-1-
„Formákon múlik az élet.„* Nem a kin/min, hanem a hogyan-on. Ma este is hazalépkedhetnék az egyenes úton, de most újra -mint oly sok éve először -rám omlott a kísértés, mint egy félkész téglafal, és én fuldoklom a ragacsos habarcsban, mint a lisztben. Hős megmentőként kirángattál a romok alól, pedig a félkész falban fuldoklás jóval kényelmesebb volt nekem, mint azelőtt a támaszfal nélküliségem.
Ebben a kísértésben nem az a furcsa, hogy igazából nem a vágy kísértett (vagyis vágy volt a maga módján, de nem Erósz), hanem Mars, a leigázás, a hódítás, a harcos győzelem vágya hajtott hozzád. Most is feléd húzok, egyre erőszakosabban akarlak! Ma éjjelre is te leszel a hogyan-om.
-2-
Biztos pont lettél az életemben, mint gömbölyű kiskutyám súlya a mellemen, mikor éjféltájt visszatérő rémálmomra riadok. De ma éjjel kétségbeejtően könnyedén keltem. Hol a fejed súlya, szíved tömege, mely eddig megnyugtató hajnali álomba nyomott? Anyutól kapott, holdsarlóval hímzett kispárnám ölelem ( az oviban Holdacska volt a jelem- ma is csak mások fényében létezem). Hiányzik, hogy rám nehezedj megint!
-3-
Partodon ülve lábujjaim áztattam benned, kóstolgatva a türkiz-ízt. Először derékig, majd szívem vonaláig hűtöttem magam, ahogy kislányként tanultam. Merészkedj bátran tovább– morajlottad-, habos nyelvvel a fülembe nyalva, és vittél beljebb, egyre beljebb, élveztem, hogy hullámaid játékszere vagyok.
Aztán kezdtem félni. Rég nem ért már le a lábam; orromon, fülemen kapkodtalak. Tegyél ki, tegyél ki! Én nem így képzeltem a tenger ölelését! Rendben, kiteszlek -duruzsoltad gúnyosan, és most túlpartodon émelygek.
Te már most is nagyszerű író vagy.
Köszi, ez nagyon jólesett!Feldobtad ezt az amúgy nem túl rózsás hangulatú napomat…
Örülök, hogy olvasod az írásaim, és hogy tetszenek!
Minden írásod nagyon jó!!
Bár egyiket olvasni sem volt könnyed szórakozás. 🙂
Köszönöm, örülök, hogy olvastok! No igen, az biztos, hogy nem rózsaszín lányregényt írok, no de az életem sem az…