Help

Na, most annyira bőgtem, és nem bírtam abbahagyni, hogy néhány szem Xanax,meg két Tramadol bennem landolt. Itt volt a v.férjem, azt mondta, segít pszichológust keresni, amit én már próbáltam, de mindenhol falakba ütköztem. Nem akartam begyógyszerezni, de nem bírom abbahagyni a bőgést, meg nem bírom elviselni az elviselhetetlent, hogy állandóan csak hadakozok magammal, a depivel, azzal a ragadós, nyúlós mocsárral, ami folyton húz lefelé, és hiába próbálok kimászni belőle, egyre jobban húz lefelé. Úgy érzem, számomra már nincs segítség.Én csak szeretnék normálisan élni. Szerettem volna terápiára járni, ahol elmagyarázzák, hogy mit miért teszek, hogy mit gondoljak át, ha pl. jön egy rossz hangulat, vagy hogy viselkedjek olyankor, vagy pl.egy vita során. Én (majdnem) mindenre hajlandó vagyok, ha valaki megfogná a kezemet, és segítene egy kicsikét.

Szerző:

Belépett: 5 év

memphisgirl

Blog kommentek: 1857Blog bejegyzések: 507Regisztráció: 10-08-2010

5 gondolat erről: “Help”

  1. Én is szívesen fogom a kezed, memphis. Meg hát éppen azon dolgozunk, hogy lehessen skype-on vagy másképpen interneten tanácshoz jutni, hogy egy szakember tudja fogni a kezed. Sajnos ingyen nem tudok ilyesmit, de ha az exed fizeti, akkor szerintem megoldható!

    puszi

  2. Szia Memphisgirl!                                                                                                                                                                                                                                                                        Én absolute veled vagyok és érzek mint látod itt többen a burán is. A pszichologus jó ötlet az már egy megtett ut a gyogyulás felé nekem legalábbis könnyebbséget hozott az életembe hogy elkezdtem a pszichoterápiát és itt a burán is sok biztatást kapok ezis egyfajta megnyugvást hozott nekem. Szép napot és mielöbbi gyógyulást kivánnok nekedsmiley     

Írj megjegyzést