A mai nap kikészített. Nem tudom lerázni magamról mások baromságait. De vannak jelei a fejlődésnek. Már nem vagyok elnéző, és nem bocsátom meg az aljasságaikat. Az ilyen elcseszett napok végén pedig beülök szépen az igazgatóhoz és megkérem, hogy hasson a mélyen tisztelt kollégákra, mert a saját viselkedésükkel akadályozzák a munkavégzést; mert iszonyúan stresszes vagyok tőlük, és mert túl nagy a munkateher ahhoz, hogy még az ő szarságaikat is el kelljen viselnem. Nem mintha amúgy el kellene viselni. Mondtam is, hogy ezt a hangnemet én már nem, hogy ezt a stílusú feladatátadást én már nem.
És a holnapi nap. A vizsga napja. Vasárnap abbahagytam a készülést, már nem tudtam figyelni; az elmúlt hónapban ez volt az elsőleges elfoglaltságom. Amit valóban megtanultam ez idő alatt: ez a tudás még semmi; ez annak a tudása, hogy még nagyon sokat kell tanulnom.