Pszichológusnál jártam. Csak meséltem és meséltem. Elmondtam az élettörténetem és az érzelmeim 45 percben. Meghallgatott, kérdezgetett. Tesztet is töltöttem ki. Aztán nézegette a válaszaimat, számolgatta a pontjaimat, és láttam ahogy egyre inkább ráncolja a homlokát. Végül azt mondta hogy basszus, ilyen magas pontszámmal még nem találkozott pályafutása során. 16 az átlagos depiérték abban a tesztben, az én értékem 38.
Diagnózis: súlyos szorongásos depresszió.
Vagyis, ne is várjam, hogy megúszom beszélgetéssel. Vár a pszichiátria és gyógyszerek nélkül ne is várjak javulást. Még el kell menjek felülvizsgálatra. DE a gyógyszer az biztos. Valahogy ez mélységesen elkeserít. Én nem akartam gyógyszert. Nem akartam depressziót. Nem rendelésre megy a dolog, tudom. De mit vétettem hogy mindig szabotálják a terveim?!
Szerző:
Szia postagalamb!
Mindannyiunkban felmerül egy ponton, hogy miért? mit vétettem, hogy ezt kaptam? Teljesen át tudom érezni, hogy „nem kérted a depressziót”. Szerintem ez a harag erőt is ad, hogy küzdj ellene.
Aki krónikus beteg, az egy idő után el tudja fogadni, hogy bizonyos korlátokat jelent a betegsége (legalábbis jobban jár, ha elfogadja). Nekem is nagyon nehezen megy.
Ami a gyógyszert illeti, nem kötelező szedned. Ha erős az ellenkezés benned, akkor érdemes más módszerekkel próbálkozni. Rövidebb távon a leghatékonyabbnak a kognitív terápiát és változatait tartják. A rendszeres testmozgás, általában a rendszeres élet is segít. Kizárólag annak „muszáj” gyógyszert szednie, aki másoknak árthat (pl. agresszív).
A depresszió ugyanakkor biológiai változásokkal is jár (szándékosan nem mondom, hogy azok idézik elő, mert nehéz megmondani, mi minek a következménye az agyunkban). Ezek a biológiai változások megnehezítenek számodra dolgokat, pl:
– hogy felkelj, aktív legyél,
– hogy odafigyelj, koncentrálj,
– hogy kezdeményezz valami pozitív dolgot,
és felerősítenek bizonyos irreális gondolatokat, pl az önutálatot, bűntudatot, reménytelenséget.
Nem tudjuk egészen, mitől van ez, de az érzelmi szabályozó rendszer és a gondolkodási szabályozó rendszer ilyenkor defektes.
A gyógyszerek ezeknek a hatását ellensúlyozzák némiképpen — sokaknál nagyon hatásosan.
Nem akarlak lelombozni, de amikor 2015. decemberben felpörögtem a rexetintől, nekem is azt mondta az áter, hogy ilyen súlyos pörgést még nem látott. Ami röhej, mert ez csak hipomán pörgés volt, nem is az az igazi mániás.
Szóval nem akarom csökkenteni az érdemeidet, de emiatt ne ijedj meg. Nyilván szorongsz és nyilván depis vagy, de legalább elmentél a lógushoz! Tök jó!
Ha meg nem akarsz gyógyszert szedni, ne szedj. Én sem akartam (most sem akarok), de muszáj volt és nekem segített. Amikor már minden nap csak bőgtem és egy értéktelen senkinek éreztem magam és nem tudtam enni meg aludni rendesen, akkor megváltás volt a gyógyszer.
Egyátalán nem vagyok lelombozva. Nem hiszem hogy szorongásos depresszióm lenne. Ez csak a pszichológus véleménye. Mondta, hogy menjek felülvizsgálatra, ezt mihamarabb meg is ejtem. Nem szoktam sokat szorongani, sőt, szinte alig. Én az érzelmi hullámvasutamat nem bírom. Alig várom, hogy vége legyen ennek, vagy legalább stabilizálódjak valamennyire.
Gyógyszert biztos nem szeretnék, amíg nem muszáj. Saját, belső motivációból szeretnék meggyógyulni. 🙂 És néha úgy érzem meg is van minden erőm hozzá. Csak ez az érzés sajnos túl hamar elmúlik.
Elkezdtem rendszeresen sportolni, és kialakítani egy napirendet, ami azért ad némi támaszt. 🙂