Néha van, hogy elképzelek dolgokat. Mintha egy film egyik jelenete lenne…Sokszor olyan helyzeteket amik nem történtek meg, szóval nem emlékek…inkább amik megtörténhetnének. Talán, azért képzelem el, hogyha egyszer bekövetkezne, ne érjen váratlanul. Hogy fel legyek rá készülve, hogy jobban kezeljem.
De ami pár hete jelent meg a képzeletemben, az nem ilyen. Esős idő volt, (talán épp ezért jutott most is eszembe) és az egyik osztálytársammal mentünk a sulitól az írószerbolt felé…én pedig elképzeltem, ahogy egy ember fekszik a földön a zuhogó esőben és sír, és teljesen egyedül érzi magát, olyan borzasztóan elhagyatottnak, és csönd van, senki sem beszél, csak az eső hangja hallatszik és zokogás….senki nem néz rá, nem veszik észre, csak mennek tovább….elővesz egy pengét és megvágja magát. Senkit nem érdekel, nem néznek rá, csak mennek a dolgukra…aztán egyre többet vág, és az eső mossa le a vért a karjáról, mintha a könnyeit törölné le valaki az arcáról…aztán mégis csak észreveszi valaki, odamegy és sót szór a sebére, nevet és továbbáll…mások is odamennek, és kinevetik, ő meg csak üvölt a fájdalomtól és zokog, aztán lefekszik, és nézi az eget meg a borús felhőket, és minden elhalkul…a nevetés, az eső hangja, minden…csak a csönd maradt, és a felhők az égen…csak bámul a semmibe.
Így utólag kissé felkavart, hogy ilyen a képzeletem, hogy ez van bennem…
Általában észre sem veszem, hogy ennyire negatív a világképem stb.
De mivel ezeket senkinek nem mondom el, azért érzem, hogy nem normális dolog.
Szia! Ez így betalált nálam…
Szerintem a „normális” viszonyítás kérdése, igazán nem is határozta meg senki és főleg mi alapján, hogy mi a normális és mi a nem. Szomorú az egész történet, ami mintha rólad szólna, jól érzem?
Nincs senki, aki belépne és felsegítené ezt az embert… ez itt a vég pillanata.
Szia! Ez így betalált nálam…
Szerintem a „normális” viszonyítás kérdése, igazán nem is határozta meg senki és főleg mi alapján, hogy mi a normális és mi a nem. Szomorú az egész történet, ami mintha rólad szólna, jól érzem?
Nincs senki, aki belépne és felsegítené ezt az embert… ez itt a vég pillanata.
Szia! Ezen már én is gondolkodtam…meg azon is, hogy tulajdonképp rólam szól-e. Igazából nem tudom…nem tudom mi váltotta ezt ki nálam, csak egy teljesen átlagos, megszokott nap volt. Bár kinek mi a megszokott…nekem pl. az egyedüllét érzése az. Persze vannak, akiket barátaimnak mondhatok, de nem nyílok meg már senkinek, úgyhogy nincs úgy igazi baráti kapcsolatom, csak olyan „haver” szinten, azt hiszem. Időnként bűntudatom is van, hogy mennyien körülvesznek, talán még szeretnek is, de hiába…én csak a magányt érzem. Néha meg teljesen elmerülök benne, és akkor van ez a reménytelenség érzés.
Nekem is ez jutott eszembe.
Meg az „átlag” emberek érzéketlensége, rosszindulata.
Igen…meg az, hogyha észre is vesznek, akkor sem segítenek, csak még egy lapáttal rátesznek a nyomorodra. Volt már ilyen…de nem hánytorgattam fel az illetőnek.
Csak fáj kissé, hogy akik régebben törődtek velem, már azokat sem érdeklem.
Igen, az mindig fáj, ha az ember vár valamit másoktól, és ők ezt nem adják meg. Szerintem sokkal jobb inkább adni másoknak, mint várni, és ezen gondolkodni, ez ugyanis nem fáj.
Szerintem az átlagemberek se nem érzéketlenek, se nem rosszindulatúak. Akik meg igen, ők valószínűleg azért olyanok, mert valószínűleg őket is bántotta már valaki. Őket érzéketlenséggel és rosszindulatúsággal vádolni szerintem épp ugyanolyan érzéketlen és rosszindulatú dolog. Jobb segíteni az embereken, és szeretettel állni hozzájuk, mint elvárni mindenféléket, ez sokkal jobb érzés mindenkinek. Szerény véleményem szerint.
Igen, jobb hozzáállás az adni, mint kapni. Akkor először is át kell állni a segítséget várók táborából a segítséget nyújtók táborába… Ha pl. valaki full depis és magányosnak érzi magát ez nem egyszerű feladat. Még kérni is nehéz, nem hogy elfogadni az ún. jó tanácsokat.
Persze egyetértek a véleményeddel, csak eléggé összett probléma, amivel én pillanyatnyilag eléggé hadilábon állok. Már elfogadni is nehéz a segítséget sokszor, mert nem is látom, hogy segítség akar lenni, hanem egyenesen támadásnak látom. Nem mindegy, ki milyen helyzetben hogyan adakozik…
évekig voltak ugyanilyen flesseim..
Igen, az mindig fáj, ha az ember vár valamit másoktól, és ők ezt nem adják meg. Szerintem sokkal jobb inkább adni másoknak, mint várni, és ezen gondolkodni, ez ugyanis nem fáj.
Szerintem az átlagemberek se nem érzéketlenek, se nem rosszindulatúak. Akik meg igen, ők valószínűleg azért olyanok, mert valószínűleg őket is bántotta már valaki. Őket érzéketlenséggel és rosszindulatúsággal vádolni szerintem épp ugyanolyan érzéketlen és rosszindulatú dolog. Jobb segíteni az embereken, és szeretettel állni hozzájuk, mint elvárni mindenféléket, ez sokkal jobb érzés mindenkinek. Szerény véleményem szerint.
Szia Búgócsiga.
Ezt én is így gondolom. Csak kár, hogy hiába adok másoknak, és viselkedek velük úgy, ahogy én is szeretném, hogy viselkedjenek velem és hiába törődök velük, nem érzem, hogy vissza is kapnék belőle…de akkor bizonyára érzéketlen és rosszindulatú vagyok.
évekig voltak ugyanilyen flesseim..
Ó, ez nem fless…vagy nem tudom mi igazából. Alapból elég jó a képzeletem. Vagy inkább rossz! (?) Én se tudom.
Szia Búgócsiga.
Ezt én is így gondolom. Csak kár, hogy hiába adok másoknak, és viselkedek velük úgy, ahogy én is szeretném, hogy viselkedjenek velem és hiába törődök velük, nem érzem, hogy vissza is kapnék belőle…
Hát, talán, amikor törődsz valakivel, akkor ne azt nézd, hogy mit kapsz vissza, csak úgy csináld szeretetből, és akkor nincs rossz érzés, csak a jó.
Ha azt várod, hogy Te is ugyanazt a jót kapd vissza, ahogy Te viselkedsz másokkal, az úgy nem önzetlenség. Ha Te tiszta szeretettel vagy mások felé, önzetlenül és szeretetből adsz, időt, energiát szánsz másokra, majd utána belédrúgnak, és újra beléd rúgnak, és újra beléd rúgnak, és Téged ez mind nem érdekel, csak ugyanolyan szeretettel teszed a dolgod, és mélyen a szívedben a legjobbakat kívánod nekik, na ez az önzetlenség. Igaz, aki ide eljut, annak el is múlnak a lelki betegségei.
de akkor bizonyára érzéketlen és rosszindulatú vagyok.
Azt nem Te írtad, hogy az átlagember érzéketlen és rosszindulatú.
Amúgy persze Infinity mondatára is azt kellett volna inkább írnom, hogy rosszhiszemű, és nem azt, hogy rosszinulatú. Azt is akartam, csak így volt frappáns megforítani a mondatot. Bocsi, Infinity!
Annyit szerettem volna írni, hogy amikor valaki szemét módon viselkedik, bánt téged, érzéketlen, vagy bármi más, akkor érdemes arra gondolni, hogy talán őt is bántotta valaki, és azért ilyen, és nem pedig azért, mert egy született gonosz, velejéig rosszindulatú ember.
Ó, értem. 🙂 Azt hittem az még a blogbejegyzésemre ment.
Persze, igazad van amúgy. Csak engem azért bánt, hogy két éve az egyik barátnőm elég szemét volt velem, folyton leszólt, hogy miért nem beszélek vele, meg úgy senkivel, és miért csak zenét hallgatok…meg elvette az mp4-em, hogy ne tudjam hallgatni. Elég gyerekes…na mindegy. A lényeg, hogy jobban örültem volna, ha komolyan érdekli mi bajom, és normálisan megkérdezi, de nem…és úgy amúgy soha nem ért meg másokat, hanem rögtön leszólja. És én ezt nagyon nem díjazom benne. Ha meg én látom, hogy valami nem oké vele, akkor meg szoktam kérdezni normális hangnemben. Ezért nem értem, mikor teljesen mást kapok vissza, mint amit adok. Bár lehet felesleges ezen agyalni…attól még nem változik.
Na jó, ezt inkább kitörlöm innen, amit a barátnődről, meg az mp4-edről írtam, 🙂 úgyis mindenki kap róla e-mail értesítőt. Már túl fáradt vagyok. Inkább írok valami empatikus és buzdító üzenetet! Hajrá! Fel a fejjel! 😀
A lényeg, hogy jobban örültem volna, ha komolyan érdekli mi bajom, és normálisan megkérdezi, de nem…és úgy amúgy soha nem ért meg másokat, hanem rögtön leszólja.
Nyilván azért van ez, mert őt sem értik, értették meg olyan mértékben és úgy, ahogy arra szüksége lett volna, és ezért tud mindenre csak negatívan reagálni.
A rossz érzések és a bántások úgy terjednek a világban, hogy valakit bántottak, és utána amiatt ő is bánt másokat. Ebből csak úgy lehet kitörni, hogyha valaki túllép azon, hogy mennyire bántották, és nem azon kesereg, hogy mások milyen szemetek, hanem inkább megpróbál szeretettel fordulni mások felé.
Ha meg én látom, hogy valami nem oké vele, akkor meg szoktam kérdezni normális hangnemben. Ezért nem értem, mikor teljesen mást kapok vissza, mint amit adok. Bár lehet felesleges ezen agyalni…attól még nem változik.
Nem felesleges rajta agyalni. Nagyonis fontos.
Az emberek elsősorban nem azt adják a másiknak, amit viszont kapnak, hanem azt, ami ő bennük van. Ha valakiben keserűség van, akkor keserűséget fog adni, teljesen mindegy, hogy éppen szeretetet kap-e másoktól. Viszont ha valakiben szeretet van igazából és nem önzés, akkor szeretetet fog adni másoknak, és teljesen mindegy, hogy közben mennyire bántják.
Az, hogy mi hogy viszonyulunk másokhoz, az a mi döntésünk, de persze a képességnek ehhez a döntésképességhez ki kell fejlődnie.
Vilagos, a flesst nem a „drog(ok) altal eloidezett hallucinacio” ertelemben hasznaltam, inkabb mint „intenziv kepzeloero”.
Azt hiszem igazad van Búgócsiga. 🙂
Á! Értem. 🙂
Ez a „mindenkit ért trauma” ez baromság nem minden esetben azért gonoszkodik valaki mert bántották.
Vannak kurvára érzéketlen bunkó emberek olyanok mint a vaddisznók. Kitapossák a beled.
Persze nem feltétlenül rosszindulatúak csak alaból ilyen érzéketlenek.
Aztán vannak akik szintén vaddisznók és kurvára rosszindulatúak és soha soha nem hagyják abba a másik ember basztatásást és gyötrését.
A halálba kergetik.
Miért? Faszom se tudja
Jobban érzik egy kicsikét magukat tőle.
Deklarálhatják maguknak hogy mennyivel kurvára jobbak mint a másik.
„Hopp máma még nem trancsiroztam fel egy mókust se… hm, nembaj lealázom a faszba a gyengét és addig szivatom míg öngyilkos nem lesz… …ennyire jó vagyok” 😛
Tipikus bully azoknak hiába magyarázol bármit. Mert gonosz indulatok vezérlik.
És ha naponta rámszállnak ilyenek és összevernek és meg akarok halni miattuk, és éppen aláznak nyolcan azt belenyomja a fejem a kutyaszarba akkor kurvára nem érdekel hogy vajon mi motiválhatja a bensőjét…
Minek magyarázni? Olyan kemények és érzéketlenek hogy nem éri el az ingerküszöbüket.
Ostoba faszkalapok akik nem értik meg min megy keresztül az áldozatuk és le is szarják.
Lehet hogy ezt csak a rossz tapasztalat mondatja velem, de sajnos tény hogy vannak ilyenek és eszük ágába nincs megváltozni és élik kurvakönnyű életüket…
Amúgy nem veled van bajom, meg én is tudom hogy fontos a megbocsátás (anélkül meg is döglenék) csak egyszerűen van ahol ez nem működik mert csak visszaélnek vele vagy le se szarják, max annyi a haszna hogy saját magunknak jobb lesz tőle.
De biztos van olyan eset is amikor a megbocsátás megváltoztatja az egész szitut.
Csak sajnos többnyire mégjobban felbátorítja az ilyeneket. Persze ettől még a megbocsátás a helyes szerintem is.