Szombat este felé (és vasárnap délután is) útrakeltünk széles e tájon, hogy egy jót kiránduljunk. Épp ideje volt már kimozdulnom, mert már hiányzott az, hogy barangoljak. Csak épp azt nem gondoltam volna, hogy amilyen jó hatással tud rám lenni, most ezt annyira nem fogom érzékelni… 🙁 Ugyan jó volt sétálgatni, de egyszerűen sehogy se tudtam koncentrálni a látványra, még a lépéseimre is alig, néha úgy tűnhetett, hogy „szédelgek”, mint aki részeg – pedig nem is ittam már egy ideje (szerencsére). Szinte zsongott a fejem a sok gondolattól, és nem találtam benne a rendezettséget, ami korábban már elkezdett kialakulni és formát ölteni.
Létezik az, hogy ez amiatt van, hogy csütörtökön vettem be utoljára Frontint? (Amit persze már április közepe óta szedek.)
Ráadásul napok óta rosszul is alszom. Egyrészt nehezen alszok el, másfelöl pedig fel-felébredek és amilyen intenzív és kellemes (+ összefüggő) álmaim voltak korábban, most annyira rendezetlen, szétesett és szürrealitással teli álmok „gyötörnek”. Az Escitil-t és a Tegretol-t szedem továbbra is, és érzem a pozitív hatásukat, de mint egy jó ételhez hiányzó fűszer, úgy hiányzik nekem is „valami”. Mivel első körben az Escitil + Frontin kombináció lett nekem felírva azt gyanítom, hogy ez lehet a gond. Mármint, hogy most kiesett a Frontin. Holnap persze megyek a pszichiáterhez, akihez járok, és elmondom neki is a tapasztalataimat. Előtte úgy éreztem, hogy kezdenek klappolni a dolgok, mindenre oda tudtam figyelni, jól koncentráltam minden tevékenységemre – ezeket csak azt írom, hogy legyen viszonyítási alap milyen állapotban éreztem magam előtte.
A legszebb, hogy most úgy néz ki egy hosszabb terápiás kezelésre fogok menni. Ezzel úgy alapvetően talán nem is lenne gond, mert megbarátkoztam a gondolattal. még akár hasznos is lehet. Ellenben nem gondolnám azt, hogy ha most a dokinő megvonja tőlem a gyógyszereket, akkor az jót fog tenni nekem – mert a fentiekből kiderülhet, hogy már a Frontin hirtelen elhagyása is problémát okozott…
Anyám szerint ez az egész bipoláris zavar csak egy „kitaláció” a részemről. Szerinte korábban vidám és kiegyensúlyozott voltam, és csak egyszerűen újra vissza kell találnom önmagamra. A mániás depressziót az ember nem kitalálja és nem „választja”, hanem megéli és egy szakember segítségével kiderítheti, hogy valós-e ez a diagnózis vagy sem. 🙁 A környezetem nem ért semmit, ez a baj – de egyáltalán semmit.
Ugye, hogy milyen szép látvány ez az erdős kis idill? Bár tudtam volna felhőtlenül értékelni…
Szerző:
„Anyám szerint ez az egész bipoláris zavar csak egy „kitaláció” a részemről. Szerinte korábban vidám és kiegyensúlyozott voltam, és csak egyszerűen újra vissza kell találnom önmagamra. A mániás depressziót az ember nem kitalálja és nem „választja”, hanem megéli és egy szakember segítségével kiderítheti, hogy valós-e ez a diagnózis vagy sem.
A környezetem nem ért semmit, ez a baj – de egyáltalán semmit.”
Lócart, már bocs! Érti ő, sőt tudja, de hárít, mint az én szüleim… egyszóval, mint már írtam: „takargatnivalója” van; ‘betegség-nem-tudata’ (FŐLEG ÖNMAGA ELŐTT) meg menthetetlen! (Pl. Még hogy AZ ÉN GYERMEKEM nem „normális”? Micsoda feltételezés! Brrr. Na, majd ÉN megmutatom! stb.)
Érti ő, sőt tudja, de hárít, mint az én szüleim…
-egyetértek Kleóval! Az én szüleim szerint a depresszió „arisztokrata betegség”, „nem engedhetjük meg magunknak”, és ha 5-kor kelve szenet lapátolnék a szénbányában, és kellőképpen „lefoglalnám magam”, akkor nem lenne időm „ilyeneken gondolkodni”… 🙁
„Én nem érek rá vakargatni/nyalogatni a lelkem!”+„Lustaság.”
SŐT: „Inkább a halál, mint a tanulás.”
Egyik „gyöngyszem”: – Azt már ne mondd, hogy a portörlés nehéz testi munka!
Nálunk a szénbánya=kőfejtő…
Mindkettőtöknek abszolút igaza van! Ma azt hiszem sikerült egy „új szintre” lépni, és végre talán egy kicsit már elkezdte belátni, hogy „baj van”. Nem pedig kitalációm, nem pedig fantazmagória az egész. Nyílván összefüggés lehet azzal, hogy a bipoláris zavar bármelyik epizódját az alkohollal csak negatívan erősítem fel, még ha mánia esetén pozitívnak is élem meg a sakát szemszögemből. Szerencsére most már van egy segítőnk, aki ma közvetített köztünk, és elmondta a véleményét. Én sok esetben csak helyeselni tudtam. Holnap találkozok a segítővel, most már face-to-face fogunk beszélgetni, csak mi ketten. Én úgy érzem nagyon hasznos lesz számomra. 🙂
🙂
… ha édsanyád egy picit is hajlik holmi belátásra, az nagyon jó!