Én még mindig ragaszkodom ahhoz, hogy alapvetően normális vagyok, és ez nem csak ragaszkodás, hanem így is van. Szerintem én normális vagyok… aláírom, ez nagyon hülyén hangzik. De hát lássuk a tényeket: menedzselem az életemet, felelősségteljes munkát végzek (oké, ez néha iszonyúan megvisel, de megcsinálom, és ez a lényeg), tanulok a suliban munka mellett, ellátom a háztartásomat, befizetem a csekkjeimet. Egyben tartom az életemet. Ebbe a ténybe kapaszkodom már hosszú ideje.
Vannak azért nehezítő tényezők is, pl. nagyon váratlanul reagálok rosszul bizonyos eseményekre, bőgök mint az albán szamár vagy rettenetesen indulatos leszek és a környezetem egyiket sem képes kezelni. MIóta b6 vitamint szedet velem a picológus, azóta jobb egy-két fokkal, de bőgési rohamok még mindig vannak és mindig váratlanul. Dühös is szoktam lenni, de legalább már nem olyan elviselhetetlen mértékben, hogy szétverném a világot…. hanem úgy, hogy elmúlik idővel, káromkodom meg ilyesmi, puffogok és aztán elmúlik. Ez már jelentős különbség, valahogy normálisabbnak érzem magam tőle, mert mások is, akiknek nincsenek ilyen gondjaik, ők is így dühösek. A múltkor itthon reggel elfelejtettem a b6 vitamint bevenni, még jó, hogy a táskámba is tettem egy levéllel vész esetére, mert visszajött egy olyan szintű nyugtalanság, hogy majdnem a kezem remegett tőle. Érdekes, hogy ez hosszú időn át jellemezte a napjaimat, de egyrészt nem vettem róla külön tudomást (az általános rossz idegállapotnak tudtam be, sok más egyéb tünettel együtt) másrészt a b6 áldásos hatásának köszönhetően úgy maradt el az életemből, hogy nem vettem észre. Csak azt hogy úgy általában nyugisabb vagyok és ez de jó érzés. Akkor tudatosult az egész, amikor elfelejtettem a b6-ot. Bevettem persze gyorsan egyet és a tünet el is múlt.
Aztán itt van az amit én úgy szoktam hívni, hogy „gondjaim vannak magammal”. Szépen fogalmazom meg. Magyarán, nekem nincs önértékelésem, ami van az is baromi negatív. Persze szóban tök okos vagyok és tudok mindent, cselekedni azonban más. Nekem mondjuk meglepő, hogy mennyi mindenre kihat az, hogy milyennek látom magamat, és hogy mennyire fogadom el a hibáimat. Rá kellett jönnöm, hogy mindenre kihat. Nem akarok szerénytelennek tűnni, de tudomásul kellett vennem hogy a magam életében én vagyok az origó, minden belőlem indul ki. És ennek nagy része az önértékelés. Amit hagytam tönkretenni mások által, hosszú idő alatt.
A harmadik nehezítő tényező, hogy szerintem cukorbeteg vagyok. Hónapok óta foglalkoztat a kérdés, ugyanis idén (izé, tavaly) annyi betegségem jött elő, mintha 80 éves lennék. A saját időskorú anyámnak nincs annyi nyavalyája mint nekem. MIntha minden szervem sorban mondaná fel a rendes szolgálatot. Ja, van olyan szervem is amivel 2,5 éve szenvedek, és már nem is tudom, 9 vagy 10 orvost megjártam vele, és le-szar-ják. Nekem meg megkeseríti az életemet. Na, hát mindezek a számos testi nyavalyák, főleg hogy egy csomó diagnosztizálatlan (vagy nem mentem vele orvoshoz, vagy ha igen akkor nem kaptam rendes ellátást) ahhoz vezetett hogy most már egy nagy, félelmetes fekete massza lett az egész. Nincs más megoldás, át kell vágni a gordiuszi csomót, azaz nekem kell felfedezetnem azt amire az egészségügy magától nem képes. Vagy négyszer vágták nekem a kérdést az elmúlt fél évben, hogy „maga nem cukros?” de elfogadták a „nem tudok róla” választ, kivizsgálásra nem küldtek. Nagyon félek nekifogni a dolognak. Hát igen, világéletemben túlsúlyos voltam, hol jobban hol kevésbé, most éppen a „hol jobban” szakaszban tartok, mert a súlyom sajnos egyenes arányban van a lelkiállapotommal. Stressz-evés, bánatháj, cukorfüggőség, van itt minden. Nagyon félek, hogy mi lesz ha nekikezdek, rendes ellátásra nem is számítok, arra meg nem tudom képes vagyok-e, hogy tank módjára keresztülverjem az akaratomat minden orvoson, és én találjam ki hogy mlyen vizsgálatok kellenének, meg milyen kezelések, mert maguktól ellátásilag és kommunikációban is a minimumra szorítkoznak.
Igazából most nem tudom, hogy miért kezdtem el itt blogot írni, mikor rólam tudni való, hogy mindent abbahagyok. Fórumoztam is már, meg írtam rendes blogot, meg van naplóm, na, hát mindegyiket abbahagytam. Mindegy,azért egy ideig biztos írni fogom ezt is, habár jövő hétfőtől munka van és iskola is, ami a legtöbb időmet elveszi.
Kezdetnek elég is lehet ennyi.