…olyankor is, amikor épp nem vagyok teljesen láthatatlan…
Szerző:
Blog kommentek: 2697Blog bejegyzések: 36Regisztráció: 17-01-2018
Láss meg…
4 gondolat erről: “Láss meg…”
Írj megjegyzést
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Látlak Téged
köszönöm nektek!
néha nagyon nehéz. mert nemcsak az lehet rossz, ha az ún. „normálisak” között vagy kirekesztett sérültként, betegként, de az talán még fájóbb, ha betegek között is azt kell érezned, „nem vagy közénk való, mert te túl normális vagy!”.
amikor senki sem érti, senki sem akarja érteni, ki vagy, mit érzel, mire vágysz valójában.
a sehova sem tartozás, a senki földjén bolyongás az egyik legborzasztóbb dolog, ami történhet velem nap mint nap…
Sosem voltam kisgyerekként és faiatal felnőttként észrevehető annyira igyekeztem „normálisan ” viselkedni
Azt látni amit mások figyelni hogy hallják e amit én.
Késöbb észrevehetővé váltam úgy gondolom a kollegák 80 % szeretett mert ahhelyett hogy hazamentek volna a délotáni múszakból összeültek az én emeletemen és beszélgettek akát két órát is. Ha együtt dolgoztunk éjjel akkor nállam főtt a kávé és ott beszégettünk 15 percet.
Előadásokon is hamar észrevettek mindegy ki nem tudom miért de már régóta nem vagyok észrevétlen és ez inkább pozitív irányban van.
Amikor idejöttem először a régiek igyekeztek hozzámszólni. Aztán jött a szerver elszállás és megint kirekesztetttnek éreztem magam annak aki talán nem mélyedt bele teljesen a szakdolgokba aki nem gyógszerész se terapeuta aki csak beszélgetni szeretne.
Igen aki sokáig él takarva másoknak megfelelve szégyenben , bántva az megtanul ” viselkedni”, hogy túléljen eljátszani azt amit várnak tőle.
Ide azért jöttem, hogy magamat adjam. Nem baj ha túl normális vagy túl bonyolult vagy túl érthetetlen vagyok.
Azt , hogy tudjuk mire vágysz? Arra, hogy ne legyél egyedül önmagadba zártan arra, hogy szerethess és szerethessenek és ebben gátol a betegséged- gondolom én.de ha mégsem megérne egy komolyabb beszélgetést bármilyen felületen.
Igen ismerem a sehova tartozást ezért figyelek azokra az emberekre akikkel a lelkem egyszerre rezdül-nem sok van belőlle és az sem biztos, hogy minddel szóbaállok, de figyelem az embereim-pl Téged.
akik nem ismerik az érzést, talán el sem tudják képzelni, hogyan lehet csupa jó dolgoktól, pozitív impulzusoktól úgy kimerülni, hogy az szempillantás alatt lerántja az embert, kínzó depresszióba taszítva.
mostanában már sokkal jobban odafigyelek erre, hogy ne hagyjam magam teljesen lecsúszni.
korábban bizonyosan azért volt sokkal nehezebb, mert én is azt kódoltam önmagamba: ezeket a jó dolgokat én eleve nem is érdemlem meg. disszonanciát okozott bennem, hogy velem is előfordulhatnak pozitív történések, én is szerethető vagyok. és büntettem magam emiatt.
nagyon nehéz a saját csapdáinkat felismerni.
és a fejlődés is nagyon nehéz. mert sohasem lineáris, a csúcsok és völgyek ugyanúgy részei a tájnak hegymenetben is…