A szél is fújhat, de süssön a Nap, süss már fel, hegyezd ki azt a színes ceruzát! Talpal az ég felé, felér, majd visszatér. Miért mondtad azt a múltkor? Miért beszélünk a múltról? Lapozom a könyveket, hátha találok bennük valamit, de csak betűk által rajzolt történetek, a képek elevenek, feketén fehéren, mint a tehenek a filmekben. Fejezetek, amiket befejezek egyszer. Elmerültem, jó volt a közeg. Megmártózom, miközben valakik lefelé húznak, de így kerülök egyre közelebb ahhoz, akit szeretek. Már nem vagyok érdekes. Érdekek kovácsolta övezet. Öten egy ellen, nagyobb eséllyel ölhetnek, ölebekkel megsegítve, űzött vadként követhetnek, élvezettel. Az örömök is egy konyhában készülnek, mindenki szájíze szerint, vadat és halat, s mi jó falat, leverjük azt a berlini falat. Lehet itt komolyan beszélni? Ugyanott vagyok ahol voltam, de ez nem lehet igaz, mert ahol voltam ott sem voltam ott, vagy talán valamikor igen, talán 6 éves koromban, pedig azóta sok minden változott, szerencsére. Minél jobban haladok előre az időben, annál közelebb érzem a célt, ezek szerint csak idő kérdése. Mire odaérek, már tisztának kell lennem, egyben, épen, okosan és szépen. Ott valami majd megint elkezdődik, vagy épp folytatódik. Melyik az igazibb, a valós, az élet? Hol kezdődik és hol ér véget? Lebegő libegő, öröm konyha, ámulatból ámulatba ejtő, etető. Táplál, majd elpusztít, és mégis jó nekem. Még sincs olyan rosszul kitalálva, tálalva. Mosolyszünet.
Szerző:
Köszi Holdfény!
Mindig nagyon kedves vagy.