Olyan rég elmentél, nagyon félek, nem találok vissza,
az éjszaka az aprócska szorongás-cseppeket issza,
olyan rég volt, hogy egyedül maradtam,
most meg küzdhetek a nagy és erős falakkal,
mert minden egyes napot egy újabb hétnek éreztem,
egyedül maradtam az érzésekkel, nem beszéltem és nem kérdeztem,
és most újra? Újra legyen minden köztünk a régi?
Azt hiszem, mint sokakat , kiszakítottalak szívemből, a lélek már nem kérdi,
hogy egyedül vagy együtt, hogy lesz neki jó,
mert egyedül sodor tova a belső folyó,
és most azt hiszem, nem állok készen rá hogy újra
beszélni tudjak és szívem a másikat szokja,
legszívesebben egyedül maradnék, hagyjon magamra,
csak küzdök és a kocka körüli erős üvegfalakkal,
csak törném őket szét, taszítanám minél messzebb,
és Te ott állsz a túloldalon az üvegfal mellett,
ha török, veszélyes lehet, ha tolok, félek Neked lesz bajod,
de az üvegfalnak repednie reccsennie kéne egy nagyot,
de nem, nem reccsen és csak küzdök, megint minden olyan távol,
megszoktam egyedül, és már nem fáj semmi a magánytól,
és valamiket most nagyon mondana, ordítana a lelkem,
de hallgat mélyen és az üvegfal meg nem reccsen,
és újra megint, újra megint készen kell lennem,
kimondani, beszélni mindarról mi mozog bennem,
úgy érzem, képtelen, megint képtelen lettem,
hangtalan magányom szárnyat kap, a fejem fölé reppen,
az üvegfalra kisebb- nagyobb szorongás-csepp cseppen,
és már nyelem, az érzéseim, a könnyeim nyelem,
mert elmentél majd megint itt vagy, s ezt az ingást nem bírja a lelkem.
Szerző:
„a belső folyó” – ez a kép nagyon megfogott
Mindannyiunkban ott van ez a folyó … mennyi mindent lehet hozzáfantáziálni … sodor, süllyedsz, törsz felfele, próbálsz lélegezni, kivág a partra (ha épp nem akarsz ott dögleni) …
Egyszer írtam egy rövidke történetet, mai napig bennem él, annyira szeretem, bár már teljes egészében ahogy akkor megírtam, nem tudom visszaadni. Mikor jártam fel Pestre tanulni, akkor kezdtek itthon régen jó kapcsolataim beomlani és eléggé nagyon magam alatt, szarban meg szorongásokban voltam, ősszel-télen amúgy is még jobban és a busz a hídon megy át .. közelebbiben nem akarok hülyeséget mondani, egy hídon megy át .. ott született meg a történet, ahogy néztem a Dunát (nem gyakran látom) kb amíg átment a hídon, 3 perc. Szinte lepergett. Hogy ugrok és hogy lesüllyedek az aljára, – ha víz van alattam – már kicsinek megtanultam úszni, itt a Balaton, biztonságos a víz-mozgásom, egész gyerekkoromban a víz alatt éltem – meg a Velencei tónál mólóról ugráltam, jó persze az méreteiben mégse egy híd – de bátrabban mennék neki – de nem maradok ott mert valami fényfonal utánam kúszik a sötét víz alatti mélységben és visszahúz … és a vége kb annyi, hogy este van, sötétség és ülök a dunaparton zihálva, lélegezve, egyedül.
A folyó meg elsodor, jó esetben időnként kivág a partra … de úgy hiszem, mindannyiunkban ott van ez. Ez olyan nekem mintha rejtőzködnék, képek mögé rejteném magam.
Már írtam valahol, hogy a szüleimnek „köszönhetően” úszni sem tudok, és erős víziszonyom van… Megfulladni, az az egyetlen halálnem, amit nagyon nem szeretnék. (A Balatont először osztálykiránduláson láttam általános felsőben, vízben meg életemben először szintén egy osztálykiránduláson voltam, 16 évesen.) De (rém)álmaimban megjelenik a víz… Úgyhogy az én belső folyóm valami nagyon zavaros lehet…
az enyém se feltétlen tiszta, hm, annyi biztos nem látom az alját csak tudok benne mozogni … bár nem tudom, folyóban még nem úsztam, csak képzeletben, annak sodrása is van, ott bonyolultabb lehet mint egy tó … nagyanyám mondta, hogy nem tudom hány évesen keresztbe átúszta a Dunát … hullámok, esőben, akár kezdődő viharban, nagy hullámok, hogy az milyen király, tóban …. folyóban még sose próbáltam, ahol én élek, tavak vannak közelebb…. de alapvetően a víz az az elem, amitől nem félek. apa nálunk a Balaton mellől valósi, anya ott lenn tanított kezdőként ott ismerkedtek meg … nekem természetes volt, hogy apám szörfdeszkájára fekszek és beevezek, őt meg hagytam úszni
mellettem, mennyit szörfözött régen, én csak a deszkát bírtam … földön félek mindentől, vízben ok. Alig voltam kis pöttöm elsős, 1 éven keresztül mentem úszni … akkor uszodába, víz alatt is, volt ott minden … ha jól csinálják, jól kezelik, jó a szakember, az talán tudja oldani ezt a félelmet, persze célszerű minél korábban, később már nehéz … azt se felejtem első ugrás a dobogóról, hogy én mennyire szartam tőle, már az is magasnak tűnt … aztán megtanultam később fejest ugrani olyan rendes ívben …….
az én félelmem, az akkor jön be, amikor nem folyékony a víz, hanem jég lesz … a Balaton korira is ad lehetőséget, sajnálom, mert lehet azt is élvezni, próbáltak tanítani de mindig hanyatt estem és annyira féltem, hogy sokszor sírva tombolva levonultam a jégről és asszondtam csak cipővel vagyok hajlandó rámenni
próbáltam egy ideig de nagyon féltem tőle … azóta ha teleken vagy még keményebb februárokban, március elején ha van ónos eső, elég az, én 3 mp-enként sikítok és káromkodok
főleg mikor még a kutya is velem van, tiszta halálfélelem a jég.
Korcsolyázásról annyit, hogy én előre estem el, ez az abszolút antitalentum jele. Jégen kutyát sétáltatni… hát az halál, egyszer a túloldalról „belénk kötött” egy eb, én meg hason csúsztam a jégbuckán, két kézzel kapaszkodva a pórázba. Megúsztuk mindnyájan.
Igen, ha, akkor még megtanulhattam volna úszni, de 15 évesen egy tesitanárnő hiába próbálkozott, egyszerűen nem ismerte fel a víziszonyt, én meg egyre jobban féltem. Aztán 19 évesen a tengerben majdnem megtanultam úszni az akkori párommal, aki mint TF-es már gyerekeket tanított úszni táborban nyaranta. Talán, ha hosszabb ideig ott vagyunk… Így viszont idegen közeg maradt, lehet, hogy ezért szorongok a belső sodrástól?
na visszaértem .. a lógustól .. tegnap ez a vers sodort el, bazi nehéz volt. néha érzem úgy, hogy szóban kevesebb vagyok … vagy csak küzdök … nagyon küzdök … a kifejezéssel … de persze ez így megy, mondjam el ott, de feleennyire nem bírom mint így versben.
a belső sodrás igen, a folyó sodor …. ez okozhat szorongást főleg a víztől való félelemmel a háttérben, hiszen én is egy szorongásos éjszakai körben írtam ezt … a folyó motívum nem tudom hogy jött … jött, folyóban még sose úsztam, lehet ott tartanék én is a sodrástól … egy tó vagy egy uszoda vagy a tenger az teljesen más. max a Dunát szoktam megfigyelni a hídról nagy ritkán ha arra járok
A Dunáról az első emlékem, amikor anyám az örvényről magyarázott. Aztán olvastam vmi regényben, hogyan lehet kijönni/feljönni belőle… Brrr. Kész anxietas.
na igen, ez a folyó … az örvények …. hiába úszok jól – uszodában és tóban tanultam meg – ha találkoznék valami folyóban ilyen örvénnyel biztos hogy bennem is megjelenne a halálfélelem, hogy ott maradok, magába cuppant.
Állítólag hagyni kell, hogy levigyen az aljára, onnan elrúgni magad, és felhoz. Mondom én, aki 1,30-as vízbe uszodában majdnem belefulladt…
nekem jó infó … hogy levisz az aljára és elrúgni magam, ha ennyi, akkor talán egy ilyen … csak az érzés ijesztene meg, mert sose éreztem még ilyet fizikailag, örvénylést … de ha levisz és onnan elrugaszkodhatok és feljutok, nem halnék bele ebbe se, ha víz …. még a fürdővízben is úgy oldom ki magam, nagy sírások után kifejezetten jó (és tényleg segít valamelyest), fej hátradönt, víz alá megy, rendes vízben kinn levegő kifúj…a kádban befogom az orrom és számolom a másodperceket, 30 mp víz alatt, majd fel, nagy levegő, imádom, néha ettől kezdtem el nevetni, a semmin … kineziológus csináltatta velem szabad levegőn, 30mp, nagy levegő, visszatart, nem ereszthet semerre és közben magyarázta nekem hogy hogy tágul a koponya … kezdetben fura volt ezt hallgatni, sokszor elnevettem .. ugyanez a 30 mp-es levegővisszatartás víz alatt sokkal jobb. vízben lélegezni is teljesen máshogy kell, ez tanulható. volt mikor le se tettem iszapba a kezem pörögtem, bukfencezgettem, szárazon nem vagyok nagy tornász … aztán meg sokszor csak a lábam látszott a vízből. a tüdőt nagyon jól tágítja, persze volt mikor kicsit megijedtem mert nem jól pörögtem nem szabályos bukfenc lett hanem összevissza a víz alatt … vagy …. kezdő szint: ezt tanítják először, a lebegés, az milyen király érzés … van, aki nehezen bízik a vízben, hogy megtartja és néha lesüllyed, pánikol, nem csak a tenger sűrű sós vize, bárhol, ráfekszel megtart
az kifejezetten szorongásoldó hatású … mondjuk folyóban nem feküdnék fel szívesen lebegni, ki tudja meddig vinne.
Akkor örülök 🙂
Én nem bízom a vízben. Nyomták le a fejem alá, csak fújtam kifelé a levegőt, amíg bírtam… Hagyták megúszni. A tenger, igen, az megtart, de ott is a srácban bíztam, nem a vízben. Kár, mert tudom, hogy ez (is) nagy veszteség, élményhiány…
a fej lenyomása brahiból az szerintem se jó vicc, az emberben egy életre megmaradhat a rossz élmény …
az élmények, hát igen, én ilyen mindenféle kirándulásokra nem tudok menni, ami lehetőség adódna, de úgy egyáltalán magamtól 2 óra táv (ez ide mondjuk Pest) és azon túl buszra is nehezen ülök, meg menni bárhova, nincs biztonság ha nem tudom hol van a wc (szokták opciónak ajánlani a vonatot, utoljára talán ált. iskolás kiránduláson ültem vonaton) ….és minden szorongásos szar a hasamra megy, amikor messze tanítottam és hajnalban mentem, busszal, hát az egy elég szorongásos szakasz volt, ahogy beértem az iskolába hasmenés, minden hajnalban rémfantáziáim voltak hogy üvöltök a buszsofőrrel álljon meg az út szélén és majd ott, és tervezgettem hogy az út széléről hogy jutok tovább … kerültem már emiatt gázos, amit szégyellek helyzetbe, először 6.-os koromban, csessze meg, már akkor minden fizikai dolgot visszafogtam/tartottam (valószínűleg úgy ahogy a lelkit) , azt is felnőttként már pszichológussal sikerült felszínre hozni, évekig elfojtottam … aztán is annyira féltem, hogy ami 6.-ban, az megismétlődött … szóval nem megyek, ha megyek, ritkán akkor nem eszek, nem iszok max annyit hogy ne essek össze, mindig tapasztalok, Pesten a suliban hiába keltem hajnalban, szerettem volna de nem ihattam kávét, de volt hogy kávé se kellett csak beülni egy írásbeli vizsgára és a végére érve rohantam a wc-re … minden hosszabb út előtt szétszorongom magam és azon agyalok vegyek e be széntablettát
csoporttal pl emberek között, főleg ha idegenek, nem nagyon merek sose, szólni se mernék ha bajom van és igen, ezek is mind élményveszteségek … elég volt most a napokban az utcazenén, nem tudtam hogy a bortól majd ennyire kell pisilni … ugye, a kezdők nyűgjei
, a meki már nem volt nyitva, először még kábán is totál pánik volt, hova tudok a város közepén elmenni pisilni, éjjel a felfordulásban …
A fej lenyomás néhány éve volt… tudta, hogy víziszonyos vagyok.
A wc, az gond. Én is „bemérem”, de a pisiléssel már nem igazán zavartatom magam, pláne piásan. Az IBS-es hasmenés… hát az gond. Betét nélkül nem indulok el, +2 Imodium. És még a hányinger is, suliba menet 1-2.-ban vagy itthon hánytam, vagy végig az utcát a kb. 3 perces úton a suliig.
…. fasza
…. egy volt lógus, az akivel már tudtam komolyabban együttműködni, és aki ténylegesen át is látott amikor elkezdtem rendszeresen járni, ő említette csak említés erejéig az IBS-t, azóta se tudom hogy mennyire kapcsolódik a szorongáshoz. Valószínűleg eléggé. Az, ha felülök egy buszra és tudom hosszabb lesz az út, már ahogy felülök volt és van mikor a beleim külön életre kelnek … tudom, hogy a szorongástól van és ennyi. Mondom, ez a volt lógus, ő csak megpendítette az IBS-t … de vajon ez ugyanaz mint mikor kifejezetten a szorongás okoz görcsöket és esetleg hasmenést? Ja, hát igen, valami hasfogó bogyesz ilyenkor nem árt, de néha meg azt magyarázom magamnak, hogy ez csak a félelem … szervi bajom nincs, nem tudok róla, akkor tegyük fel egészséges gyomorra vagy főleg nálam bélrendszerre vegyek be bármit is? Ezért próbálom magam elterelni a félelemről. busz+könyv vagy versek vagy nem tudo,, mert ha mindig ott jár az eszem, az csak növeli a szorongást. A hányás se sokkal faszább …. vagy összefossa magát az ember, hát szuper.
Emlékszem, a mostani lógus ahova járok fél óra út, az nem nagy út, megszoktam idővel. Az első pár alkalom azzal telt hogy nem is hozzá mentem rögtön hanem beestem a wc-be.
Az IBS meg a Reflux anno nem számított önálló betegségnek, besorolták a „vegetatív disthoniák” közé, magyarul ideges hasmenés, ideges savtúltermelés. Szóval egyértelműen pszichés, de mint minden ilyesmi, egy idő után okoz szervi elváltozást. Ja, nagyapám pl. minden utazás előtt hasmenéses lett, számolta! hányszor megy ki fosni, volt, hogy 12x. Aztán indulási idő előtt fél órával megszűnt neki az egész. Nem mondom, mert nem diagnosztizálták (nem vizsgálták ki a kora és állapota miatt), de gyakorlatilag vastagbélrákos lett.
Szuper.
Tudom, mármint hallottam már így, hogy … nem pont így, hogy ideges hasmenés, az az IBS-s cucc lehet, de úgy is nevezik, hogy hasi pánik. és összefüggnek. és a reflux is ilyen pszichés alapú, hiszen minden szorongás ideg a gyomorban…pff, azt meg gyomoridegnek is hívták régen, nagyanyám így hívta mindig …
hála az égnek én utazás előtt se fosok, mármint a fizikai része nincs meg csak a lelki, nem alszok, 100-szor megyek wc-re és próbálok alkotni, akkor is ha nem tudok .. várom a reggelt … meg lehet úgy oldani, hogy előtte utazás előtti nap már ne egyen az ember semmit, ez eléggé pusztulás, de éhgyomorra csak nem történik semmi gáz … aztán persze valamit napközben muszáj, vércukor és beájulsz .. de azt is megfigyeltem, teszem azt nem ettem semmit előtte nap, kibírtam, úgy utaztam, akkor is szorongtam csak akkor nem a beleim görcsöltek akkor a gyomromat éreztem forrónak … de ez még mindig biztonságosabb variáció.
amikor Pestre jártam tanulni vagy innen messze tanítani, volt egy másfél év, konkrétan megszállottan figyeltem az emésztésemet.
Azt sokan figyelik ám… az emésztés nagyon fontos! Nálunk erre is kondicionáltak, de nemcsak nagyapám, mindenki az emésztésével volt elfoglalva, részletesen. Apám volt a székletfelelős, nem volt szabad addig lehúzni, míg meg nem nézte, mert ugye képes az ember letagadni, hogy fosott, ami a legsúlyosabb betegségek egyike! Ezek után csoda-e az az IBS?! Én a gyomrot sem érzem biztonságosnak, egyáltalán nem… ki tudja, mikor „fordul fel” úgy hirtelen??? Az egész vajúdást is végighánytam, tök üres gyomorral, az is fasza.
Amúgy azt tartják, hogy a szerelem szerve is a gyomor. Tény, hogy „gyomorideget” okoz…
azért túlzásokba se jó esni
amikor ezek a szakaszok voltak az életemben, mikor mániákusan figyeltem a hasam, úgy gondoltam, bezakkanok … mert nem volt már egészséges. ja, hát az IBS, nem csoda így élni, hogy még ellenőrzik is, ez a beteges szint már, amúgy szerintem hallani is ha az ember fosik, anyám mindig direkt rákérdezett, ha … sose tudtam volna tagadni … a gyomromban kövek szoktak lenni … de pl hogy felfordul azt nagyon ritkán tapasztalom, szinte sose, mikor a múltkor az ivászat után forgott, na olyat ritkán érzek … sose szoktam … amikor várod jön e valami … végül túl sokáig vártam, a fürdőben nem jött, leültem az ágyra aztán oda magam elé az ágyon a plédre sikerült, borzasztó …
szülni még nem szültem, a szerelemnek még közelében se voltam sose … azokhoz nem tudok hozzászólni … azt mondják aki szerelmes, a gyomrában a pillangók … ez valami jó érzés lehet és ezt is a hashoz köti a mondás .. bár … nem tudhatom … ki tudja megismerem e az érzést valaha
egyelőre csak menekültem a szeretet elől … nem vagyok egy befogadó alkat …
Gyomorban? Egyszerre kövek és hab. Ez általában epegörccsel is jár. (Nincs kő, 1000x megnézték, szóval az is pszichés.)
Pillangók? Hát, inkább darazsak…
szerintem itt a dolgok nagy része pszichés sajna … én inkább egyféle forró nyomást érzek mikor kövekről beszélek egyféle súlyt és meleget, amikor éhgyomorral indulok el busszal … nincs mit emészteni, így enyhül a para , hála az égnek a semmit kihányni elég nehéz, bár tudom lehetséges … kb ugyanúgy, hogy ha nagy a para, vagy hasipánik, akkor az éhgyomorral is ott lesz csak másképp …. mindig megbeszélem magammal, és eléggé meggyőzőnek kell lennem, meg kell győznöm a parát , hogy félelemből bevenni széntablettát az már zakkant dolog.
Semmit kihányni rendszeresen is nagyon jól lehet! Először jön a gyomorsav, aztán már epe is… Végül ebből lesz a nyelőcsőfekély. Viszont ha ezt a „műsort” abbahagyja az ember, a fekély is szépen magától elmúlik. A rokkantbizottsági dokinő azt mondta, hogy az IBS is gyógyul. Mondom, attól, hogy nem járok a gasztroenterológushoz, még nem múlt el! De leszarta, merthogy 10 éve nincs róla leletem. Szóval ha nincs lelet, nincs betegség.