2012. április 12.
Valahol, tudom, ott vagy, s reám vársz.
Nem keresel, nem kutatsz, és nem is kiabálsz.
Csak én, csakis én vagyok az a bolond,
Aki mindenkiben téged akar látni.
Csakis az én szívem fog miattad összemorzsolódni,
Mert állok, és hangtalan suttogok, mint egy szobor,
Aki néz, de nem lát, elvesztette eszét;
Elhagyta már minden remény.
Bánatos tekintetemet feléd emelem,
Várom, hogy megtedd azt a mozzanatot,
Ami arra sarkall engem, hogy higyjek neked,
S túllássak a lelked köré emelt falakon.
Utamon megfáradt arcomat a kezeidbe temetem,
Finoman simogatsz, tudom, biztonságban vagyok,
Ezt a megnyugvást vártam, mely nagyon kellett nekem,
S én, cserébe bensőm minden szeretetét neked adom.
Gyenge karommal ölellek, s hozzád bújok,
Tested melege csillapítja minden vérző sebemet,
Szeretném, ha maradnál, és velem tartanál az úton,
Mely az angyalokkal együtt a végzetembe vezet.
Ne! Inkább ne gyere! Én mindenkire bajt hozok!
Az ördög játszik velem, s általam,
Épp ezért nem akarok neked rosszat.
Megóvlak hát önmagamtól, mert féltelek,
Jobb élet vár reád, vissza se nézz, menekülj!
Nélkülem mindenki örvend, ha nem vagyok ott,
Te se bánd, engem egy helyen biztosan szívesen látnak:
A pokolban, ahol megannyi könnyem tűzesőként zuhog,
Ott bátran létezem, nem fog vissza semmilyen szabály.
De ez, ez nem nekem való…földi élet, semmi más.
Csupán óvni szeretnélek a gonosztól, mely engem körülvesz,
S ami bennem lakozik; bántanálak, kínoználak,
Mert olykor ebben telne örömöm.
Te, amíg csak tudsz menj és ne törődj egy bolonddal,
A Sátán soha nem hagyná elveszni a legjobb csatlósát,
Aki, ha kell üvölt és beléd mar, mert átkozott ő.
Ilyen senkinek sem való, így hát neked sem kell ez
Rohanj, mert nem szabad megvárnod, amíg kiderül,
Mit rejteget, s valójában mekkora szeretet él benne.
Szerző:
