Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni mert nagyon el vagyok keseredve.
19 éves felnőtt férfi vagyok. Amit tudni kell rólam, hogy nagyon visszahúzódó vagyok, a szavak embere sem vagyok és lehet, hogy az átlagnál egy kicsit érzékenyebb is. Mindig meghúzódtam a háttérben soha sem voltam a középpontban. Több problémám is nap mint nap szembe kell néznem és hiába próbálok rajta változtatni sajnos egyszerűen nem megy és nagyon tanácstalan vagyok.
Az egyik dolog az az, hogy egyáltalán nincsen önbizalmam. Amikor meglátok egy olyan lányt aki szimpatikus nekem és talán én is neki mindig úgy állok hozzá az egészhez, hogy hosszasan elgondolkodom és azt beszélem be magamnak, hogy mit is akarok én tőle, kevés lennék én hozzá és inkább meg sem próbálok vele ismerkedni. A másik dolog pedig az az, hogy a lányokkal való ismerkedésben nagyon tapasztalatlan vagyok mert bevallom őszintén még soha sem beszélgettem lányokkal, interneten de még személyesen sem mert egyszerűen megy. Olyankor mindig lefagyok és meg sem tudok szólalni és csak azon idegeskedem ,hogy mit is mondjak és olyankor persze egyetlen egy normális mondatot sem tudok mondani. Valamilyen oknál fogva már gyermekkorom óta félek a nőkkel való beszélgetéstől. Ha egy nővel beszélgetnem kell akkor inkább gyorsan befejezem a beszélgetést és elmenekülök. Amikor meglátok velem egykorú fiatalokat egy kicsit rosszul esik, hogy másoknak olyan könnyen megy az, hogy párt találjanak vagy egyszerűen csak beszélgessenek a lányokkal. Én pedig egy csődtömeg vagyok és meg sem tudok szólalni. Bevallom őszintén egy kicsit irigykedem is rájuk. Az önértékelésemmel is komoly problémáim vannak, nem vagyok saját magammal megelégedve és ez kihat a mindennapjaimra is. Amikor belenézek a tükörbe egyszerűen undorodom saját magamtól és mindig csak a hibáimat keresem magamban és a jó tulajdonságaimat viszont észre sem veszem. A tükörben mindig azt látom, hogy még a mai napig is el vagyok hízva. Egyáltalán nem tartom magamat jóképűek, sőt inkább ellenkezőleg annak ellenére, hogy már sokan mondták, hogy mennyire helyes fiú vagyok és, hogy ha egy kicsit több lenne a bátorságom nagyobb sikerem lenne a lányoknál de én ezt nem tudom elhinni. Mindig csak a hibáimat keresem magamban és ilyenkor még az életkedvem is elmegy. Amit még tudni kell rólam, hogy egyáltalán nem járok szórakozóhelyre, nem az én világom és a jövőben sem tervezem, hogy elmenjek. Már attól is rettegek ha emberek közelébe kell mennem. Egyszerűen nem bírom a tömeget. Amikor emberek között vagyok akkor nagyon feszült vagyok és nem tudok feloldódni és csak azon jár az eszem, hogy mikor leszek már otthon, hogy egyedül legyek a saját kis világomban. Az utóbbi időben egyre többször van hangulatingadozásom is. Az egyik percben még életvidám vagyok, életkedvem is van a másik percben pedig még élni sincsen kedvem és ilyenkor pánikszerű rohamaim is szoktak lenni és ilyenkor nagyon szokott fájni a szívem, szorít a mellkasom és nagyon nehezen napok levegőt de ilyenkor lepihenek és pár perc múlva elmúlik de akkor is nagyon aggaszt. Éjszakánként is alig alszom az utóbbi hetekben. Állandóan felkelek és utána nagyon nehezen tudok visszaaludni.
Sajnos nincsen önbizalmam és az önértékelésemmel is gondjaim vannak. Nem vagyok saját magammal kibékülve és valószínű,hogy ez is közrejátszik abban,hogy félek a nőktől amire egyáltalán nem vagyok büszke. Amit tudni kell rólam,hogy nagyon visszahúzódó és csendes fiú vagyok. Soha sem voltam a szavak embere.
Tegyük fel beszélgetnem kell egy lánnyal aki szimpatikus nekem de sajnos a nőktől való félelmem miatt nagyon hamar befejezem velük a beszélgetést és inkább elmenekülök amire egyáltalán nem vagyok büszke. Az a baj, hogy még a megszólítás sem megy mert nagyon ideges vagyok miatta és mindig attól félek,hogy elrontok valamit. Egyszerűen nem tudok a nőkkel az alap témákon kívül másról beszélgetni. Nem csak személyesen de még az interneten keresztül sem tudok velük miről beszélgetni. Nem tudom miért de gyermekkorom óta nagyon félek a nőktől és ösztönösen mindig is elkerültem őket. Az a bajom, hogy ha tetszik egy lány, akkor ha a közelében vagyok izgulok, és gyomoridegem van, aztán nem bírok kinyögni egy szót sem mert félek, hogy valami hülyeséget mondok és nevetségessé válok, vagy rosszat gondol rólam. Bevallom őszintén a 19 évem alatt kb. talán ha kétszer beszélgettem lányokkal, ők soha sem keresték a társaságomat és én sem az övékét. A beszélgetés nagyjából annyiból állt,hogy megkérdezték,hogy milyen óránk lesz és,hogy hol leszünk meg tegyük fel ha beteg voltam megkérdezték,hogy meggyógyultam-e, ennyi volt a beszélgetésem velük.
Ezek a gátlásaim miatt egyáltalán nem szoktam ismerkedni mert úgy állok hozzá,hogy nem is érdeklem meg mit is akarok én tőle és inkább meg sem próbálom az ismerkedést. Tisztában vagyok vele,hogy azzal veszítem a legtöbbet ha meg sem próbálom de úgy érzem ameddig ezeket a félelmeimet nem tudom legyőzni addig nincs is értelme ismerkednem.
Több éve küzdök ezekkel a problémákkal és sajnos ezekhez a problémáimhoz még a szociális fóbiám és a pánikrohamaim is társulnak. Valamilyen oknál fogva már gyerekkorom óta nagyon félek a nőktől és ennek köszönhetően elkerülöm őket, egyszerűen nem tudok velük miről beszélgetni. És nem csak beszélgetni nem merek velük de egyetlen egy lányhoz sem merek közeledni mert úgy állok hozzá,hogy nem is érdeklem őket meg mit is akarok én tőlük és inkább meg sem próbálom és elmenekülök előlük amire egyáltalán nem vagyok büszke. Az is közrejátszik abban,hogy nem tartom magamat helyes fiúnak annak ellenére sem,hogy már sokan megdicsértek de mára már eljutottam arra a szintre,hogy ezeket nem tudom és nem is akarom elhinni és elfogadni. Visszataszítónak tartom magamat akinek soha sem lesz egyetlen egy nő sem az életében. A nőkkel való beszélgetés egyáltalán nem megy mert a nőket valamilyen oknál fogva magam fölé helyezem és lealacsonyítom magamat velük szemben. Soha sem beszélgettem lányokkal és ennek köszönhetően nem is tudom,hogy egyáltalán miről is lehetne velük beszélgetni,mi is érdekli igazán a nőket. Ha beszélgetnem kell egy lánnyal akkor rögön görcsös leszek és csak azon idegeskedem,hogy mit is mondjak neki és ilyenkor természetesen meg sem tudok szólalni és szokásomhoz hívem inkább elmenekülök a beszélgetéstől amire nem vagyok büszke egyáltalán.
A mai napig sem tudom magamat elfogadni és szeretni olyannak amilyen vagyok. Sajnos van egy eléggé feltűnő testi hibám amin sajnos nem lehet változtatni ( orvosi hiba ). Egyszerűen nem tudom magamat elfogadni és szabály szerűen amikor belenézek a tükörbe undorodom saját magamtól. Tisztában vagyok vele,hogy ha nem tudom saját magamat elfogadni és szeretni akkor mástól sem várhatom el azt,hogy szeressen és elfogadjon olyannak amilyen vagyok. Mindig összemérem magamat másokkal és lealacsonyítom magamat velük szemben és ilyenkor elmegy mindentől a kedvem.
Nagyon sokszor még élni sincsen kedvem. Minden reggel úgy kelek fel,hogy mi értelme is van az életemnek és nagyon sokszor azt kívánom bárcsak valamilyen oknál fogva meghalnék. A családtagjaimnak persze hiányoznék de úgy gondolom ez az idő múlásával enyhülne. Nagyon sokszor van hangulatingadozásom is. És ilyenkor pánikszerű rohamaim is szoktak lenni ( nehezen kapok levegőt,fáj a szívem és a mellkasom és szédülni is szoktam ). Ilyenkor egy kicsit lepihenek és 5-10 perc múlva elmúlik de ezek a rohamok már nem most kezdődtek hanem már évekkel ezelőtt de ezidáig nem foglalkoztam vele. Minden nap gondterhelt vagyok és semmi sem tudja lekötni a figyelmemet és egész nap csak azon gondolkodom,hogy mi értelme is van az életemnek,mindegy lenne ha nem is élnék tovább. Már nagyon sokszor megfordult bennem az öngyilkosság gondolata is. Éjszakánként meg is álmodtam azt ahogyan végzek saját magammal. Az utóbbi hetekben éjszakánként alig szoktam aludni 4-5 óra hosszát,állandóan felkelek éjszakánként és nem tudok visszaaludni. Egyszerűen semmi sem érdekel elvesztettem minden iránt az érdeklődésemet. A tanulás sem érdekel pedig mindig ott van bennem,hogy tanulnom kell ha vinni akarom valamire az életben de hiába ülök le tanulni ha állandóan csak a problémáimon jár az eszem egész nap.
Válaszaitokat előre is köszönöm szépen.
Szerző:
Szia Balázs!
Próbáltál már erről szakemberrel beszélgetni?Megkeresni,hogy mi lehet a háttérben?
Ha még nem ,ne félj segítséget kérni,nincs mit szégyelned!!!
Valamiben szeretném átírni amit írtál:19 éves felnőtt férfi vagyok …..
Szia!
Sajnos még nem kerestem fel a szakembernek a segítségét mert sajnos az anyagi helyzet nem igazán engedheti meg. Bevallom őszintén nincsen hozzá bátorságom. Sokszor olyan érzésem van,hogy tudom,hogy mi a baj velem de nem teszek ellene semmit sem. Olyan érzésem van mintha a saját magam ellensége lennék.
Szia!
Sajnos még nem kerestem fel a szakembernek a segítségét mert sajnos az anyagi helyzet nem igazán engedheti meg. Bevallom őszintén nincsen hozzá bátorságom. Sokszor olyan érzésem van,hogy tudom,hogy mi a baj velem de nem teszek ellene semmit sem. Olyan érzésem van mintha a saját magam ellensége lennék.
Szia!
Ne félj segítséget kérni! Sokkal jobb ,mint bizonytalanságban élni.
Én csak a magam nevében beszélek.Éveken át éltem szégyenben, önhibáztatásban,rengeteg mindent megtagadtam magamtól,rengeteg mindentől megfosztottam magam, szándékosan ártottam magamnak,mire eljött a pillanat,hogy elég volt!
1 életem van,és egyedül nem tudok kilábalni ,segítségre van szükségem.
https://bura.hu/szakmai-informaciok/krizisintervencios-telef/tarsadalombiztositas-tb
Ezen a linkenbelül TB által támogatott felnőtt pszichoterápiás intézetek,rendelők címeit telefonszámait találod
.https://www.google.com/maps/d/viewer?mid=1C7u3DAZ_0EUMY__2MHBVzR582oU&ll=47.13813255073122%2C19.057289749999995&z
Ez pedig egytérkép ahol az országos TB támogatott felnőtt szakrendelések vannak bejelölve,a településedhez legközelebb esőre rákattintva kidobja a címet,telefonszámot.
Szia!
Nagyon szépen köszönöm. 🙂 Sajnos a lakóhelyemtől a legközelebbi rendelés Nyíregyházán található. Hátha egyszer eljutok odáig,hogy elmegyek egy szakemberhez és végre a javulás útjára tudok lépni. Mert azt belátom,hogy ha nem fog változni semmi sem akkor belőlem soha sem lesz egy értelmes felnőtt ember.
Balázs,tudod miért említettem az átírást?
Előszőr ezt írtad:19 éves fiú vagyok,.
Ez már az általad átírt változat:19 éves felnőtt férfi vagyok….
Az életünk során nagyon sok mindent át kell írni , át kell értelmezni magunkban magunkról,a minket körülvevő világról,ez a munka sohasem ér véget,sohasem vagyunk készen.De megéri csinálni.
Szia!
Nagyon szépen köszönöm. 🙂 Sajnos a lakóhelyemtől a legközelebbi rendelés Nyíregyházán található. Hátha egyszer eljutok odáig,hogy elmegyek egy szakemberhez és végre a javulás útjára tudok lépni. Mert azt belátom,hogy ha nem fog változni semmi sem akkor belőlem soha sem lesz egy értelmes felnőtt ember.
El fogsz jutni!
Szeretném ha írnál még a blogodba, és hogy a változáshoz kis lépések is elegendőek olykor,ha a fórunokon belül találsz olyan témát ami esetleg megragad,vagy foglalkoztat nyugodtan merj oda is írni.Amint látod nick neveken szereplünk és mi sem tudjuk sokszor ,hogy férfivel,vagy nővel beszélgetünk éppen.Csak beszélgetünk .
Szia!
Feltétlenül meg fogom írni,hogy mire jutottam. Viszont ami nagyon aggaszt,hogy az egyik percben még elhatározom,hogy elegem van az egész helyzetemből és változtatni akarok rajta a másik pillanatban pedig azt veszem az eszembe,hogy úgysem fog sikerülni megváltozni,nem vagyok rá képes,jó lesz nekem minden úgy ahogy van pedig nem így van. Tisztában vagyok vele,hogy csak saját magamnak ártok a gondolkodásommal de akkor is csinálom mégha kárt is okozok ( vagy okoznék ) saját magamnak. Itt azon oldalon több tesztet is kitöltöttem és siralmas lett az eredménye. Egyszerűen az évek alatt annyira belémrögzült az a tudat,hogy úgysem fog menni,hogy egyszerűen ha másra gondolok szó szerint rosszul esik. Mindenben csak a rosszat látom és pesszimistán állok hozzá szinte mindenhez az életemben.
Szia Balázs! Néhány gondolat, ami eszembe jutott, míg olvastalak:
Tudom, hogy nem könnyű, de próbáld meg egy kicsit elfelejteni azt, hogy nőzni akarsz. Gondold azt mondjuk, hogy bevonulsz egy szerzetesrendbe (nem kell ezt megtenned, csak képzeld el!). És akkor nem is SZABAD ismerkedned a nőkkel. Mármint nem szabad velük ismerkedési céllal beszélgetni. Csak semleges dolgokról beszélgethetsz velük, de azt is csak akkor igazán, ha ők kérdeznek. Miért írom ezt? Mert ha így állnál hozzá, hogy „én egy szerzetes vagyok”, akkor talán ez a görcs elmúlna. Akkor nem lenne akkora tétje annak, hogy beszélgetsz egy lánnyal vagy sem. Nem szégyenülhetsz meg, mert te egy szerzetes vagy. Nem tudom, érted-e amire gondolok? Lehet, hogy ha így állnál hozzá, még érdekesebb is lennél a lányoknak, mert nem éreznék rajtad a görcsös kétségbeesést.
Az önbizalmadat meg úgy építheted fel esetleg, hogy elkezdesz valami olyasmivel foglalkozni, amit szeretsz és amiben ügyes vagy, és abban felfejleszted magad. Ha ez valami munka, amiért pénzt is adnak, az még jobb 🙂 De lehet valami különleges hobbi, vagy sport, tudományág, vagy bármi. És akkor te VALAMIBEN legalább jó leszel. És lehet, hogy azt a sportot, kártyajátékot, akármit lányok is csinálják, és akkor te már ebben a témában önbizalommal telve tudsz feléjük közeledni. (Most azokra a lányokra gondolok, akiket ugyanaz érdekel, mint téged.)
De amúgy az igazán nehéz dolog akkor jön, amikor már lesz bátorságod a lányok felé közeledni, mert biztos, hogy fognak visszautasítások érni, és azt el kell tudni viselni. Egy jótanács (egy olyan nőtől, aki 20 évesen nem volt a fiúk kedvence..): ne feltétlenül a legszebb lányokra hajts, nekik sok udvarlójuk van, válogathatnak, és lehet, hogy lesz köztük olyan, aki csúnyán, megszégyenítve utasít vissza. Az „egyszerűbb” lányok lehet, hogy jobban is szeretnének téged. Egyébként meg szerintem majdnem mindenkiből ki lehet hozni a „végzet asszonyát”.
Szia!
Feltétlenül meg fogom írni,hogy mire jutottam. Viszont ami nagyon aggaszt,hogy az egyik percben még elhatározom,hogy elegem van az egész helyzetemből és változtatni akarok rajta a másik pillanatban pedig azt veszem az eszembe,hogy úgysem fog sikerülni megváltozni,nem vagyok rá képes,jó lesz nekem minden úgy ahogy van pedig nem így van. Tisztában vagyok vele,hogy csak saját magamnak ártok a gondolkodásommal de akkor is csinálom mégha kárt is okozok ( vagy okoznék ) saját magamnak. Itt azon oldalon több tesztet is kitöltöttem és siralmas lett az eredménye. Egyszerűen az évek alatt annyira belémrögzült az a tudat,hogy úgysem fog menni,hogy egyszerűen ha másra gondolok szó szerint rosszul esik. Mindenben csak a rosszat látom és pesszimistán állok hozzá szinte mindenhez az életemben.
Tesztek: Ezek a teszt eredmények csak iránymutatások, feltételezések,lehetséges hogy….de nem konkrét diagnózis!!!! Ezért lenne jó mielőbb eljutnod szakemberhez,mert mozog benned a vajon mi lehet ez kérdése,de a biztos,hogy ez meg ez a betegségem ,zavarom mert megcsináltam a tesztet és az eredménye ez lett ….öndiagnózissal kérlek ne stresszeld tovább magad.
Nekem mostanában ,folyamatosan beugrik egy emlékkép állok anyuval a házunk kapujában és az óvónéni,házhoz hozzott egy papírlapra ragasztott préselt ibolyát.Anyák napjára készítették a többiek.Utáltam óvodába járni.Nem tudom az okát,talán azért,mert akkor született meg a húgom.Mindenesetre rendszeresen hazaszöktem,még az anyák napi ajándékot sem voltam hajlandó elkészíteni az anyámnak.
Van egy olyan érzésem,hogy én soha sem fogok eljutni egy szakemberhez mert a családomban senkit sem érdekel,hogy mi van velem így senki sem támogat abban,hogy végre megváltozzak. Az idő múlásával semmi sem fog változni és csak egyre rosszabb lesz. Viszont attól tartok,hogy idővel eljutok arra a szintre,hogy egyszer majd kárt teszek saját magamban de akkor már késő lesz. Nagyon rosszul esik,hogy sekit sem érdekel,hogy mi van velem és az az ember is elfordult tőlem akiben megbíztam. Így sajnos mgamra maradtam. Nagyon sokszor teszek egyre roszabb dolgokat viszont tisztában vagyok vele,hogy nem helyes amit csinálok és tudom,hogy mi lesz a következménye de akkor sem érdekel. Akkor is csinálom mégha saját magamnak is ártok vele.
Szia Balázs! Az iskolában van olyan tanár, akiben megbízol, és akit megkérdezhetsz, hogy tud-e iskolapszichológust vagy nevelési tanácsadót ajánlani, akihez elmehetnél a szorongásaiddal?
Balázs,közép vagy felsőoktatásba jársz?
[quote=H.Balazs1998]
Szia Balázs!
Ha ide volt bátorságod írni, akkor még csak egy pici bátorság kell, és az iskolapszichológushoz is el tudsz menni. Nem kell neki semmi mást mondani, mint amit ide leírtál. Az első lépés nehéz, de szerintem rá tudod szánni magad. Indulj el a segítség felé!
Szia!
Nem szeretnék segítséget kérni senkitől sem. Tudom, hogy nem helyes döntés amit hoztam. El jutottam arra a szintre, hogy beletörődöm az egészbe. Persze nem hagy nyugodni, hogy ilyen vagyok de ez van. Idáig is boldogtalanul éltem akkor azt a kevés időt amíg még élek kibirom. Sajnálom, hogy ezt kell olvasnotok.
Ma olyan dologt követtem el amire egyáltalán nem vagyok büszke.
Van olyan nő,lány,aki szereti a zárkózottabb fiúkat,s előfordul,hogy szívesen anyáskodik,tyúkanyót játszik a kapcsolatban.
Nem kell feltétlenül arra gondolni,hogy te senkinek nem kellesz.
Viszont ahhoz ismerkedni lenne jó,pl.neten,ahol leírhatod milyen vagy,s megismerkedhetsz olyanokkal,akiknek kifejezetten ez a szimpatikus.
Kár ezen kattognod,valaki talán pont rád vár.
S mi a testi hibád?Az én párom az egyik szemére pl.vak,mert kiverték anno,17 évesen neki üveggel.Ez látszik,engem viszont sosem zavart.
Szia!
Ismerkedni személyesen de még interneten keresztül sem szoktam. Úgysem édekelnék senkit sem. Egyáltalán nem tartom magamat helyes fiúnak és akkor minek is erőltesem azt ami egyáltalán nem megy. Nagyon sokan megdicsértek,hogy milyen helyes vagyok és,hogy semmi baj nincsen velem csak én hiszem el,hogy nem lennék elég jó. Ha nagyobb lenne a bátorságom biztosan sikereim lennének a lányoknál de én ezt egyáltalán nem tudom elhinni és elfogadni. Mindig csak az a gondolat van a fejemben,hogy mit is akarhatok én egy lánytól egy magamfajta szerencsétlen. De szerintem jobb is,hogy nem ismerkedem senkivel sem mert valljuk be őszintén kinek is lenne szüksége egy olyan emberre mint amilyen én vagyok.
A testi hibám az az,hogy 15 évvel ezelőtt eltört a jobb kezem és sajnos rosszul forrt össze és ennek köszönhetően 15 fokban el van ferdülve. Sajnos ezen már nem lehet változtatni és ennek köszönhetően így kellesz leélnem az életemet. Nagyon sok bántás ért az évek alatt a kezemnek köszönhetően. Mára már valamilyen szinten megszoktam és beletörődtem de sajnos a sok bántást akkor sem tudom elfelejteni.
.
Szia kedves Balázs!
Hogy érzed mennyire szereted saját magad?
Először magadat kell szeretned, hogy utána mást is tudjál szeretni.
Gondolkodj el ezen kérlek.
Puszi ölelés.
Szia!
Nem igazán szeretem saját magamat. Mindig csak a hibáimat keresem magamban. Sokszor amikor bele nézek a tükörbe szó szerint undorodom saját magamtól. Mindig összemérem magamat másokkal és lealacsonyítom magamat velük szemben.
Balázs drága!
Köszönöm a válaszod.
Pont az ellenkezőjét kell tenned, és azt mondogatnod, mikor a tükörbe nézel. Szeretem magam….örülök, hogy esik az eső….ilyen dolgokra gondolok.
Próbáld ki hátha sikerül és jobb kedved lesz.
Gondolom a családban van akit azért szeretsz, vagy egy állatka például, ez el tud tölteni örömmel?
Most az érzésre vagyok kíváncsi?
Szia!
Már többször is csináltam azt, hogy oda álltam a tükör elé és azt mondogatta, hogy helyes vagyok, nincsen velem semmi baj. De viszont elszégyeltem magamat és nem is hittem el amit mondtam, becsapott éreztem magamat. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ha azt mondják nekem hogy helyes vagyok és semmi probléma nincsen velem. Számomra az is hihetetlen, hogy engem egyszer egy nő szeretni fog olyannak amilyen vagyok. Számomra ezek a dolgok felfoghatatlanok.
A 3 hónapos keresztfiam sokszor örömmel tölt el amikor vigyázok rá és látom rajta, hogy állandóan mosolyog rám. Viszont másfelől már nem igazán tudom örömömet lelni semmiben sem. Minden iránt elvesztettem az érdeklődésemet és úgy állok hozzá mindenhez, hogy úgysem tudom megcsinálni, nem vagyok rá képes. És inkább meg sem próbálom. Pl, a tanulás, ismerkedés stb.
Balázs édes…
Te saját magad ellen dolgozol…
Ez nem fog menni egyik pillanatról a másikra, ez hosszú folyamat és kemény munka, hogy másképp állj főleg magadhoz.
De az érzés ott van benned….csak higgy magadban, és abban hogy sikerülni fog.
Mit szólsz ahhoz ha ideírom Neked hogy SZERETLEK….
Elhiszed nekem?
Szia!
Tudom, hogy a saját magam ellensége vagyok. Egyáltalán nem hiszek magamban, hogy még fogok tudni változni. Reménykedem benne, hogy egyszer talán sikerülni fog de mivel ezek a gátlások már évek óta jelen vannak a mindennapjaimban így már egy kicsit megszoktam és bevallom őszintén elindultal azon az úton, hogy beletörődöm az egészbe még ha nem is helyes döntés amit hoztam.
Egyáltalán nem hiszem el azt, hogy „szeretsz”. Ha nekem valaki ezt mondja számomra hihetetlen. Úgy érzem, hogy nem vagyok igazán fontos senkinek sem és sokszor csak arra gondolok mi lenne ha véget vetnék az életemnek és akkor nem kellene minden nap szenvednem. Nagyon sokszor azon gondolkodom, hogy hogyan is vessek véget az életemnek. Attól tartok, hogy ha nem fog változni a helyzetem akkor előbb vagy utóbb de kárt fogok tenni magamban.
[quote=H.Balazs1998]
Szia!
Tudom, hogy a saját magam ellensége vagyok. Egyáltalán nem hiszek magamban, hogy még fogok tudni változni. Reménykedem benne, hogy egyszer talán sikerülni fog de mivel ezek a gátlások már évek óta jelen vannak a mindennapjaimban így már egy kicsit megszoktam és bevallom őszintén elindultal azon az úton, hogy beletörődöm az egészbe még ha nem is helyes döntés amit hoztam.
Egyáltalán nem hiszem el azt, hogy „szeretsz”. Ha nekem valaki ezt mondja számomra hihetetlen. Úgy érzem, hogy nem vagyok igazán fontos senkinek sem és sokszor csak arra gondolok mi lenne ha véget vetnék az életemnek és akkor nem kellene minden nap szenvednem. Nagyon sokszor azon gondolkodom, hogy hogyan is vessek véget az életemnek. Attól tartok, hogy ha nem fog változni a helyzetem akkor előbb vagy utóbb de kárt fogok tenni magamban.
[/quot
Balázs,nekem csak 1 kérdésem van:ki ültette mindezt a fejedbe?Ugyanis senki nem születik úgy,hogy engem nem lehet szeretni stb
Hát jó érzés Veled beszélgetni, köszönöm, azért szeretlek csak szeretettel, és értékes ember vagy hidd el, csak valami célt kell keresned magadnak.
És örömöt szereztél nekem, ezt elhiszed?
Kár hogy ilyen fiatalon ilyesmikre gondolsz, sajnálom.
Nem akarsz valami diákmunkát vagy hobbit keresni?
Biztos , hogy valakik szeretnek Téged, csak Te hárítasz, nem értem miért….ha más nem az a pici édes kis csöppség…..
Tudod hogy felelősséggel tartozol, az ő élet(ért is, ha a keresztlányod?
Remélem egy kicsit sikerült legalább elgondolkoztatnom Téged.
Szia!
Az évek alatt mióta ezek a gátlások jelen vannak az életemben saját magammal hitettem el és eljutottam arra a szintre, hogy másra nem tudok gondolni csak arra, hogy milyen rossz vagyok. Pozitívan egyáltalán nem tudok gondolkozni. Az osztálytársam is sokszor mondja, hogy látszik rajtam, hogy szomorú vagyok..
Szia!
Én úgy gondolom, hogy nem örömet okoztam hanem inkább ellenkezőleg. Elkeseritő olvasni azokat üzeneteket amit írok, hogy ilyen negatívan állok mindenhez. Sokszor még saját magamhoz sincsen türelmem.
Hobbimat igazság szerint a súlyzós edzésekben találtam meg.
Úgy gondolom, hogy ha én egyszer meghalnék akkor persze a családom egy darabig gyászolna de utána élnék tovább az életüket. Semmi értelme az életemnek. Minden nap elmegyek az iskolába de nem tanulok semmit sem mert egyáltalán nem érdekel semmi sem. Tudom, hogy rossz amit cselekszem de akkor sem tudok változtatni. Minden iránt elvesztettem az érdeklődésemet…
Balázs,a kérdésem az továbbra is az…………..mert.hogy ez nem magadtól ültetődött a fejedbe,hanem ráhatásokkal,külső körülmények,történések hatására alakult ki, arra nyakamat tenném.Nem vagyok terapeuta,így nem fogok olyan kérdéseket feltenni,amely esetleg terápiába csúsztathatná át a beszélgetést,de ezt a magamtól magamnak beszéltem be maszlagot ,elnézést én nem veszem be.Bocsánatodat kérem,az erős,szókimondó fogalmazásomért.
Szia!
Hiába gondolkodom egyszerűen nem tudom hogy hogyan alakult ki nálam ez a gátlásosság. Tanácstalan vagyok.
Szia Balázs!
Hogy vagy ma? Mit csinálsz?
Látod nem javítottál ki mikor kisfiú helyett kislányt írtam.:-) ezen nevettem egész nap, itt van a gondolatelterelés, nem a saját bajommal foglalkoztam.
Szia!
A helyzet változatlan. Ugyanúgy vagyok mint idáig, kedvetlenül és csak azon tudok gondolkodni, hogy miért is vagyok ilyen, minek a hatására lettem ilyen negatív ember. Nem tudom, hogy miért alakultak ki nálam ezek a gátlások. Persze semmi sem fog változni mert nem teszek ellene semmit sem.
Éppen sorozatot nézek így legalább egy kicsit elfoglalom magamat. El felejtettelek kíjavitani 😀
Aranyos vagy köszönöm.:-)
De remélem mosolyogsz legalább kicsit , és hogy valami oknál fogva máshogy fogod látni a dolgokat idővel, az idő megoldja, ha már Te nem tudod magadtól..vagy nem akarsz…ezt kívánom Neked szívből és szeretettel.
Puszi ölelés.
Szép napocskát kívánok Neked.
Szia!
Köszönöm szépen. Viszont úgy gondolom, hogy az idő nem fog semmit sem megoldani. Már több mint 4 éve nem sikerült tovabblépnem ezeken a problémákon és napról napra csak egyre rosszabb akkor az idő mulásával sem lesz jobb. Ez már csak rosszabb lesz.
Nem olvastam végig a hsz-eket, úgyhogy lehet már tanácsolta valaki, de próbálj barátkozni velük. Ne olyan lányt keress, aki tetszik, hanem olyat aki nem és beszélgess, gyakorolj rajtuk! Az ilyen lánybarátok jók mert egy csomó lánnyal összehozhatnak majd később, plussz tényleg mindent lehet rajtuk gyakorolni. Bocsi ha csúnyán hangzik ez a gyakorolni rajtuk de tényleg nem lehet másképp nevezni.
Egyébként képzeld, nekem fiatalon nem volt ilyen gondom viszont felnőttként hasonlót tapasztaltam magamon (hozzáteszem normál elmeállapotban). Viszont nekem nem azoknál a nőknél jön ki akik tetszenek, hanem akkor jön elő mikor magamban eldöntöm hogy komoly kapcsolatot akarok. Na olyankor tuti begörcsölök, így mint te és nagyon nehezen tudom ezt feloldani és szükségem van a nő segítségére hogy ez a görcs elmúljon. De csak komoly kapcsolatnál van így. Ha meglátok egy csinos férjezett nőt aki kínálgatja magát és tudom hogy komoly nem lesz akkor tök laza vagyok és kb. 1 hét alatt be is fűzöm. Érdekes akkor nem jön elő. És tulajdonképpen azt sem tudom mitől jött elő nálam.
Valami személyiségbeli torzulás okozhatja…
Szia!
Sajnos hiába szeretnék egyszerűen nem tudok a lányokkal beszélgetni. Leblokkolok a közelükben és meg sem tudok szólalni. És ennek köszönhetően inkább messziről elkerülöm őket amire egyáltalán nem vagyok büszke. Interneten kersztül sem megy szemtől szemben pedig esélytelen az egész.
Kedves Balázs!
El sem hiszed mennyire hasonlítunk egymásra. Mintha csak rólam írtál volna. Annyi különbséggel, hogy én nemsokára betöltöm a 26-ot na meg, hogy lány vagyok. 🙂 (Ezzel nem rémisztgetni akarlak, h 26 éves korodban is így lesz… mert ez aztán végképp borzasztó.)
Régebben, a középsuliban eléggé központi személy voltam. Bár önbizalmam akkor sem volt csak jól álcáztam, és álcázom mind a mai napig. Kivülről megtörhetetlennek látszom.
Az utóbbi 4-5 évem egy katasztrófa. Bár már sokat javultam, még mindig nem az igazi.
Higgy abban, hogy majd „megedződsz”! A sok rosszat fordíthatod a javadra, hogy megerősítsd magad. Az fontos lenne, ha lenne valami, ami érdekel, ami leköt és nem agyalsz annyit magadon.
Szia!
Egyedül a súlyzós edzéseken találtam meg a nyugalmamat. Már több mint egy éve kitartóan sportolok és ilyenkor egy kicsit megnyugszom és nem igazán gondolok a gátlásaimra. De ha vegeztem a sportolassal aznap akkor utána megint csak a gátlásaimon jár az eszem. Úgy érzem, hogy hiába szeretnék egyszerűen nem tudok kimászni ebből a helyzetből. Lehetséges, hogy az lenne a legjobb ha beletörődnék az egészbe.
Szia!
Örülök, h tudtál hozzánk csatlakozni! 🙂
Csak a nőktől tartasz? Vagy férfiakkal sem szoktál barátkozni?
Kis lépésekben érdemes leküzdeni a félelmet. Azzal érdemes kezdeni, amitől a legkevésbé félsz. Ha ez már megy jöhetnek a nehezebbek.
Sztem pszichológus tudna neked sokat segíteni. Családgondozóban és a területileg illetékes pszichiátrián is szokott lenni ingyenes lehetőség. Szorongásra kitalált önsegítő csoport is hasznos lehet.
Szia!
A nőktől szó szerint rettegek. A férfiakkal is nagyon nehezen tudok barátkozni és persze nem is igazán szoktam. Egyetlen egy barátom van de ő vele jól megértem magamat.
Lehet,hogy pszichológushoz kellene fordulnom de attól tartok,hogy olyan nehéz eset vagyok,hogy úgysem tudna rajtam segíteni. Nem értem,hogy miért de mindenben csak a rosszat látom és valamilyen oknál fogva elzárkózom a segítségnyújtástól. Olyan érzésem van mintha a saját magam ellensége lennék. Egyáltalán nem jó az a helyzet amiben vagyok de mégsem teszek ellene igazság szerint semmit sem, hogy változzon is valami.
Énis hasonló cipőben járok mint te,talán ennyire nem de szerintem most ne a csajozáson gondolkozz egyenlőre
Hozzáteszem a nőkben van a hiba nem bened nyugi 🙂
Szia!
Ismerkedni egyáltalán nem szoktam és már nem is foglalkozok vele. Úgy döntöttem,hogy a jövőben sem fogok ismerkedni senkivel sem mert nem nekem való. Ha pedig valaki megpróbálna felém közeledni inkább eltaszítom magamtól. Így lesz a legjobb. Sokkal jobb lesz nekem egyedül.
Enis igy vagyok vele,rohadjanak meg a nők énis szarok rájuk
😀
Sajnos a mai világban rohadékok a férfiak is meg a nők is. Furcsa h lányként mindkét oldallal megtapasztaltam ezt. Persze azért a férfiak szemétsége jobban hatott rám.
De még így is nektek férfiaknak rosszabb, mert a nőkkel sokkal nehezebb. Igen! Nőként azt mondom, hogy még mindig silányabbak vagyunk, mint a férfiak. Ezt meg még ráadásul annak ellenére mondom h mennyi szart kaptam a férfiaktól.
Balázs és Robi! Szerintem mi jól kijönnénk egymással! 😀 😀
Még a végén szerelem köttetik itt az oldalon… 😀
Írtam egy privát üzit is,de itt is írok pár sort hátha valakinek segíthet. Egy barátom is hasonló problémákkal küzdött még évekkel ezelőtt és ezzel a módszerrel sokat tudtunk javítani a helyzetén. Leültünk és átbeszéltük,hogy mi a végcél. Ez nagyon fontos, a te esetedben pl az hogy lányokat randira tudj minden probléma nélkül szerintem nem kis cél lenne,de mégis kemény munkával elérhető. Ezek után 5percel hiába beszéltük át a dolgokat,hiába mutatom meg „éles” helyzetben hogy ez hogyan is néz ki attól még te nem fogod tudni,DE nem is itt kell kezdeni. Segítséget kell kérni ismeretlen emberektől és pár mondatot beszélni. Például én biztosan elvinnélek egy plázába és segítséget kéne kérned férfiaktól és persze nőktől hogy merre is találod a WC-t, ezt meg azt az üzlethelységet és így rutinszerűen gyakorolnád. Az utcán hogy milyen irányban van a metró,vagy az XY utca. Fontos hogy ezt gyakorold. Ezeknek a dolgoknak a gyakorlásával rutinod lehet egy olyan dologban ami számodra nehézséget okoz. Ez sem lesz könnyű,de ha van akaratod erre képes leszel. És akkor ez első áttörést már el is érhetjük. Értékelni kell az apró sikereket és ezeknek is örülni és előbb utóbb el fogsz tudni jutni arra a szintre is hogy randira tudj invitálni az utcán bármilyen lányt. Még a legjobb pasikat is éri elutasítás,tehát nem mondom hogy minden lány igent fog mondani,mert az lehetetlen,de ha dolgozol a kiállásodon,határozott tudsz lenni és egy jó dumát kreálsz akkor érkezni fog pozitív válasz is! Ebben biztos vagyok! 🙂
Kedves Korz91!
A jól kijönnénk nem egyből szerelmet jelent. Nem voltam soha szerelmes és nem is tervezem. Úgy tűnik eddig sikerrel. 😀
Kedves H Balázs! A nők csodálatosak, fantasztikusak, talán ezért olyan bonyolultak. jobbak, mint a férfiak. Csodálatosságuk mellet borzalmasak tudnak lenni, nem általánosítok.
Azok az értékek, amiket leírtál nagyon értékesek, az érzékenység a finomság egy férfiban értékes dolgok. Még nem találkoztál azzal a lánnyal, aki ezt értékelné. Azt gondolom a félelem mellett komoly vagy, ezért nehezebb, ez szép dolog. Nem azt jelenti, hogy a korodbeliek rosszabbak lennének vagy te, te ilyen vagy. Így vagy egyedi. Szerintem ne legyél más milyen, vagy ne akarj más milyen lenni, mint, amilyen a természeted. A félelmet lelehet győzni az bennünk van. Részben nagyon nehéz, részben könnyű, ha gyakorlod. Bróbálj picit bátrabb lenni, csak mindig picit. Ha gyakorlod menni fog, ha esélyt adsz magadnak. Csak gyakorlással fog működni. Te nem vagy rosszabb, mint a korodbeliek csak lehet, hogy vannak olyan szép értékeid, ami a korodbelieknek nincs még meg. Szuper vagy!
Szép estét F
Szia Maléna !
Társkeresőn azért nem próbálok meg ismerkedni mert a nyár folyamán már több társkereső oldalt is kipróbáltam és nem jártam sikerrel. Persze nem is igazán törtem magamat azért,hogy sikerüljön is valami. Két hónapig voltam fennt a társkereső oldalakon de a 2 hónap alatt egyetlen egy lány sem mutatott felém érdeklődést. Persze tudom,hogy nekem kellene kezdeményezni.
Másfelől pedig mára teljesen feladtam azt,hogy nekem egyszer is legyen egy párkapcsolatom. Eldöntöttem azt,hogy soha többet nem fogok ismerekedni senkivel sem még akkor sem ha a lány közeledne felém,szándékosan eltaszítanám magamtól. Így lesz a legjobb mindenkinek.
Szakemberhez pedig sajnos nem fogok fordulni de én sem tudom,hogy miért nem. El kell fogadnom a helyzetemet és bele kell nyugodnom az egészbe.
Balazs te még tényleg nagyon fiatal vagy,nekem lenne okom szomorkodni és szomorkodom is hogy nem kellek egy nőnek se 🙁
Ajánlom neked Puzsér Robi nőkről és párkapcsolatokról szóló bejegyzéseit, megszólalásait. Sokat beszél arról, hogy a nők mennyire elférfiasodtak, milyen kemény visszautasításokat adnak a férfiaknak stb. Az, ha te kicsit érzékenyebb vagy, és nem az a módszered egy visszautasításra, hogy csakazértis előre tolod az egód, és csakazértis odamész még csapni a szelet még egy újabb embernek, nem azt jelenti, hogy hibás a módszered, és nem azt jelenti, hogy baj van veled. A rendszer eleve sokkal brutálisabb szerintem, mint valaha volt, tényleg komolyan bántó visszautasításokat kaphatnak a férfiak.
A jó dolog, hogy neked igazából nem kell törtetned, nem kell hülyére törnöd magadat egy nőért. Japánban egész generációja mondta azt a fiúknak (fűevőknek gúnyolják őket), hogy köszönik szépen, ők nem kérnek többet a női elutasításokból, szinglik maradnak inkább, és kertet művelnek maguknak a párkeresés helyett (ezért is hívják őket fűevőknek) stb. Tehát egyrészt az elvonulás sem egy rossz módszer (csak ne a trauma okozta fájdalom égjen mögötte, hanem a felismerés, hogy a törtetésnél is vannak fontosabb dolgok, pl. a szellem polírozása), másrészt azt is megteheted, hogy egyszerűen csak jegeled a témát. Sokan számolnak be arról, hogy pl. pont akkor sikerül végre összejönniük valakivel, mikor elengedik a folytonos görcsös aggódást, hogy jaj, mikor lesz már párkapcsolatom.
Szóval szerintem ne aggódj emiatt a téma miatt, sőt ne is erre a témára fókuszálj. Koncentrálj az élet egyéb fontos dolgaira. Szerintem lesz majd a nők között is olyan szenzitív és figyelmes ember, mint amilyen te vagy, akiben párra találhatsz. Ha viszont ez egyáltalán nem, vagy csak évek múltán következne be, ha más dolgokban is meg tudod találni az igazán fontos és értékes dolgokat, a párkapcsolat hiánya sem lesz igazán veszteség.
Szia Maléna !
Társkeresőn azért nem próbálok meg ismerkedni mert a nyár folyamán már több társkereső oldalt is kipróbáltam és nem jártam sikerrel. Persze nem is igazán törtem magamat azért,hogy sikerüljön is valami. Két hónapig voltam fennt a társkereső oldalakon de a 2 hónap alatt egyetlen egy lány sem mutatott felém érdeklődést. Persze tudom,hogy nekem kellene kezdeményezni.
Másfelől pedig mára teljesen feladtam azt,hogy nekem egyszer is legyen egy párkapcsolatom. Eldöntöttem azt,hogy soha többet nem fogok ismerekedni senkivel sem még akkor sem ha a lány közeledne felém,szándékosan eltaszítanám magamtól. Így lesz a legjobb mindenkinek.
Szakemberhez pedig sajnos nem fogok fordulni de én sem tudom,hogy miért nem. El kell fogadnom a helyzetemet és bele kell nyugodnom az egészbe.
Kedves Balázs! Én már többször próbálkoztam társkeresőkkel, és nekem az volt a tapasztalatom, hogy hacsak nem egy könnyű numerára vágyik az ember – már bocsánat a kifejezésért – akkor eléggé nagy a pangás. Nem igazán lehet jól kialakítani még barátságokat sem ez alapján. Persze, tudom, van, aki kifogja az aranyhalat, de az tényleg kivételesen szerencsés. Ötös lottón is nyerhetsz, mégsem éri meg mindenkinek egy életen át venni a szelvényeket. (Általában a többségnek nem éri meg.)
Nem akarsz szakemberhez fordulni, mert úgy érzed, a problémád nem „olyan” jellegű. És igazad van. Nem pörögsz a fejeden, átvitt értelemben, mint mi itt sokan, egyszerűen csak fiatal vagy, az élet vad, és te tanácstalan vagy. Én azt javasolnám neked, hogy próbálj meg beszélni a dilemmáidról egy idősebb férfi ismerősöddel. Pl. édesapáddal tartod a kapcsolatot, él még? Mit gondolsz, tudnátok erről a témáról beszélni egy kicsit? Nem kell nagyon a mélyére menni, csak mondd el neki, hogy tanácstalan vagy amiatt, hogy még nincsen párkapcsolatod, pedig annyira szeretnéd. Ha édesapáddal nem tudsz beszélni erről, keress meg egy nagybácsit, nagypapát, szerintem ilyen témánál az a legjobb, ha rokon az illető. Ha viszont frusztrál, hogy ismerőssel beszélj a dologról, érdemes pszichológushoz fordulnod. Nem pszichiáterhez, pszichológushoz. Nem gyógyszerekre van szükséged, nem vagy beteg, neked csak tanács kell, egy kis segítség, hogy kibogozd a saját érzéseidet. Mondd el neki, hogy nem vagy beteg, nincsen semmi problémád, egyszerűen csak kellene egy kis útmutatás, mert úgy érzed, talán nem a legjobb eszközökkel próbálkozol a lányoknál, nehezen veteted észre magadat.
Egyébként hogy lyukadtál ki ezen az oldalon? Milyen címszavakkal kerestél rá, amelyekkel idejutottál?
Egyébként hogy lyukadtál ki ezen az oldalon? Milyen címszavakkal kerestél rá, amelyekkel idejutottál?
Csak azért kérdezem, mert én meg pl. az „öngyilkosság” „hogyan” „gyorsan” „fájdalommentesen” szavakkal jutottam el erre a honlapra. 😀 Tehát ez is megvilágító erejű lehet. 🙂
Én már lemondtam arról,hogy nekem valaha legyen párkapcsolatom. Tisztában vagyok vele,hogy senkinek sem kellek és ezt próbálom elfogadni. Elfojtom az érzéseimet és majd egyszer el fognak múlni.
Édesapámmal nem fogok erről beszélni mert vele sohasem lehetett semmiről sem. Soha sem volt igazán az apám. De felesleges is lenne mert én sohasem fogok megváltozni.
Én is hasonlóképpen jutottam el erre az oldalra.
Én már lemondtam arról,hogy nekem valaha legyen párkapcsolatom. Tisztában vagyok vele,hogy senkinek sem kellek és ezt próbálom elfogadni. Elfojtom az érzéseimet és majd egyszer el fognak múlni.
Édesapámmal nem fogok erről beszélni mert vele sohasem lehetett semmiről sem. Soha sem volt igazán az apám. De felesleges is lenne mert én sohasem fogok megváltozni.
Én is hasonlóképpen jutottam el erre az oldalra.
Sajnálom.
Erre csak annyit tudok mondani, hogy tudod, 19 évesen (és előtte is és utána is) én is rengeteg mindent fojtottam el magamba azzal, hogy nem, nem akarok ezekkel törődni, inkább lemondok róluk. A barátságokról, a párkapcsolati reményekről stb. Csalódást kell, hogy okozzak: ez nem így működik.
Én tökéletesen kialakítottam egy másik, új életet, ahol mosolygok azokra, akikre mosolyogni kell, és egyébként elvonulok… csakhogy a lemondásom arról, hogy igazi kapcsolatokat alakítsak ki egyes emberekkel, nem tett elégedetté is egyúttal, mert a csalódás fűtötte. Pszichoszomatikus tüneteim lettek: kézremegés, brutális migrén stb. Közben rossz álmok, rossz emésztés, és mostanra elviselhetetlenné fokozódott szorongás. Amik miatt már kénytelen leszek pszichológushoz/pszichiáterhez menni. Vagy marad a kötél. Mert így már annyira nem jó.
Egyébként én is mindig is úgy éreztem, hogy érzelmi szempontból nincsen családom, és tömény negatív kritikát kaptam én is a suliban stb. Volt, hogy egy egész osztály skandálva, egyöntetűen éppen csak engem csúfolt. Nem is éreztem soha, hogy engem szimpatikus vagy jól kinéző embernek gondolnának az emberek, vittem tovább a rémeket minden újabb társaságba, már csak az újabb skandálást vártam, az újabb rám ömlő negatív érzelmeket stb.
Az van viszont, hogy klisésen hangzik, de így tényleg nem barátkoztam olyanokkal sem, akikkel pedig barátkozhattam volna. Utólag visszatekintve, úgy kb. 10 év elmúlta után ezt már látom. Meg az is van, hogy mivel sosem gondoltam magamat vonzónak, igyekeztem magamat minél inkább elrejteni az emberek elől, „szürke egér”-nek öltöztem, és lassanként azzá is váltam.
Tehát végigmentem ezen a sok szaron én is, és legalább annyira felfaltnak, megrágottnak és kiköpöttnek érzem magamat, mint te. Pl. épp ma hajnalban ébredtem fel csatakosan egy olyan álomból, ahol többen késekkel estek nekem, és elgondolkoztam rajta, hogy vajon, akinek boldogabb gyerekkora és fiatalsága volt, az is ennyi nyomorult, borzalmas dolgokat álmodik-e. Nem hinném.
Abban sem hiszek egyébként, hogy az öngyilkosság annyira rossz út lenne, ha már az ember úgy érzi, minden annyira rossz volt, és már csak rosszabb lehet. Én még mindig vívódok azon, hogy nem a kötél-e a jobb megoldás. De valamiért mégis itt vagyok. Mint ahogy valamiért te is mégis itt vagy. Azt hiszem, alternatívát keresünk. Alternatíva viszont csak egy van: nem fojthatjuk le tovább a dolgainkat. Vagy elpusztít, vagy valakivel BESZÉLNÜNK KELL.
Nekem is vannak ilyen tüneteim és nekem még olyan is van amikor szomorú vagyok akkor nagyon szorít a mellkasom, nehezen kapok levegőt és nyíllalló érzést érzem a torkomban és a mellkasomban. És ez megy évek óta.
Nekem is vannak ilyen tüneteim és nekem még olyan is van amikor szomorú vagyok akkor nagyon szorít a mellkasom, nehezen kapok levegőt és nyíllalló érzést érzem a torkomban és a mellkasomban. És ez megy évek óta.
Igen, ilyet is éreztem. Meg újabban a kézremegésem megy át olyanba, hogy egész testben remegek, és fájdalmasan megfeszülnek az izmok pl. a gerincem mentén, úgy, hogy összegörnyedek.
Nagyon fájdalmasak ezek a dolgok, ténylegesen, fizikailag, és ha olyan helyen jönnek rá az emberre, kínosak is tudnak lenni. És minél több benned a lefojtás, annál durvább lesz. A lefojtástól nem lesz semmi sem könnyebb.
A pszichés gyógyulás is úgy működik, mint pl. az antibiotikum hatására a fizikai gyógyulás. Ha beveszed a gyógyszert, először hússzorta rosszabbul leszel, aztán gyógyulsz csak meg. Tudom, hogy rohadt dolog lenne most még inkább belemenned a részletekbe, és még inkább kibeszélned a dolgokat. Sokkal és sokkal jobban fájna. Még a lemondásnál is jobban. De ez kell ahhoz, ha alternatívát akarsz. Ha ki akarsz gyógyulni ebből a szarból, és nem csak gyanakodva akarsz tekinteni minden újabb emberre, hogy az hogyan fog majd neked keresztbe tenni.
Higgyél nekem, én mára eljutottam addig a paranoiáig, amit már nem is veszek észre, hogy éppen csinálom. Csak esetleg 2-5-10 év múlva, hogy basszus, mit csináltam itt. És akkor jön a bűntudat, az önvádlás, a kemény szégyenérzet, és a tudat, hogy eddig tényleg bántottak, de most már csak én szorítom a saját torkomra a saját hurkomat.
Nem jó ez a kör. Ha benne maradsz, spirállá alakul, és lehúz az örvénybe. Ne maradj benne. Válassz. Beszélj valakivel.
Sajnos nem. Én nem beszélek senkivel sem mert nem bízom meg senkiben sem. Másfelől pedig nem vezetne megoldásra.
Sajnos nem. Én nem beszélek senkivel sem mert nem bízom meg senkiben sem. Másfelől pedig nem vezetne megoldásra.
Szoktál-e írni? Festeni? Faragni, vagy akármilyen más, ilyen jellegű tevékenységet űzni? Mit gondolsz, egy ilyen jellegű alkotásba bele tudnád sűríteni mindazt, amit érzel?
Nem szoktam.
Nem szoktam.
Ne haragudj, ha esetleg úgy érzed, hogy ostromszerűen érkeznek a kérdéseim. Támpontokat próbálok csak keresni, hátha tudok neked segíteni, milyen irányban indulj el.
Érződik, mennyire ki vagy már fáradva a sok támadástól. Sajnálom, hogy idáig jutottál.
Remélem, találsz bármi olyan tevékenységet, akár alkotótevékenységet, akár sportot stb., amelyben legalább az indulataid egy részét le tudod vezetni. Én a helyedben mindenképpen megpróbálkoznék a rendszeres, akár napi szintű blogírással is. Tehát minden nap rákényszeríteni magamat, hogy milyen napom volt, ha nem volt jó, mitől romlott el, megpróbálni felvázolni az ismétlődéseket, megnézni, tehetsz-e valamit a dolgok ismétlődése ellen. Én pl. írásban egyébként is sokkal jobban át tudom gondolni a problémáimat, mint szóban közölve.
Ajánlanék neked egy könyvet is, Susan Forward Mérgező szülők c. könyvét. (Én könyvtárból vettem ki, de lehet, egyes honlapokról pdf-ben is letölthető.) Két részből épül fel, az első részben megismertet minket a tipikus rossz szülői „nevelési” módokkal. A másik részben technikákat ajánl arra, hogyan bújjunk ki szüleink negatív hatásai alól. Az első részét nekem nagyon fájdalmas volt olvasnom, mert rájöttem, hogy bár a szüleim fizikailag gyakorlatilag egyáltalán nem bántottak, lelki értelemben viszont tulajdonképpen minden lehetséges dolgot elkövettek ellenem. Megdöbbentett a felismerés, és sok-sok elfojtott dolgot újra eszembe is juttatott. De át kell esni a könyvnek ezen a részén is. Ha gyógyulni akarunk, először rosszabbnak kell lennie.
Egyáltalán nem haragszom sőt inkább ellenkezőleg nagyon örülök neki,hogy megpróbálsz rajtam segíteni még akkor is ha reménytelen a helyzetem.
Már másfél éve kitartóan kondizok. Ez az egyetlen egy sport amit úgy igazán megszerettem és kitartóan is végzem.
Általában nekem mindig rossz kedvem van de sokszor az is kiváltja amikor elgondolkodom,hogy miért is váltam ilyenné,visszastzító vagyok mint külsőleg mint pedig belsőleg, egy lány is nagyon bánt a mai napig és egyszerűen nem tudok tovább lépni mert minden nap látom és egyszerűen olyankor elmegy a maradék életkedvem is. Be kell látnom azt,hogy mit is akartam én tőle….
Nagyon szépen köszönöm a könyvet.