Már megint megvilágosodtam. (kackac) Az a bajom, hogy úgy érzem, szükségtelen vagyok. Ez amúgy tényleg így van,de most nem esek depresszióba, mert az olyan uncsi.
Önkéntes leszek. Persze ezt is annyiszor kitaláltam már, és még csak azt sem tudom mondani, hogy ez most tényleg így lesz. DE bölcs bagolyként felismerem az őrült ötlet mögött a megvalósítható elemeket, és hopp, már majdnem jó is; csak le kell tisztázni.
Nem lehetek „igazi” önkéntes, mert ahhoz nullán kéne lennem, sőt Magyarországon szerintem inkább erősen pluszban, különben még jobban elúsznék anyagilag. És nem lehetnék akármilyen önkéntes, mert nem tudok emberekkel bánni, vagy ha mégis, az rohadtul leszív, ami nem csak nekem nem jó, hanem a környezetemnek sem. (Semmi bajom a szociális munkával, de mindenkinek jobb, ha nem én vállalok magamra ilyen feladatot, elvéve ezzel a lehetőséget olyantól, aki tényleg jól csinálná.)
Szóval eléggé leszűkül a kör, pláne ha a közelben akarok maradni, vagy legalább gyakran hazajárni. Vannak olyan munkák, amikben érezhetném, hogy szükség van rám, és nem szívna le halálosan. De a kör szerintem itt is rohadtul leszűkül. Sőt, konkrétan semmi sem jut az eszembe.
Dejó. Hát ez sem nyert. És ez önéletrajz még mindig nem írta meg magát. Pedig én tényleg próbálkozok.
Szerző:
