Lennék én tündér, de nem hagyod. Kiültem az ablakba, miután megittunk fél üveg vodkát s kiszökött belőled a vallomás: kedvellek. Tudod, hogy én is, hiába tagadnám, de maradjunk inkább a főzésnél. Az nagyon megy. Furcsa, ha egyszerre leszünk szomorúak, üres a szobám és mégis bekopogsz. Azóta is őrzöm a csokipapírokat.
Épp visszamásztam az emlékekben, egy évvel ezelőttre, amikor szintén ugyanezt hallottam. Úgy hagytuk, ahogy azt illik, sokáig azt hittem, a sors keze úgy dobta a kockát, hogy az ismét irgalmatlanul fejbe talált, beléd estem, mégis lemondtam egyszer aztán másodjára is a várva várt találkozót. Hiába a késés, elrepültem hozzád, aztán vissza, de már nem mennék utánad.
Lennék én tündér, de csak akkor, ha érteném, mit jelent. Szombat reggel felkeltem hamarabb, hogy süssek palacsintát, mert tudtam, hogy szereted és így a kutyasétáltatás is jobban esik. Amikor sétáltunk, te a földön, előtted lomhán téblábolva az öreg kutya, engem csak a póráz tartott vissza, hogy el ne szálljak. Nem adtam oda az ajándékokat.
Hajnali ötkor ébredtem fel egy piros pokrócon a tengerparton, mellettem ültetek. Magamra terítettem és úgy szálltam fel a buszra. Még mindig beleszédülök abba, hogy sose értettük meg egymást.
Lennék én önmagam vagy ahogy látni szeretnél. A sziluett megmarad, nem körvonalazódik újra s magamat adom, hogy azt lásd bennem, aki valójában vagyok.
Szerző:
Nagyon szép, emeliza!