos az-az önismeret! Ebbe az irányba lenne érdemes elmozdulnia az Ön által leírtak alapján.
Szerző:
