A HALÁLRÓL
Vas-öltönyben előttem áll
A szomorú, néma halál.
Hideg csókja
Nem izgatja
Sóhajtó kebelem.
Dörrenés s nem él az élet,
Futó ábránd, a multé lett.
Nem marasztja,
Már eladta
Hevítő szerelem.
Előttem áll s torkon ragad!
– Életmentő hát nem akad? –
Tovább nem vár,
S én? – megyek már
Siratva életem.
1921. ápr. 11.
/József Attila/
Kedvenc költőm verse jelenlegi hangulatomat tükrözi. De ne féljen senki, nincs bennem halálvágy. Csak az élet keserves és siralmas. Nem jut semmi öröm. Segíteni szeretnék az emberek bajain, problémáin de nem tudok beszélgetni velük a betegségem végett. Társaságba, buliba, diszkóba nem járok. A boltba menés is nehéz.
Eltökélt szándékom, hogy sorsomon javítani fogok valahogy.
Köszönöm mindenkinek aki elolvasta. *hugs*
Szerző:
Blog kommentek: 60Blog bejegyzések: 2Regisztráció: 04-07-2016
Köszönöm kedves holdfény! A te neved is gyönyörűszép. 🙂
Kedves Szomorúfűzfa! Nos, a vers, olyan, amilyen, a költőnk hozza a színvonalat, aztán az már igazán szubjektív, hogy tetszik-e, vagy sem. Nekem az igazán értékesnek a vers kapcsán felmerülő gondolataid tűntek, mintegy kiegészítve, és folytatva azt. Nem, igazán nem verselemzés, de a sikerült közvetítened egy hangulatot, egy életérzést, ami szomorú ugyan, mégis szépen van megfogalmazva. És engem már csak a dolgok megfogalmazása, ami érdekel. Ez okoz örömöt. Persze elszomorít, ami veled van, de szerintem érdemes volt ezt a néhány gondolatot megírni. Talán egy kicsit Neked is könnyebb így. Szerintem folytasd ezt a blogot mindenképpen!
Kedves Roboman! Hát igen, sajnos a versértelmezésem csapnivaló 🙂 De átláttad a lényeget 🙂 Nem tudom, hogy fogom-e még folytatni a blogom… de nagyon szépen köszönöm a biztatást. Igazán örülök, hogy írtál:)