Igényem lenne arra, hogy velem „egy szinten” lévő emberekkel beszélgessek. Akik értik, miről beszélek és nem untatnak. Ha ezt nem teszem meg, akkor vagy tényleg az elsorvadás jön, vagy a saját könyvtár a leendő szobámban. A könyvtár barátibbnak hangzik. Csak eléggé egyoldalú. Viszont még mindig jobb a másiknál. Igazából mindenkinek nehézséget okozok azzal, amilyen vagyok és számukra ez elfogadhatatlan. Számomra meg ők azok. Az ő helyükben sem lennék. Utálnám magamat. Igazából a saját helyemben is utálom.
Hiányzik az, akivel mindenről tudtam beszélgetni. Tartottam tőle, de az legalább állandó volt. Nem volt ennyi változás. Érdekes vagyok. Amikor még vele éltem, akkor sokszor gondoltam arra, hogy mi lenne velem nélküle. Milyen lenne szabadon élni? Nem, mintha már választhatnék, de még mindig szívesebben élnék mellette, mint rajta kívül a világban. Őt már ismertem és megszoktam. Nincs kedvem megint újrakezdeni. Úgyhogy most csak vegetálok. Azt akartam volna rendbe hozni. Megvolt hozzá minden képességem. Csak közbeszólt a Főnök.
Megfogadtam, hogy nem akarok többé más bűvkörébe kerülni, mégis bekerültem. Elnézést ezért, de még nem tudok ezzel mit kezdeni, mert túl instabil vagyok hozzá. És az, ha néhány órára önmagam tudok maradni, az még kevés. Sok embert gyötörni magammal már elég volt. Nem akarok sok plusz egyet is.
Pedig valami van. Sejtem mi, csak jelenleg annyit veszek észre belőle, hogy fáj és rosszul esik. Meg kell javítanom magamat, hogy ne csak azt fogjam fel belőle, hogy fáj, hanem ki tudjam élvezni az előnyeit. Természetesen függés nélkül.
Szerző:
