Egy ötvenes lepukkant férfi testben árva kisfiú szomorúan szorong
1 gondolat erről: “Állapot”
Írj megjegyzést
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Állapot
Kösz, vagyok.
Egész jól, ahhoz képest, mint amivé korábban valaha is válhattam volna a jövőben.
Azt mondják erre: Szedd a gyógyszereket, és jobban leszel!
Miközben továbbra is arra kelek hajnali fél négykor, hogy kattog az agyam, olyan hangosan, hogy szinte mindenki hallhatja.
És közben megőrülök. Újra meg újra.
Aggaszt, hogy ez az állapot nem múlik el.
Aggaszt, hogy hosszú évek terápiás munkája és egy maroknyi színes bogyó ellenére még mindig csak ahhoz képest tudok létezni.
Aggaszt, hogy minden erőfeszítésem kevés ahhoz, hogy kellően szociábilis tudjak lenni.
Aggaszt, hogy még mindig kínosan ismerni és használni akarok ilyen szavakat.
Aggaszt, mi lesz akkor, mikor már nincs több remény.
Aggaszt, hogy aggódom.
Nincsen jó tanács, hiszen teszem a dolgom.
Próbálom betartani a szabályokat, elfogadni az utasításokat. Még soha nem hallgattam ennyit.
Mert a környezetmnek szüksége van arra, hogy szeretni tudjam őket, hogy szerethetővé tudjak válni.
Mindent megteszek azért, hogy ez a vágyunk teljesüljön.
Csak közben cafatokra foszlik a tudatom, görcsbe rándul a lelkem.
Félek, ennek sohasem lesz vége….
Állapot
Jöjj el sötétség, vigyél messzire…
ne halljátok hangomat, mert nem mond okosat….
értékesebb nálam egy porszem….
bocsássatok meg ha vétkezem, de nem fogok, ezt hiszem….
szerintem kezdek az autizmus állapotába kerülni…
már nem érvényes, amit szerettem volna, már nincs meg a vágy iránta…
teszem, mit a társadalom elvár…..boldogságom nem érdekel már, miért legyek boldog, mikor annyian szenvednek?….én mennyivel vagyok jobb, hogy jobbat érdemeljek?..vágyak kavarognak bennem, de inkább maradok tétlen, aztán jön egy hatalmas erő, ami azt súgja tegyem, közben félelem, félelem igazi önmagamtól…ha megteszem, mi lesz….
mintha esne szét személyem, amit nincs kedvem összerakni, nincs kedvem megtalálni önmagam, nem számítok, ÉN nem, más igen, akiket szeretek, ők számítanak, én eltörpülök. Ez nem normális dolog, mégis ezt súlykolom nap mint nap.
Ehhez az íráshoz se raktam össze a gondolataimat….de minek is raktam volna?….:)
Úgy sajnálom, hogy nem vagy jól. Nincsen senki, aki egy kis vigaszt adna? Családtag, barát, szomszéd?? Egy pap vagy egy lelkész??