minden csak erőltetett, nem bánnám, ha nem kéne kimozdulnom itthonról, azt hiszem lelki függőségben vagyok a családomtól, csak rájuk számíthatok, most már csak itthon érzem jól magam, minden máshol csak megjátszás van és álruha……egyre inkább tűnnek el az álmok
Szerző:
Blog kommentek: 479Blog bejegyzések: 3Regisztráció: 03-10-2016
Kedves Bori!
Nem tudom hány éves vagy,mit dolgozol,ki vagy,de leírok egy rövid történetet magamról:
Én 36 éves vagyok. Eddigi életemet egy nagy semminek ítéltem meg. A családommal lakok.
29 éves korom óta dolgozok egy vegyi üzemben,éhbérért,egyedül nem tudnék belőle megélni.Családom kisegít,támogatóak. Mindig egyedül tengődtem alapvetően az életben.
Fájdalmat fájdalomra,irigységet irigységre,utálkozást utálkozásra,sírást sírásra,depressziót depresszióra, és kilátástalanságot kilátástalanságra halmoztam a fejemben és lelkemben.
Gyerekem nincs,pedig ebben a korban réges-rég itt lenne az ideje,azt mondják az okosok…
Ami eddig volt: Volt mindig egy közeli barátom,aki keresett,felhívott,beszélgettet velem.Neki is baja volt/van,de mindig keres,barátságból,érdekli mi van velem.
Ami most van: 36 évesen,végre,egy férfi került az életembe,aki úgy tűnik,komoly szándékú. Ez a férfi a második férfi az életemben,és úgy tűnik,az utolsó.
Teljesen véletlenül ismertem meg,munkakapcsolat révén,végül valahogy mégis közeli kapcsolatba kerültünk. El tudta fogadni a hibáimat,a szorongásaimat,az érzékenységemet,az indulatosságomat. Pedig mindig önbizalomhiányos voltam,mert sosem tetszettem magamnak. De ez a férfi megszeretett,és foglalkozik velem,pár éven belül gyereket is szeretne,jelenleg pedig a költözést tervezzük.
Amikor 35 éves voltam,senkim nem volt,azt hittem,megölöm magam,reményvesztett voltam,úgy éreztem,a férfiaknak egyre kellek csak,ha egyáltalán kellek valamire. Becsaptak,lehúztak.
Mindig az tartotta bennem a reményt,hogy hittem abban,hogy mivel jó ember vagyok,jót kaphatok az élettől. Hittem Istenben,hittem a sorsban,hittem mindenben,hittem a szobámban lévő keresztben.
Gyűlöltem a munkám.Most is.De,ennyi várakozás,szenvedés,magány,egyedüllét után,36 évesen megtalált ez a férfi,és a munkám is meg fog változni.
Tudod mit gondolok? Hogy mindenkinek van valahol párja,és a felek valahol összefognak találkozni. Ez a sors. Én hittem benne,bevált.
Higyj magadban,becsüld meg magad,és légy türelmes,akármit dolgozol/tanulsz,akárhány éves is vagy,akármit is csinálsz!!! Én tudom miről beszélek,végig csináltam!
twiy, nagyon szép ez, amit leírtál!! Köszönöm, hogy leírtad és elolvashattam.
Tényleg szép az a pár sor, amit leírtál. Hittél valamiben, reménykedtél. Nekem kicsivel más sors jutott. 35 évesen hasonlóan, mint te 35 évesen…annyi különbséggel, hogy van gyerekem (nincs apukája), és másképp látom magam. Tudom, hogy a fiam sosem választhat ki az anyukája….egy férfi választhat ki a párja…nekem sem volt hasonlóan hozzád párom (nemi életem). Csak nekem még sok-sok behoznivalóm van, amit nem taglalnék és nem lesz párom, mert ezt tisztán látom. Úgy szoktam fogalmazni mindenkinek van csomagja (ezek a nehézségei) nekem ebben a pártalanság is benne van. Ehhez alkalmazkodom. Sokan élik le az életüket egyedül valamilyen okból kifolyólág….vagy halnak meg túl korán…sajnos abban nem hiszek, hogy mindenkinek van másik fele….abban hiszek, hogy lehet tartalmas életet élni. Ebben hinni elsősorban! Mindegy 3-15-50 vagy 100 évesen távozik valaki. Az álmokat pedig úgy írni, hogy nem írni, hanem keresni és átélni az apró örömöket! Hajrá Bori! Látod nem vagy egyedül! Én sem tudom hány éves vagy milyen a helyzeted, de éld meg az apró örömöket, valahogy zárd ki a zavaró elemeket az érzelmi életedből. Nehéz, tudom én is most gyakorlom.
Köszönöm Vadmeggy, azon leszek