https://pszichoforyou.hu/szenvedely-tudomanya-lehet-e-orizni-langot-egy-eleten/
Sztem egész jó cikk.
Szerző:
Blog kommentek: 3418Blog bejegyzések: 3Regisztráció: 07-04-2018
a három sz betűs
35 gondolat erről: “a három sz betűs”
Írj megjegyzést
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Elolvastam most én is. Elgondolkodtató.
Jól összefoglalja egy párkapcsolat jellegét, formálódását. De amikor nincs szenvedély, nincs szerelem sem, az már más jellegű kapcsolat. És ha elmúlik a szenvedély, akkor jön egy másik szerelem, magyarul a szexuális hűtlenség vagy egyik, vagy mindkét fél részéről. Persze van olyan kapcsolat is, ami kibírja ezt is. Csak minek? Sajnos én ezzel mindig is úgy voltam és vagyok, hogy ha dolgozni kell valamin, az már mit sem ér… Ennek ellenére megpróbáltam „visszacsempészni” a kapcsolatba egy kis romantikát, mondhatom, nulla sikerrel. Mondjuk olyan emberrel nem könnyű, aki érzelmekről mint olyan nem hajlandó beszélni: pl. azt mondta, erre vannak a barátnők, ő nem is ért ! a „lelkizéshez”. 17 évig voltunk együtt, és bármennyire is ellentmond a „kémiás” elméletnek (hogy egy enzim működésén múlik a szerelmi szenvedély, és ennek aktivitása max. 2-3 év alatt kifut), én 9 évig szerelmes voltam a férjembe.
„De amikor nincs szenvedély, nincs szerelem sem, az már más jellegű kapcsolat. És ha elmúlik a szenvedély, akkor jön egy másik szerelem, magyarul a szexuális hűtlenség vagy egyik, vagy mindkét fél részéről. Persze van olyan kapcsolat is, ami kibírja ezt is. Csak minek?„
Minek, minek? Egyrészt azért, mert az ember társas lény, másrészt azért, mert a szeretet szerintem előrébb való a szerelemnél, harmadrészt azért, mert nem vagyunk ösztönvezérelt lények és nem hiszem, hogy az életük közepén járó, teljesen kizsigerelt és leamortizált emberek arra vágynának, hogy vad szex legyen heti háromszor. (Úristen, de deja vu érzésem van, ahogy ezt leírtam.) Negyedszer fel kellene a gyerek(ek)et nevelni… ugye… (Ez nem célzás neked Kleó.)
Mindig szeretek azon merengeni,hogy „mi volt régen?” (persze hogy lehetne erre válaszolni, hiszen MIKOR és HOL).
Nézzük az „őskort” először:
„A párkapcsolatok dimenziójában a szenvedély vizsgálatát messzebbről, néhány generáció távlatából érdemes kezdeni. Akkoriban egy házastárstól csupán néhány dolgot várt az ember: legyen dolgos, lehessen közös gyermek, a házasság adjon valamiféle státuszt. Az így létrejött gazdasági közösség anyagi szempontból is egyfajta biztonságot adott a kapcsolatnak.”
Aztán folytassuk azzal a generációval, akik a 2. VH. után születtek, most a hetvenes éveikben járnak. Mikor lehetett egyáltalán szex? Bizony a szüleim is még csak akkor fekhettek össze, ha a) elmentek a szülők otthonról b) összeházasodtak.
Mi van azzal a generációval, akik most a negyvenes, ötvenes éveikben járnak?
Nálunk még működött valamennyire a „házasodj meg, szülj fiatalon, lehetőleg ne válj el” dolog. Ált. iskolás és gimis osztálytársaim közül például szinte senkinek a szülei nem váltak el (akkor, még).
És mi van azzal a generációval, amelyik most a huszas, harmincas éveiben jár (itt szabad engem kijavítani, mert én már nem járok a huszas, harmincas éveimben)?
„Manapság egy párkapcsolatban ennél mindenki többre vágyik. Egyszerre vágyunk biztonságra, szenvedélyes szexre, szeretnénk, ha párunk a legjobb barátunk is lenne, a gyermekeinknek a legjobb édesapja, édesanyja, esetleg apa- és anyapótlék is egyben. Gazdasági fenomén, aki előteremti mindazt, ami egy családnak anyagilag szükséges.
Az egyik legmarkánsabb elvárás az, hogy a párunk egy életen át a leglatinosabb szeretőt is meghazudtolva, buja, szenvedélyes szexuális partner legyen, és csalódottak vagyunk, ha a kezdeti szenvedélyes lángolás alábbhagy a kapcsolatunkban. Ennek hatására azt is érezhetjük, hogy a szerelem elmúlt, így mindennek vége.”
*
Nekem iszonyú érdekes, hogy mintha két teljesen ellentmondó párkapcsolati forma lenne. Az egyikben házasság, gyerek(ek), babakocsit tologató férfiak, boldog(nak tűnő) anyuka és apuka mosolygós gyerek(ek)kel. És a másik, amikor hosszú együttélések lánca követi egymást, 5-10 évekről beszélünk akár, aztán szakítás és kezdődik az egész elölről. Ilyenkor az a jó, hogy gyerek nincs.
*
Kleó, érdekes amit írsz, hogy milyen sokáig voltál szerelmes a férjedbe. És miért múlt el? És neki is pont akkor múlt el, amikor neked?
Ez a rész most eléggé idevág:
http://indavideo.hu/video/Terapia_S1E19
Én is sokat gondolkoztam még ezen a cikken. Az van, hogy igen, a párkapcsolat egy háromtényezős játszma: szerelem, szenvedély, szex. Azt hiányoltam egyedül a cikkben, hogy nem vetette fel a kérdést, hogy: biztos jó-e az, hogy ennyit terhelünk rá egy kapcsolatra? Biztos jó, hogy ennyi elvárásunk volt egymás felé?
Anno, igen, egy párkapcsolat arról szólt, hogy kötődünk egymáshoz, szeretjük egymást, de ha pl. az asszony nem akar leszopni, sebaj, elmegyek egy másik csajhoz vagy egyenesen prostihoz, az majd megcsinálja. És aztán békésen feküdtem be az asszony mellé, és folytattam tovább a házaséletünk. Ma egy ilyen sztoriban egy látszatkapcsolatot látunk, azt a kérdést, hogy miért is maradt a férj az asszonnyal, ha annyira vágyott arra, hogy leszopják.
Az a helyzet, hogy ma ennél többet várunk egymástól. Nem akarunk „látszatkapcsolatot”, és ennek eredményeképpen egyetlen, életre szóló kapcsolatot se tudunk végigvinni. A kapcsolataink 5-10-20-25 év után véget érnek, és amíg benne vagyunk, szenvedünk. Mi lenne, ha kevesebb elvárásunk lenne a másik felé? Lehet, hogy akkor hirtelen a másik még teljesíteni is tudná, amit várunk? Lehet, hogy akkor véletlenül még látszatkapcsolat se lenne a dologból, mert várok valamennyit, adnak valamennyit, és én azzal a valamennyivel megelégszem? Nem lehet, hogy valójában MOST vannak látszatkapcsolataink, mert nem tudunk kielégülni, nem tudjuk azt mondani, hogy „ez elég volt, köszönöm, elfogadom”, és mivel ezt enm tudjuk, felőröljük egymást a kölcsönös stresszben?
Én nem azt mondom, hogy az a jó kapcsolat, amiért tenni sem kell. Az én világomban ilyen kapcsolat nem létezik. De azt mondom, hogy az a jó kapcsolat, amiért nem kell ennyit tenni. És nem úgy értve, hogy fölösleges arra törekednünk, hogy tegyünk a másik fél boldogságáért. Hanem úgy értve, hogy fölösleges arra törekednünk, hogy a másik féltől várjuk a boldogulásunkat.
Amikor annak idején összejöttem a férjemmel, úgy szerettem őt, ahogy volt. És annyi mindent tudott nekem adni. Felszabadult volt, és átszellemült. Merte elengedni magát. Ma már szinte minden napra van egy kívánságom, hogy „ebben kéne változnod”, „azt kellene megtenned értem”, mert folyamatosan boldogtalannak érzem magam, és folyamatosan úgy érzem, hogy ő ezért igenis felelős. És tudjátok, az az igazság, hogy józan pillanataimban nem is csodálom, hogy egy merő görcs lett. Hogy lehet így megtenni akár csak egy lépést is, hogy még mindig nem elég a másiknak, még mindig nem elég jó -> azaz miért ne fordítaná úgy magának, hogy minden rossz, amit tesz?
Bárcsak meg tudnék elégedni azzal, hogy nem 3 sz-t várok egy kapcsolattól! Bárcsak elég lenne 2 sz! Mégis ki döntötte el helyettünk, hogy nekünk mindhárom komponenst teljesítenünk kell? Okádnom kell, ez olyan, mint egy verseny. Pl. itt van előző kapcsolatom, ahol annyi szenvedély volt, hogy kiverte a biztosítékot, és akármikor meghaltam volna a páromért. És erre odajön egy pszichológus, és azt mondja, hogy gyerekek, a szenvedély még nem minden, kötődnötök is kell, meg erre meg arra törekednetek, olyan dolgokra kell hangolódnotok, amiket most még rohadtul nem csináltok, de higgyétek el nekem, hogy ha azt IS tudjátok majd, akkor lesz IGAZÁN tökéletes. Én meg tudjátok, mit mondok? Azt hogy húzzon el a retkes f***-ba az ilyen okostojás. Nem vagyok én versenyló, csak szeretni akarok! És tudjátok mit? Bárcsak fele ennyi kívánságom se lett volna a kapcsolatom során! Három komponensre törekedtem én is. Indultam kettővel. Most semmi nincsen. Rohadt jó volt tényleg a harmadikon is munkálkodni, és hülyére kifárasztani magunkat! Most csak nézzük egymást, és nem jutunk semerre. Igazán klassz ötlet volt!
Ez tök érdekes volt, Phil.
„Az van, hogy igen, a párkapcsolat egy háromtényezős játszma: szerelem, szenvedély, szex.”
Rájöttem, hogy
a) te a szerelem-szenvedély-szex szavakat használod
b) a cikkben az elköteleződés-szenvedély-intimitás szavakat használják.
c) én meg szeretet-szerelem-szex szavakat írtam.
Szerintem am. megfoghatatlan a párkapcsolati szeretet. Mert mikor szeretünk valakit? Ha szerelmesek vagyunk belé? Vagy ha elfogadjuk? A szerelem azt hiteti el velünk, hogy szeretjük a másikat, sőt, örök életünkben szeretni fogjuk. Csakhogy: akkor mivel magyarázzuk, hogy sok, hatalmas szerelemmel kezdődő kapcsolat úgy a semmibe hullik, mintha sohasem lett volna semmi?
Engem az érdekel, hogy amikor elmúlik a szerelem (mert valamikor elmúlik, Kleó példája illusztrálja, hogy nem feltétlenül olyan hamar), na AKKOR mi marad?
Ez tök érdekes volt, Phil.
„Az van, hogy igen, a párkapcsolat egy háromtényezős játszma: szerelem, szenvedély, szex.”
Rájöttem, hogy
a) te a szerelem-szenvedély-szex szavakat használod
b) a cikkben az elköteleződés-szenvedély-intimitás szavakat használják.
c) én meg szeretet-szerelem-szex szavakat írtam.
Azt hiszem, te is meg én is csak próbáltunk 3 sz betűs szót találni. Merthogy a cikk címe hiába volt ez, rohadtul nem találtam meg benne a 3 sz betűs szót. (Úgyhogy belépett a javítási kényszer nálad is, nálam is.)
(Arról nem is beszélve, hogy nem is értem, hogyan lehet leválasztani pl. az intimitást a szenvedélyről. Szerintem valami túlságosan absztrakt dolog fut itt végig a cikken, és ha megpróbálná konkretizálni a szerző, maga se tudná igazából, hogy miről is beszél.)
Engem az érdekel, hogy amikor elmúlik a szerelem (mert valamikor elmúlik, Kleó példája illusztrálja, hogy nem feltétlenül olyan hamar), na AKKOR mi marad?
Nézd meg akármelyik szerelemmel foglalkozó filmet, olvasd el akármelyik szerelemmel foglalkozó regényt. Mindenki csak erre a kérdésre keresi a választ. (És rohadtul nem találja.)
Ha te kitalálod a választ, azt hiszem, talán még egy Nobel-díjat is kiérdemelhetsz.
Ez tök érdekes volt, Phil.
„Az van, hogy igen, a párkapcsolat egy háromtényezős játszma: szerelem, szenvedély, szex.”
Rájöttem, hogy
a) te a szerelem-szenvedély-szex szavakat használod
b) a cikkben az elköteleződés-szenvedély-intimitás szavakat használják.
c) én meg szeretet-szerelem-szex szavakat írtam.
Azt hiszem, te is meg én is csak próbáltunk 3 sz betűs szót találni. Merthogy a cikk címe hiába volt ez, rohadtul nem találtam meg benne a 3 sz betűs szót. (Úgyhogy belépett a javítási kényszer nálad is, nálam is.)
(Arról nem is beszélve, hogy nem is értem, hogyan lehet leválasztani pl. az intimitást a szenvedélyről. Szerintem valami túlságosan absztrakt dolog fut itt végig a cikken, és ha megpróbálná konkretizálni a szerző, maga se tudná igazából, hogy miről is beszél.)
Nem, a cikk címében nem volt szó három sz-ről. 🙂
Igen, teljesen igazad van, ez olyan cikk, ami először tök jónak tűnik, aztán rájössz, hogy k.rva sz.r. 🙂
Engem az érdekel, hogy amikor elmúlik a szerelem (mert valamikor elmúlik, Kleó példája illusztrálja, hogy nem feltétlenül olyan hamar), na AKKOR mi marad?
Nézd meg akármelyik szerelemmel foglalkozó filmet, olvasd el akármelyik szerelemmel foglalkozó regényt. Mindenki csak erre a kérdésre keresi a választ. (És rohadtul nem találja.)
Ha te kitalálod a választ, azt hiszem, talán még egy Nobel-díjat is kiérdemelhetsz.
Most már gyúrni fogok a Nobel-díjra.
Csak kérdés, hogy Madame Curie nyomdokaiba lépjek vagy irodalmi Nobel-díjra fájjon a fogam.
Most már gyúrni fogok a Nobel-díjra.
Csak kérdés, hogy Madame Curie nyomdokaiba lépjek vagy irodalmi Nobel-díjra fájjon a fogam.
Az egyiknél nem kell radioaktív dolgokat cipelned a zsebedben, mondván, hogy milyen szépen fénylenek a sötétben ezek a kövecskék. Tényleg olyan nehéz a választás? 😉
Szeretet, kölcsönös megbecsülés… állítólag. Az marad. Barinőm 20 éve van együtt a második férjével (közbevetném, hogy már a mi korosztályunk is szakmányban vált), szóval a mai napig úgy védi, mint egy vadmacska, rossz szót nem lehet a hülyére mondani. Na, ő volt úgy kb. 20 éve: Telefon. – Megyek, mert megjött a Kááálmán. 15 év elteltével, telefon: – Várjál, jött valaki. Ja, csak a Kálmán. Én meg felröhögtem, hogy mi volt 15 éve. Aszongya: Hülye vagy, minden kapcsolat így változik. Igen, de nekem ez nem kell, sose kellett, minek kerülgessek egy vadidegen embert (mert évtizedek alatt sem lesz vér szerinti rokonom), ha már nem kell?
Valóban, még úgy 100 évvel ezelőtt is a házasság gazdasági közösség volt, és akként is működött. Annak legalább volt értelme. Most jobb esetben szerelmi házasságot kötünk, de itt van az, hogy elmúlik a szerelem.
A férjem? Ki tudja, mindenesetre már sokkal előbb megcsalt, mint amikor én eltávolodtam tőle. Viszont mi elég jó barátok is voltunk, ezért tudtunk válás után még tíz évig egy helyen dolgozni, úgy 5 méterre egymástól.
És igen. Amikor nem szedek olyan gyszert, ami erősen csökkenti a libidót, hát bizony, kell kétnaponta a szex. Nem véletlen, hogy aztán egy 10 évvel fiatalabb pasival éltem két évig. Na hogy az miről szólt?
Azt tartják, hogy az élet legnagyobb csapdája, hogy azzal akarsz házasságot kötni, akibe szerelmes vagy, a házasság viszont megöli a szerelmet.
Most már gyúrni fogok a Nobel-díjra.
Csak kérdés, hogy Madame Curie nyomdokaiba lépjek vagy irodalmi Nobel-díjra fájjon a fogam.
Az egyiknél nem kell radioaktív dolgokat cipelned a zsebedben, mondván, hogy milyen szépen fénylenek a sötétben ezek a kövecskék. Tényleg olyan nehéz a választás? 😉
Nekem Marie Sklodowska volt mindig is a példaképem. Sugárzás ide vagy oda, nem adnék egy kémiai+egy fizikai Nobelt egy irodalmiért…
Igen, de nekem ez nem kell, sose kellett, minek kerülgessek egy vadidegen embert (mert évtizedek alatt sem lesz vér szerinti rokonom), ha már nem kell?
Mintha a vér szerinti rokont érdemes lenne kerülgetni. 😀
Azt muszáj! De akit nem muszáj, azt minek?
Muszáj? Akkor engem félretájékoztattak.
Muszáj? Akkor engem félretájékoztattak.
Jó, akkor legyen kötelesség. Nekik is engem…
Én másfél éve nem beszélek a családommal. És ők ugyanolyan boldogok, hogy nem kell velem tartaniuk a kapcsolatot, mint én, hogy nem kell velük.
Tudod, apám kb. három éve hagyta ott anyámat. És arra jutottam, hogy mekkora szar már, hogy a szülők válhatnak egymástól, és onnantól kezdve dönthetnek úgy, hogy egymás felé se néznek… én meg nem dönthetek így, hogy elválok a szüleimtől stb. Aztán rájöttem, hogy de, igenis, dönthetek.
Nem mondom, hogy életem egyik legpozitívabb döntése volt, pl. mélyen az emberbe ágyazza a csalódottság érzését, mondván, hogy „nem, úgy látszik, már tényleg nem lesz jobb”, de pár alkalommal kevesebb idegösszeomlást (értsd: mikor napokig ki se mászol az ágyból, csak bőgsz és alszol, és mindenre képtelen vagy) kaptam így az elmúlt időkben…
De hát csak nehezebb megoldani, mint elválni…
Én évtizedeken át többórás dührohamokat kaptam a szüleimtől. 19 éves koromban egy mentős megmondta, hogy mielőbb menjek el tőlük, mert most még nincs semmi bajom, de lesz tőlük, mert mindig addig fognak hergelni, míg kiborulok. Aztán mindig utánam nyúltak. És hergeltek.
Na már most. Mire váltunk, már évek óta csak veszekedtünk a férjemmel. Utána a közös munkahelyen többen is szóvá tették, hogyan lehet, hogy mi ilyen jól elvagyunk egymással, ők már x éve elváltak, és az exszel még mindig megy a hirig. Mondtam, mi már kiveszekedtük magunkat. Persze ez így nem igaz, de be kellett érjék ennyivel. Egyszer azért kiborult a bili, de aznap „valami volt a levegőben”, mert mindenki igen irritált volt…
Maradva az eredeti témánál. Szerelem nincs szenvedély nélkül, ha nincs szenvedély, az csak vonzalom. Ismerek olyanokat, akiknek ez elég. (Habár közülük is van, aki elvált.)
Azt kénytelen-kelletlen elfogadom, hogy a szeretet magasabb rendű érzés, de nem elég intenzív. Egy párkapcsolathoz kevés.
„Azt mondtad nekem
nem hagysz el sosem
Így érezted, kedvesem
Azt mondtam neked
hűséges leszek
Így éreztem, kedvesem
Hét évig tartott az első szerelem
Hét évig tart a boldogság
Hét év után már minden olyan más
És mégis fáj a búcsúzás
Azt mondtad nekem ha jól emlékezem
Miénk lesz az örök szerelem
Azt mondtam neked
és most már elhiszed
Nem tart örökké semmi sem
Hét évig tartott az első szerelem
Hét évig tart a boldogság
Hét év után már minden olyan más
És mégis fáj a búcsúzás
Azt mondtad nekem
nem hagysz el sosem
Így érezted, kedvesem”
(Fonográf)
Ez nagyon szép.
„Na, ő volt úgy kb. 20 éve: Telefon. – Megyek, mert megjött a Kááálmán. 15 év elteltével, telefon: – Várjál, jött valaki. Ja, csak a Kálmán. Én meg felröhögtem, hogy mi volt 15 éve. Aszongya: Hülye vagy, minden kapcsolat így változik.”
Hát ezen nagyon jót röhögtem.
Maradva az eredeti témánál. Szerelem nincs szenvedély nélkül, ha nincs szenvedély, az csak vonzalom. Ismerek olyanokat, akiknek ez elég. (Habár közülük is van, aki elvált.)
Azt kénytelen-kelletlen elfogadom, hogy a szeretet magasabb rendű érzés, de nem elég intenzív. Egy párkapcsolathoz kevés.
Nekem csak elméleteim vannak. 🙂
Igen, lehet, hogy a párkapcsolat maga olyan, hogy többet akarsz, mint puszta szeretetet. Szereted a gyereke(i)det, szeretheted a szüleidet (hah), szeretheted a testvére(i)det, szeretheted a kutyádat meg a macskádat, de lehet, hogy a párkapcsolatban a szeretet nem elég. Mittómén.
Ez nagyon szép.
Sajna az eredeti szám nincs fenn, Szörényi nélkül meg cart ér. Ezért nem tettem be videót.
Murray, hidd el, én is röhögök rajta. Amikor csak eszembe jut. De ennek ellenére együtt vannak. Ráadásul gyakorlatilag elszegényedve (ami, ugye, táptalaja az ellenségeskedésnek, vitának-veszekedésnek), mégis valamiféle lelki közösségben.
Maradva az eredeti témánál. Szerelem nincs szenvedély nélkül, ha nincs szenvedély, az csak vonzalom. Ismerek olyanokat, akiknek ez elég. (Habár közülük is van, aki elvált.)
Azt kénytelen-kelletlen elfogadom, hogy a szeretet magasabb rendű érzés, de nem elég intenzív. Egy párkapcsolathoz kevés.
Nekem csak elméleteim vannak. 🙂
Igen, lehet, hogy a párkapcsolat maga olyan, hogy többet akarsz, mint puszta szeretetet. Szereted a gyereke(i)det, szeretheted a szüleidet (hah), szeretheted a testvére(i)det, szeretheted a kutyádat meg a macskádat, de lehet, hogy a párkapcsolatban a szeretet nem elég. Mittómén.
Nemhogy nem elég, hanem a szeretet a plusz. Az alap a szenvedély (ami több mint kémia). De ha már csak szeretet van, hiányzik a sava-borsa.
Ez is egy érdekes cikk és mintha jóval jobb lenne, mint a tegnap linkelt.
https://divany.hu/eletem/2018/04/12/hevesi_krisztina_monogamia_elkotelezodes_hutlenseg/?utm_source=cikklink
Én ezekre semmit nem tudok reagálni, úgy el vagyok keseredve, hogy tíz éve nem volt párkapcsolatom. Őszintén: már nem is emlékszem milyen. Néha úgy érzem h ennyi idő alatt már elveszítettem a képességemet, amivel kapcsolódni tudnék.
Ez is egy érdekes cikk és mintha jóval jobb lenne, mint a tegnap linkelt.
https://divany.hu/eletem/2018/04/12/hevesi_krisztina_monogamia_elkotelezodes_hutlenseg/?utm_source=cikklink
Persze, mert ez magyar… A másikhoz hasonló hablatyolást olvastam egy magazinban is, ott is „mi milyen mértékben van meg a kapcsolatban” jellegű besorolást készítettek. Olyan erőltetett.
„A viták során rendszerint csak a saját mondanivalónkra figyelünk, meg sem hallva, hogy mit érezhet, vagy mit akar kifejezni a másik.”
Na, az én volt férjem nem akart kifejezni semmit. Érzésekről egy szót sem ejtett, legfeljebb hónapokkal-évekkel! később.
Én ezekre semmit nem tudok reagálni, úgy el vagyok keseredve, hogy tíz éve nem volt párkapcsolatom. Őszintén: már nem is emlékszem milyen. Néha úgy érzem h ennyi idő alatt már elveszítettem a képességemet, amivel kapcsolódni tudnék.
Nem így működik. Ott szunnyad az a „képesség”. 😉
Én ezekre semmit nem tudok reagálni, úgy el vagyok keseredve, hogy tíz éve nem volt párkapcsolatom. Őszintén: már nem is emlékszem milyen. Néha úgy érzem h ennyi idő alatt már elveszítettem a képességemet, amivel kapcsolódni tudnék.
Sztem azon is múlik, hogy szeretnél-e még párkapcsolatot. Mert ha igen, akkor lehet, hogy eleinte kicsit nehezen megy majd, de később belejossz.
Sztem az emberek nagy része nem tud kommunikálni.
Sztem az emberek nagy része nem tud kommunikálni.
Ő nagyon is jól tudott, arról, amiről ő akart. De ilyesmiről nem is akart, valami örökség, mert anyósom is ilyen volt. Amikor meghalt apósom (ami nem igazán zökkentette ki anyóst), nem sokra rá meghalt anyósom nővére is. Na, attól kikészült, olyannyira, hogy a háziorvos elküldte lógushoz. Elmesélte, hogy a lógus azt kérte, meséljen a nővéréről. Mire ő: – Hogyne, hogy még jobban fájjon! És otthagyta a lógust. Sajnos a lányom is „örökölte” ezt, ami fáj, arról nem beszélünk, legfeljebb jóval később, mikor már lenyomtuk magunkban a fájdalmat. Akinél ez az elfojtás az elsődleges védelmi reakció, azzal nemigen lehet mit kezdeni. Ez az a bizonyos tabu. Olyannyira, hogy példálóztam Szekeres Palival, a kerekesszékes vívóval, nevezetesen, hogy egyszer egy újságíró megkérte, hogy beszéljen a balesetről, ha nem kellemetlen neki. Azt felelte, hogy ő ezt már annyiszor elmesélte, hogy már nem okoz semmilyen érzelmet nála, ha újra elmondja. Nem, nem fogadják el, hogy az, ha kimondanak valamit, segít feldolgozni, pláne nem, hogy akkor másvalakik is tudnának segíteni ebben.