Elszakadás a valóságtól

Már megint olyan időszakomat élem, amiben a dolgok nem velem, hanem körülöttem történnek és az érzéseim semmilyen összefüggésben sincsenek az életem alakulásával.

Velem annyi jó történt, hogy szakmailag brutálisan belehúztam és elkezdtem kényszeresen edzeni. Ennek annyi eredménye lett, hogy a munkahelyemen biztonságos burokban érzem magam és nyugtatom a lelkiismeretem a mozgással. Pár régi barát visszatért, akikről azt hittem, hogy végleg elsodródtak tőlem. 

Velem annyi rossz történt, hogy hirtelen észrevettem a tükörben, hogy öreg lettem. Sosem féltem az öregedéstől (sőt, inkább vártam, hogy ne a felszín határoljon be), de sokkot kaptam magamtól. Nem értem a dolgot, mert minden nap nézek tükörbe, de konkrétan egy reggel belenéztem és egy 10 évvel idősebb arcot láttam mint amire számítottam. Hirtelen megláttam (és azóta is látom) az összes elszívott cigit a ráncaimban (jelenleg két darab) és minden megivott italt a pórusaimon. Jogos és megérdemelt, de akkor is hirtelen. Olyan, mintha 10 éve nem néztem volna tükörbe. Ez önmagában nem fontos, csak az, hogy mennyivel többet vesz el az önbizalmamból, mint gondoltam. De ezzel meg fogok békélni egész gyorsan.

A körülöttem történő dolgokat sokkal nehezebb jókra és rosszakra felosztani.

Egyértelmű mélypont az, hogy életemben először meghalt valaki, aki régen nagyon közel állt hozzám. Sokkolt, de semmi emberi érzést nem váltott ki belőlem. Próbáltam erőltetni az érzéseket és egy kiadós sírást, de nem ment. És ez az egyetlen olyan ember, akinek egy hajszálát évek óta őrzöm a emlékdobozomban. Volt némi teljesen jogos bűntudatom, ami két hét alatt elmúlt. Robot vagyok.

Ezután megszületett az egyik meghatározó exem babája. Ezzel kapcsolatban az elmúlt egy évben a következő stádiumokon estem át:

1, nem akartam, hogy megfoganjon

2, miután megfogant nem akartam, hogy megmaradjon

3, miután világos lett, hogy megmarad elkezdtem azon parázni, hogy nehogy bármi baja legyen

4, őrült módjára vásárolok neki és olyan tiszta szívvel kívánom nekik a legjobbakat, ami egyáltalán nem vall rám

Álompasival volt pár természetellenesen tökéletes esténk (attól természetellenesen, hogy nem csak szexuálisan volt jó), aztán kitalálta, hogy összejön valaki mással. De én ugye csakén vagyok, három napra felfüggesztettem a robot üzemmódomat (szenvedtem és ittam), aztán visszatértem az életembe és beláttam, hogy mennyi ilyen volt már és ez semmit nem változtat az életminőségemen. Most egy ideig ritkábban találkozunk, aztán majd ha elcseszi a mostani kapcsolatát gyakrabban fogunk. És ez így megy tovább a végtelenségig. Nincs fejlődéstörténet és nem is lesz. Sosem volt.

Súlytalan, de számomra fontos kitárulkozás az, hogy találkozgatok másokkal. De ettől csak annyit kapok, hogy elmondhatom, hogy próbálkozok és nem kerülök látványosan kiszolgáltatott helyzetbe. Igazából jobban érzem magam egyedül, mint az általam elérhető pasikkal, de haladni kell. 

Minden klisé ellenére biztos vagyok benne, hogy addig tudok valamennyire vonzó lenni, amíg élem az életem (és nem mutatom ki, hogy mennyire hidegen hagy). Az őszintén kétségbeesett ember, aki az isten lábát próbálja elkapni sosem vonzó. Aki látszólag boldogul, annak van esélye.

Eddigi életem legfontosabb tanulsága, hogy nem szabad komolyan venni senki végleges elhatározását. A véglegesnek mondott kinyilatkoztatások mindig átmenetiek.