Földönkívülinek érzem magam. Istenem, mennyi mindennek éreztem már magam mióta bevett szokásom lett ez a terápiás firkálgatás. Szóval földönkívüli lettem, ez a legújabb. Ráírok néha erre-arra, többnyire valamiféle elcseszett kötelességtudatból. És a válaszok egyre ijesztőbbek. Hát figyelj most épp itt vagyok Teheránban és tevéket masszírozok az új bölcsésztelefonommal (mennyire frankó már nem?), de jövőhéten elugorhatnánk megmászni a Himaláját, ha már úgyis friss levegőre vágysz! Hö! Biztos a jó bolygón vagyok? Csoda, hogy az embernek elmegy a kedve még a létezéstől is? Legyek nyitott a világra, mi? Mégis hogyan ha az én világom ez a csini kis lakás itt Albertfalván? Ez a szoba, ez a kanapé, ez a szál cigaretta amit mindjárt elszívok. És egy „mém” jut eszembe, a gyenge műanyagszékhez kikötött lóval. „Néha a korlátok csak a fejünkben léteznek!” Igen! Néha. Máskor meg nem! És ha ez eszembe jut, még az ablakon kinézni sincs kedvem. Mert innen nézve egy jókora mézesmadzag az egész kibaszott világ. És ettől a ténytől eléggé felgyorsul a légzésem. Bezárt a bazár, bassza meg. És izgatott tekintetű fiúk és lányok állnak a kapuban, persze csak képletesen (máskor meg ténylegesen). Jössz élni mókuska? Jaaaá, háááátizéé, tudodd, ööö, nekem arról, izé, le kellett szoknom, izé, bocs! Az utolsó szó mindig a legnehezebb. Még elnézést is nekem kell kérni? Az államat elhagyom! De semmi gond, már nem kérek elnézést. Arról magamtól szoktam le. Baromi szabadnak is érzem magam rögtön.
Fel kéne számolni ezt a filléres királyságot, és elmenni a világ végére. Bár szellemben már megérkeztem. Itt vagyok. Úgy szokták mondani, otthon. De fel lehet bontani az örökkévalósággal kötött szerződést, bármikor. Ugye, ugye, tündérkém? Te kis ugrándozós! A lányok mindig erősebbek. Sokkal erősebbek. És nem vacakolnak. De vannak más praktikák is. El lehet felejteni a bugyuta játékszabályokat, szorítva a boros üveg nyakát például. És ezt lehet, minden nap lehet. Ugye, ugye, apuci? Kijátszani a „sorsot”, nem is olyan nehéz néha. De mindig a lányok az erősebbek. Jó nekik. Jó neked. Most már biztos nagyon jó.
Csoporton azt beszéltük, hogy akár ki is köthetnék valami csehóban, valamelyik köcsög estén, ha egyszer ennyire nem bírok magammal. De hát onnan is kibaszott az élet már egyszer-kétszer. Kitették a szűrömet mindenhonnan, és most egészen kint vagyok. Tudod, tudod, a kint után néhány kilométerrel. De mi lenne ha szarul sülne el minden? Semmi, pont erre számítok. Ellenben ha minden flottul megy akkor van csak igazán nagy baj! Mint szombat este is. Tegyem tönkre amit még tönkre lehet tenni? Ez minden nap eszembe jut, mint lehetőség. Innen szép veszíteni ahogy Sartre mondaná. És előbb-utóbb minden lehetőséget végig kell zongorázni. Ha dicsőségesen nem tudsz távozni, távozz dicstelenül! Csak távozz már a kurva életbe, vagy legyen valami! Holnap egy görbe este? Ízlelgetem. Terápiás rebellió. A kifejezés máris tetszik. De ki tudja mi lesz. Ma délután például minden rendben volt. De tegnap is. Épphogy szivárványt nem rajzoltam az égre. Csak ezek az esték. Ez a szoba, ez a kurva cigi, ez a lélek, ez a test. Persze elmúlik tudom, vagy úgy is mondhatom, elmúlok. Mert ez még mindig inkább én vagyok mint az a flúgos szerzetes aki ott szokott ülni a helyemen, a széken. Elég gyakran ott ül. Szinte folyton. Én csak ritkán adok életjelet, azt sem fogja senki és semmi. Földönkívüliek piszlicsáré problémái. A terápiás ülést berekesztem.
Szerző:
