de… „Hol rontottam el”? Nyilal beléd a felkiáltás akarva, akaratlanul. Amikor nem vagy teljesen magadnál – teszem azt pszichoaktív szerek hatása alatt állsz, vagy annak bűvöletében -, akkor nem igazán tudod felmérni, hogy mivel is állsz szemben. Momentán a valóságra gondolok, ami bizony nem olyan ékesen fényesen csillogó, mint amilyennek bódultan tűnik. A realitás talaja mindig masszív és mutatja az utat, viszont az alkohol hatásának köszönhetően elképesztő magaslatokat élhetsz/élsz meg – miközben a valóság és legfőképpen az idő elmegy feletted (ráadásul a hatás-ellenhatás jegyében nagyot is zuhansz előbb vagy utóbb). Ez az „érzékelés”, ha túl későn következik be, akkor bizony úgy fogod érezni, hogy már nincs idő se helyrehozni / változtatni / ki és előrébb lépni. Talán nincs is rosszabb érzés, mint amikor ráeszmélsz egy napon, hogy: „Már túl késő.” A mókuskerék pedig megy tovább, nem áll meg. A kérdés csak az, hogy képes vagy-e tenni bármit is annak érdekében, hogy kikerülj az ördögi körödből és kiegyensúlyozottan tudj nem csak „létezni”, de hasznosan élni és azoktól az apró lépésektől, amelyeket ennek érdekében megteszel napról napra jobban és jobban érezni magad.
Én hiszek ebben, hogy ez lehetséges. Az ebben való hit tud adni egy olyan mentsárat, amibe érdemes kapaszkodni.
Ma délelőtt volt egy műsor, amiben egy professzor és családja történetét mutatták be. Szerettem volna időben elindulni a városba bringával, de leragadtam a műsor előtt, mert a téma magával ragadott. A prof lánya külföldről tért haza, és az apja mellett kezdett el dolgozni, mint segédorvos. Ezt meg is ünnepelték egy vacsorával egybekötve, ahol az apa pár pohárral többet ivott a kelleténél és még el is esett… A lényeg summázva az, hogy a lánya fokozatosan rájött, hogy az apjának gondjai vannak az alkohollal. A „welcome buli” utáni másnapon, borgőzösen munkába álló apa is már sok volt a lány számára. Aztán megtalálja az íróasztal fiókjában a laposüveget, majd a családi házukhoz érve az anyjának is bebizonyítja, hogy gondok vannak, és sorra talál bizonyítékokat a házban. Az anya persze a férjét körbevevő stressz, meg a… bla bla. A tipikus szövegelés, amivel ezt el lehet nézni. Akárhogy is, de az orvosi praxisban lehet csak igazán durva hibákat elkövetni teszem azt egy műtét során. Ahogy az lenni szokott: a prof tagad mindent, ő bizony nem alkoholista – csak a feszültséget oldja. Majd jönnek a bajok, ittas vezetés (jogsi ugrik), orvosi műhiba, ezek miatt pedig majdnem ájulásig issza magát ami által kórházba kerül, végül megígéri a családjának, hogy leszokik és egy jobb élet reményében kéri a felesége, valamint lánya támogatását.
Szerző:
