Valahová muszáj írni…
Szorongok. Az egész életem egy rémálomra hasonlít. Sorban dől be minden amit felépítettem. Elképesztő dolgok derülnek ki. Csak kapkodom a fejem össze vissza és már azt sem tudom hol vagyok.
Megint kezd beszűkülni minden. Olyan érzés mint mikor élve eltemetnek. Fekszel a koporsódban és korom sötét van. Egyre nehezebben kapsz levegőt. Olyan mintha több tonna súly nehezedne a mellkasodra. Szúr a tüdőd mert nincs levegőd. Elkezdesz félni a sötétben. Kaparod a koporsó fedelét de esélyed sincs a kijutásra.
Fura dolgok történnek. Soha életemben nem volt részem annyi stresszben mint az elmúlt két hónapban.
Paranoiás vagyok. Már kora reggel elfog a rettegés. 2 hétig nem aludtam csak napi 2-3 órát. Most már kicsit jobb a helyzet. 7 kg-t fogytam le június óta, mivel volt hogy napokig egy falat sem ment le a torkomon.
Megint megugrott a kortizol szintem. Ettől mindenféle gyulladások keletkeztek a szervezetemben. Gyakorlatilag mindenhol fáj.
Rinya, rinya, rinya…
Nem sok kellett volna hogy minden tökéletes legyen. Május végéig az is volt. Aztán rémálommá változott. Elvesztettem mindenem. Nem csak fizikailag.
Nem bízom senkiben…
Szerző:
