Sajnos a családom nem tudja kezelni azt, hogy én más vagyok.
Mindenhogy az a vége a folyamatnak, hogy bennem van a hiba, és ellöknek maguktól.
Szerencsére barátnőm átérzi a helyzetem, így könnyebb, igaz az ő türelme is fogy.
Nem tudom mit tegyek, ugyanis szeretnék jóban lenni a családommal, de úgy érzem, hogy ez már nem rajtam múlik.
Hiányzik az elfogadás, megértés.
Állandóan azt kell hallgatnom, hogy miért szedem a gyógyszereimet, miért járok pszichoterápiára, meg hasonlók.
Próbálom megteremteni saját világomat, de ez így elég nehéz.
Van nektek tapasztalatotok ebben?
Szerző:
Blog kommentek: 85Blog bejegyzések: 6Regisztráció: 11-03-2017
Szia! Mennyi idős vagy és mikor kaptad a diagot? Elég „érdekes” a családod hozzáállása, általában az szokott gond lenni, hogy a beteg nem szedi a gyógyszereit, nem jár terápiába.
Szia! 25 éves vagyok, kb. 3 éve kaptam meg a diagnózist. Itt az a baj, hogy pszichoteráiára járok, gyógyszert szedek. Nem tudják megemészteni, nekik idegen ez a világ annak ellenére, hogy anyai ágon mindenki unipoláris kedélybeteg.
Szia! 25 éves vagyok, kb. 3 éve kaptam meg a diagnózist. Itt az a baj, hogy pszichoteráiára járok, gyógyszert szedek. Nem tudják megemészteni, nekik idegen ez a világ annak ellenére, hogy anyai ágon mindenki unipoláris kedélybeteg.
Köszi a válaszokat. Hát én erre csak szét tudom tárni a karomat. Mert ha mondjuk az indiai vagy kínai gyógymódok lelkes hívei lennének, akkor nyilván azzal gyógyíttatnának. És akkor nyilván érthető lenne valamennyire, hogy ellenzik a gyógyszert és a terápiát. De őszintén szólva kétlem, hogy az indiai vagy kínai gyógymódok lelkes hívei.
De ezzel végképp nem tudok mit kezdeni, ha valakinek nem fogadják el a betegségét, mert ez nagyon sértő és kontraproduktív. Ez olyan, mintha valakinek szívbetegsége lenne és én jól kinevetném, hogy miért hisz ilyen baromságokat, hogy neki szívbetegsége van?
Szia! Sajnos a társadalom jelentős részénél a nem testi-fizikai betegek már hülyének számítanak. Amúgy pont ráéreztél a szívműtéttel kapcsolatban. Édesapámnak volt picit több mint egy éve szívműtéte, akkor az egész család mellette állt, de érdekes, amikor én kórházba kerültem mindenki eltávolodott tőlem.
Szia kocsitomi! Nagyon nehéz helyzetben lehetsz, együttérzek veled.
Sajnos egyes családokban a pszichés probléma tabunak vagy szégyennek számít, és a szülők esetleg azt is gondolják, hogy ellenük irányul a dolog, vagy az ő szégyenük.
Van esetleg olyan tanárod, akire tudnál támaszkodni, aki beszél velük, vagy legalább akivel meg tudod osztani a nehézségeid? Az fontos, hogy legyen stabil támaszod, akinek a véleményére adsz, és akit esetleg a szüleid is elfogadnak.
Előbb-utóbb függetlenedni fogsz tőlük, és az megkönnyíti a helyzetet. Ahogy mondtad, „kialakítod a saját világod” — ez egy szép kifejezés, és szerintem is ez a legfontosabb. Ebbe ők nem szólhatnak bele, ha segíteni nem tudnak, akkor szerintem hagyd figyelmen kívül, amit mondanak.
Min szoktatok egyébként összeveszni? Vannak konkrét dolgok, amiket kifogásolnak, vagy általában nem fogadják el, hogy pszichés problémával küzdesz?
Szia! Látom Te is ismeres/átérzed a helyzetemet. Mindenki bolondnak tart, mindek szedek gyógyszert, minek járok terápiára, meg hasonlók.
Igen, a saját világom kialakítása a legfontosabb, de sajnos vagy nem sajnos a rokonokat nem választhatjuk meg.
Az alap tézis az, hogy magamnak kell megoldanom a problémáimat, de ők beleszólnak, és erőltetik az ő elképzeléseiket.
Így röviden ennyi lenne.