Kedves Mindenki!
Olyan jó, hogy van ez a fórum, mert voltam már fent más fórumokon is, és ott mindenki mindig egymás torkának esik. Ahogy sokszor az életben is. Itt pedig az emberek türelmesek és toleránsak. Jól esik, hogy nem torkolltok le, és hogy az anyukámhoz se elítélő módon viszonyultatok előző blogomban. Nagyon inspiráló ez a közösség, hogy a mindennapokban én is így álljak az emberekhez, és hogy igyekezzek asszertív lenni, mint ahogy tanulom a pszihológusomtól is.
Szerző:
Blog kommentek: 204Blog bejegyzések: 16Regisztráció: 09-07-2016
Szia Bűntudatos.
Mindenki nevében köszönöm amit most írtál!
Ez a fórum az egymás segítéséről,fejlődésének elősegítéséről szól szól.Mégha nem is egyeznek mindig a vélemények.Tapasztalhattad.Olykor az ellentétes vélemény objektíven világít rá arra, amit mi szubjektíven látunk,ad más, nagyon fontos információt, ami a mi figyelmünket elkerülte.Szükség van ezekre az eltérő véleményekre,ugyanúgy, mint az azonosokra.Van ,hogy elfajulnak a dolgok , durva személyeskedésbe csap át ,de akkor Eszter közbelép.És ez így van jól.
Az Anyu blogbejegyzésedre:Nem volt okunk,jogunk elítélő módon hozzáállni.Te élted át ,csak te tudhatod .Jó ,hogy leírtad.Mi csak reagáltunk rá a mi személyes anya -lánya viszonyt felvázolva
Én mindig azt szoktam hangsúlyozni ,hogy a harmónikus kapcsolat alapja az egymás tisztelete,elfogadása.De egy kapcsolat nem csaphat át üzleti kapcsolattá,azaz adtam neked valamit,és majd benyújtom érte a számlát.Nem tekinthethetek a gyerekemre főnök beosztott szerepkörben.Tehát itt a kölcsönös szerep csak úgy működhet,ha a szeretetet nem kicsikarjuk ,vagy kizsaroljuk,hanem ténylegesen azért adok mert szívből jön és majd ha te is úgy gondolod akkor viszonzod.Nem azért mert ez a kötelességed v ezt várom el , és addig dörgölöm az orrod alá ,hogy én mennyit tettem érted, feláldoztam rád mindent,csak neked akartam jót ,stb mondatok ,amig totális lelkiismeretfurdalást tudok benned kelteni,esetleg lelkileg a padlóra küldelek az érzelmi zsarolásommal v azért teszek meg valamit mert a társadalmi norma ezt diktálja ,mit fognak szólni mások .
Van aki meg tudja valósítani szülőként,hogy ami nekem rossz volt ,azt nem teszem a saját gyerekemmel,van aki sajnos nem.
Van aki ,ha a gyereke is szülő lesz akkor változnak meg a szerepek számára,helyre tudja magában tenni a saját már nagyszülői szerepét,és rendezni tudja a kapcsolatát a lányával.Megérti,hogy a lánya anya lett,tehát teljesen más dimenzióba helyeződik a kapcsolatuk.Megújul.
Más esetekben sajnos ez nem történik meg,és a nagyszülő nem tudja elválasztani a szerepeket,tehát a gyerekének a gyerekeit is sajátjának érzi.Felhatalmazva érzi magát,hogy megkérdőjelezze a felnőtt gyereke döntéseit, olykor utasíthassa a gyerekét,hogy az ő értékszemléletét,nevelési stílusát,életvitelét kövesse.És nincs apelláta a számára.
Szülőként mi is hibázunk ,fogunk is ,és majdan a mi gyerekeink is elmondják,megírják mi milyen szülők voltunk.
Nem értek azzal egyet,amikor egy szülő csak a saját szemszögét előtérbe helyezve, úgy nyilatkozik magáról ,hogy én jó szülő vagyok.Mondja meg a gyerek is ,hogy milyennek látja.Találkoznak -e ezek a nézőpontok, megítélések,vagy szülőként kötöm az ebet a karóhoz,mert a szülője vagyok és így csak nekem van jogom véleményt formálni ,.azt hiszem ez nagyon fontos kérdés .
Én személy szerint nagyon örültem mikor a kamasz gyerekeim beléptek a lázadó korszakba.Attól féltem,hogy kimarad ez a fontos állomás az életükből .Akkor éreztem azt,hogy eljött az idő és kezdenek önálló személyiséggé fejlődni,és nekem segítenem kell őket a háttérbe vonulásommal, elfogadni azt,hogy van amit velem szeretne megbeszélni,de van amit már nem velem beszél meg.De ott vagyok,ha dőlni kezdenek egy veszélyes irányba és segítséget kérnek,esetleg be kell avatkoznom ,ha veszélyes zónába lépnének.De csak ekkor.Az önálló személyiség kifejlődésének akadályozása,a majomszeretet ,a szülői hatalom folytonos éreztetése óriási károkat tud okozni ,akár egész életükre vetítve.És lesz amikor már én nem leszek.Ha akadályozom őket ,a tapasztalatszerzésben ,az önálló személyiség kialakulásában,állandóan megakarom őket védeni a való élettől ,hogyan fognak helyt állni nehéz helyzetekben, önálló döntéseket hozni,megtanulni küzdeni,önérvényesítők lenni?A mai világban ezeknek a képességeknek a hiányában nehéz boldogulni ,mentálisan egészségesnek maradni.Ez a világ már nem az amelyben egykor én felnőttem már nem minden használható,olykor elavult, amelyeket nekem tanítottak a szüleim.És ezt el kell ismernem és tiszteletben kell tartanom a gyerekeimmel szemben.
A gyerek leválása egy krízis mindkét fél számára.A kérdés csak az ,hogy ezt krízist hogyan dolgozzuk fel.Új életszakszba léptünk és a lehetőségeket fedezzük fel benne,vagy megkeseredünk.
Sajnos az üresfészek szindrómáról nagyon kevest beszélnek.Pedig a válások ,a házastársi elhidegülések8amelyek nem feltétlen vezetnek váláshoz) nagy számban ekkor következnek be.Akkor mikor a szülők nem tudják megújítani a kapcsolatukat ,illetve rájönnek arra,hogy a házasságukat valójában a gyerek tartotta össze. Már nem tudnak egymással beszélgetni,nem tudnak közös csak házastársi programokat szervezni élményeket szerezni.Rengeteg konfliktushelyzet ekkor szabadul ki,ekkor jönnek felszínre, mint vitaforrás a másik eddig elnézett hibái,eltussolt sérelmek felerősödnek, amelyek most már inkább problémaforrás lesz és hiába élnek együtt valójában csak egymás mellett élnek.
Sokszor ide vezethető vissza egy betegség kiújulása esetleg új kialakulása amely mögött pszichoszomatikus eredet lappang.Sokszor ekkor alakul ki depresszió vagy más pszichés probléma .Sajnos kevesen merik felvállalni,szembenézni ezzel a ténnyel.Nem voltak képesek elfogadni,nem tudtak alkalmazkodni az új helyzethez.Sokszor nem azért mert nem akartak,hanem mivel eddig ismeretlen helyzetbe kerültek,nem tudják mit kezdjenek vele és önmagukkal.Esetleg nem tudják elengedni,a gyereküket,és továbbra aktívan részt szeretnének venni a mindennapjaikban, irányítani szeretnék az életüket.Én ekkor szoktam megkérdezni. A 2 személyes házastársi kapcsolat amikor ketten fogadtatok egymásnak hűséget, valójában hány személyes házastársi kapcsolat?Hányan vagytok a házasságotokban?
Kevesen ismerik el,hogy talán szakember segítségére lenne szükségük, aki rávilágít arra,hogy mi történik,mi zajlik bennük valójában és hogyan lehetne újra megtalálni a megbomlott egyensúlyt.
Másik oldala a kérdésnek amit mamahotelnek is szoktak nevezni.
Ezt általában úgy vezetik le ,hogy kihúzódott a felnőtté válás korszaka(posztadoleszcencia) és a fő hangsúlyt a kényelmes mama általi ellátás adja ergo nem akarok leválni.Számomra a kérdés csak az ,hogy ez miért alakult ki.Kényelemből,kényszerből,félelem az önálló élettől,önbizalomhiány,esetleg szülői negatív érzelmi behatás következménye.
Bonyolult dolgok ezek ,ezért is nem lehet valakit elítélni azért mert leírja,hogy ő hogyan élte meg a szülővel való kapcsolatát.
Valahol ki kell mondani,valakivel meg kell osztani.
Szia Kata 73!
Ugyan régi a bejegyzésed, de a kialakult mamahotelhez hozzászólnék (mivel magam is a szüleimmel élek egyedülló anyaként). 1. tudsz adni pénzt a fiataloknak, hogy kirepüljenek (van esetleg valami elméleted arra, hogy ki tudják fizetni az albit, vagy vegyenek lakást, anélkül, hogy 30-50 évre eladósodnának?) – mert ez az egyik oka annak, hogy sokan otthon élnek. Rettenet prózai. 2. A magány— egyedül baromi nehéz, pláne, ha magadra maradsz 1-2 ne adj Isten több gyerekkel —- hogy? és akkor még szerencsésnek mondhatod magad, ha van a közleben munkalehetőség. 3. Az előbbiekhez köthető létbizonytalanság, esetleg szülők ápolása—-vagy elmehet albiba a felnőtt, de meg kell osztani 2-3 vagy több felnőttel (idegennel), akiket ugyanúgy el kell viselni — akkor lehet jobb a saját ‘gyerekszoba’.
Sokszor, sok élethelyzetben kényszer szüli ezt a dolgot és messze nem hotelről van szó. Remélem ezt is figyelembe veszed, és remélem nem voltam túl tolakodó.
Szia Vadmeggy!
Bemásoltam amit írtam:
Ezt általában úgy vezetik le ,hogy kihúzódott a felnőtté válás korszaka(posztadoleszcencia) és a fő hangsúlyt a kényelmes mama általi ellátás adja ergo nem akarok leválni.Számomra a kérdés csak az ,hogy ez miért alakult ki.Kényelemből,kényszerből,félelem az önálló élettől,önbizalomhiány,esetleg szülői negatív érzelmi behatás következménye.
Azt hiszem igazad van,mert a ,,Számomra a kérdés…….” itt nyomnom kellett volna egy entert ,ugyanis Számomra tényleg az szokott lenni a kérdés azaz :Miért alakult ki/miért alakult így?
Nézd a hitelesség kedvéért.Rád bízom,hogy elhiszed v sem.
Az én történetem:Házasság, albérlet,válás,2 pici gyerekkel(2,5 éves és 5 hónapos)gyes, Választási lehetőség:vissza a szülőkhöz.Ennek 18 éve,mert a fizetésem sohasem érte el azt a szintet,hogy ki tudjak fizetni egy albérletet és még megéljünk mellette.Önálló lakás talán már örökre álom marad,a hitelt kész öngyilkosságnak tartottam volna .Szüleim közben közel a 70-hez ,ergo én talán életem végéig itt ragadtam.Nem kényelemből,kényszerből.
Vállalom amit írtam,és azt a részt is,hogy van aki konkrétan kényelemből marad ,mert van ilyen.
Van aki kényszerből,mert nincs más lehetősége ,bizonyos okok miatt(köztük az általad felsoroltak is )
És van amikor megtehetné,mert lenne rá lehetősége is , de fél kilépni.
(A posztadoleszcencia jelentése röviden annyi,hogy a felnőtté válás időszaka kitolódik,azaz a fiatal már pszichológiai és biológiailag is érett ,de különböző okok miatt(ezek általában összetett okok)nem tölti be teljes mértékben a társadalmi szerepét.Azaz kitolódott a tanulmányok befejezésének ideje ,a munkába állás időszaka illetve a szülői ház elhagyásának időszaka.Jelenleg 35 éves korig nevezzük ifjúságkori életszakasznak ezt a korszakot.Régebben ez sokkal fiatalabbakra max 30,de inkább 25 éves korúakra mondták,hogy ifjúkorú.)
Vadmeggy!
Egyáltalán nem voltál tolakodó.Én kérek elnézést,amiért félreérthető voltam.Legközelebb figyelmesebb leszek a tagolásoknál.
Üdv:Kata