Én magam

Kedves Bura lakók!

Meg szeretném osztani veletek betegségem történetét és pár dolgot magamról.

 32 éves fiú vagyok, mindig is sok kérdést okoztak a következő kérdések,

hogy ki vagyok? milyen a személyiségem? mi dolgunk az életben? milyen

társadalomban kellene élnünk? mik az emberek cselekedeteinek mozgatórugói?

szerelem? és általában ezeken gondolkoztam egészen 25 éves koromig.

Általánosságban egy félénk, visszahúzódó, csendes ember voltam, habár belül

mindig is ezek ellenkezőjt képzeltem mgamban, és próbáltam aszerint is

viselkedni, aminek a következménye általában a többiek számára úgy jött le,

hogy érzéketlen vagyok, bunkó vagyok. Ami igaz is, pedig nem szerettem

volna az lenni, de csak ez jött ki belőlem, nem pedig az amit képzeltem.

Tehát a személyiségem mindig is gondot jelentett számomra, és emiatt nem is

szeretem magamat.Az oka annak, hogy nem tudok más lenni, az hogy nincsenek

gondolataim, már gyerekkorom óta. Nagy üresség a fejem. Ezt mára beláttam,

és elfogadtam, megpróbálok ezzel együtt létezni, és ezek ellenére a

legjobbat kihoznia szituációkból, amiktől azonban menekülök. Csak hagyjanak

békén jelmondattal.
A betegségem skizoaffektív zavar, 2015-ben diagnosztizáltak ezzel, előtte

2008-tól kezdve 3 pszichotikus epizódom volt. Egyik akut fázisa sem tartott

 tovább 2 hónapnál, de az abból való felépülés fél-egy évig tartott minden

esetben. Ilyenkor olyan mintha teljesen előről kellene megtanulnom a

szociális érintkezés dolgait, pl. a kommunikációt, a beszélgetést, mire

figyeljek, hova nézhetek, milyen gesztusokat tehetek, elején nehéz lemenni

az utcára is, vagy akár emberek közé.
Az első epizódom 2008-ban volt nem tudtam kimenni az utcára, a gondolataim

teljesen összekuszálódtak, azt hittem, hogy messiás vagyok, hogy szenvednem

kell, elkezdtem össze-vissza pakolni a holmijaim között, kidobálni

tárgyakat, azt képzeltem, hogy ami leesik a földre azt már nem lehet

felvenni, mert az a gonoszé, nem aludtam másfél hétig, 3-4 napig nem ettem.

 Aztán egy hét után elvittek anyukámék pszichiáterhez, aki előbb Zyprexát

majd Invegat adott, ettől jobban lettem, de nem volt betegség képzetem, azt

hittem, hogy nincs szüksgem a gyógyszerre, és hogy ártani akarnak, és

ellenem van mindenki, de rendesen szedtem 3/4 évig. Eközben a fejemre

mintha fátyol terült volna, folyamatosan nyomottan éreztem, mintha kicsit

szédültem is volna. Aztán elhagytam a gyógyszert, feljavultam. Ekkor az

életemben igen sok esemény történt és igen gyorsan, volt egy testen kívüli

élményem, ahol infantilis elmebetegként viselkedtem, többek között ezért is

jött ki rajtam ez a betegség, mert igaz az, ahogy a Bibliában írva van „És

bizony, mondom nektek: ha a földön ketten egyetértésben kérnek valamit,

bármi legyen is az, megkapják Atyámtól, aki a mennyben van. 20Mert ahol

ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”.
A kkövetkező relapszusig 3 év telt el, ez 2011-ben volt. Valószínűleg ez is

az erős italozás hatására jött elő, de csak 1 héttel azután. Ekkor focizni

voltam tétmeccsen. A pályán olyanokat sejtettem hallani, hogy a nézők

röhögnek, és olyanokat mondanak, hogy „szívd ki!” mármint az erejét,

hirtelen összekuszálódott minden. A meccset nem befejezve azonnal

hazaindultam, otthon lefekvés, és a gondolatokba temetkezés. Ilyenkor csak

úgy jönnek a gondolatok, mintha egy történetet hallgatnék. Igaza van annak,

aki az álomhoz hasonlítja a pszichózist, mert teljesen olyan. Kevés alvás

megint, főként katatón módon töltöm a következő napokat, gyógyszerért

elmegyünk az orvoshoz, ekkor ismét szedem a gyóygszereket kb. fél évig.

Szintén eszement gondolatok gyötörtek, nem merek emberek közé menni, félek

lányokra nézni, a fejemben meg zajlik a történet amibe magam is

belemerülök. Ezek mellett dolgozom, de szerencsére elég laza munkahelyem

volt, sok szabadsággal így el tudtam látni feladataim. A következő

epizódnál ami szintén 3 év múlva következett be, megint italozás után, ami

2014 végén volt, már nem „csak” feküdtem, hanem eszement módjára emberek

közé mentem, habár nem látszott rajtam, hogy bajom lenne. Ekkor már nem

volt munkám, megpróbáltam egy találmányon dolgozni egyik volt kollégámmal,

de nem jött be, így pont munkakeresés következett volna. 1 hónap fekvés

otthon, majd 2014 végén elindultam a nagyvilágba, Miskolcról elmentem

Sátoraljaújhelyre vonattal ott bolyongtam a városban, majd kiértem a város

melletti folyóhoz ahol betévedtem egy erdőbe és rámesteledett. ÉItt azt se

tudom mi van, bent ragadtam az erdőben, igen sűrű volt. Ha címet kellene

adni ennek akkor a Félelem és reszketés Sátoraljaújhelyen lenne. Majd mikor

nem bírtam tovább kitörtem, aztán visszaértem a városba, közben bemásztam

egy víztisztító telepre. Azt hittem, hogy vmi gonosz szellemi erő

becsomagolja a földet, a talaj alá pvc fóliát húz. Ja és ekkor jött, hogy

uránszurokérccel (nem tudom mi az, de ami fekete volt azt annak gondoltam)

dobálnak, besúgók figyelnek az ablakból. Az állomást azt hittem

áthelyezték, meg hogy folyamatosan átrendeződik a terep, úgy éreztem,

mintha egy törött tükörvilágban lennék. A reggeli vonattal hazajöttem.

Itthon összeverekedtem testvéremmel, akinél akkor laktam, emrt azt hittem

hogy gondolatban ő irányít engem, és ilyen apró kézmozdulatokkal adja a

jeleket. Előtte eláztattam a fürdőszobát a telefonomat. Kipakoltam az

erkélyre, mert at hittem, hogy elviszik a boszorkányok onnan a dolgokat. A

lényeg a lényeg, hogy bejelentkeztem egy szállodába itt Miskolcon, ahol

„ámokfutásom” tovább folytatódott, aminek az lett a vége, hogy

felgyújtottam a ruháimat a szobában és az erkélyen, ahonnan a rendőrség

vitt el egyenesen a zárt osztályra. Ott 2 hónapot töltöttem, a téveszméim

szépen visszahúzódtak a gyógyszerezésnek köszönhetően.
Azóta is szedem a gyógyszert (Invega), de a mellékhatásai a súlygyarapodás,

a szexuális, az anhedónia, teljes gondolatnélküliség, érzelemnélküliség,

minden olyan egyhangú azok igazán nyomasztanak. Ja és az hogy nem tudok

testmozgást végezni mert merevek az izmaim. De megpróbálom így élni az

életem. Van újra állásom, igaz egy rosszul fizető irodai állás, nem is a

végzettségemnek megfelelő, de most csak ezzel tudok boldogulni valahogy.
A társas érintkezés egyáltalán nem megy, a barátaimat sem keresem, amikor

hazajövök, vagy hétvégén is, csak úgy hasztalanul töltöm az időt, többnyire

a gép a előtt. Hiszek Krisztusban, tudom, hogy nagy bűneim vannak, és jó

lenne ha valaki megmentene!
Azt hiszem így is sok lett, majd talán még írok, ha lesz mit. Köszönöm,

hogy elolvastad!
Üdvözlettel
Aszkata