Egy párkapcsolati vitasorozatról írok.
Szerdán délután kezdődött ez az egész, amikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy valami, amit nagyon vártam nem fog még beteljesülni, egyelőre nem kaphatom meg azt, amibe beleéltem magam. (Célozgatott valamire, amit nem gondolt komolyan én meg beleéltem magam)
Csütörtök reggel düh kerített hatalmába. Elkeseredettség. Egész nap rosszul éreztem magam, úgy éreztem, ha csak rágondolok, elsírom magam. Amikor pedig rákérdezett az illető, hogy mi a bajom… na akkor újra kiborultam és feltettem ugyanazt a lemezt. Pedig tudom, hogy ez nem segít inkább csak árt.
A péntek úgy ahogy eltelt.
Aztán szombaton egy másik dolog borított ki, amit kiderült, hogy csinált és ezt egyenes arányba állítottam azzal, hogy ezért sem kaphatom meg amit akarok.
Minél inkább nem akarok veszekedni, annál nehezebben megy. Jó akarok lenni, azt akarom, hogy megértsen, elfogadjon és szeressen. Boldoggá akarom tenni. De látom, hogy fárasztja és hogy a türelme fogytán van. Azt mondja, zárjam le a múltam, szeressem és szedjem össze magam.
Hogyan szeressem magam?
Szerző:
