Már sokkal jobban vagyok,tisztább képet kapok, suhanok, a legkisebb surlódás sodor.Az efelejtett évek visszatérnek, belőve állok előtte, a tükörképe én magam vagyok. Csak élj a lehetőséggel amire már annyira vártál,és én elhiszem minden szavát. Kioldom a kötelet,a puszta félelem sokadszorra átoson előttem, megtorpanok, de már ismerem. Talán legközelebb ráköszönök, hátha végleg elfelejt. Lefekszem,hogy átláphessen rajtam, ettől boldog, kinevet,majd értetlen amikor már ott sem vagyok.Kiforgat a szavaimból,átkölti a lényemet, talán alkotna valamit ami visszaigazolja félelme nem alaptalan.A pánik síkít ha félni akar,a legkisebb ingertől is beindul. Visszatérni mindig szerencse a kezdetekhez,egy pontból indul,és szerkeszti a teret. Az ívek,a körök halmaza,a spirál tengely,a belső szerkezet,egy szabályokon alapuló életelem,ez lehet a végtelen, a térnek egy olyan tulajdonsága,ami önmagából indul ki, és oda is tér vissza, ahogy a magyar nyelvben is mondjuk,tér vissza. Talán még helyre sincs hozzá szüksége,magában van. Lehet mindenkinek biztosított a saját végtelen tere,ha nem hagyja magát meggyőzni. Később a belső tér alárendeli az anyagot,hogy meglegyen a valóság,ha nem ütközünk másokkal
Szerző:
