Csak kiírom magamból, segitség úgysincs.
Ma megint meg kellett hallgatnom, hogy értéktelen vagyok, hogy nem felelek meg neki, hogy mennnnnnnnyire szenved miattam. Pedig ő az, akinek minket védeni kéne, akinek a család fejének kéne lenni, ehelyett ő a saját sátánunk és a lakás a pokol.
A lakás, ahonnak nem tudjuk kitenni a lábunkat, egész nap itt vagyunk, max dolgozni járok el, majd újra haza, ahol újra és újra meg kell hallgatnom ennek a bunkónak a sirámait, hogy milyen szar az élete mellettem neki, mert nem adom meg a szexben azt, amit a beteg agya akar. Ja, hogy ő semmit sem ad? Az nem lényeg. Frigid lettem mellette és a kedvtelenség már átlépett jó régen öngyilkossági gondolatokba. Ha nem félnék annyira, hogy a pokolra kerülök, akkor már rég megtettem volna.
Buta, mint a nagyalföld. Folyton nyavajog, neki semmi sem jó, szerinte mindenkinek jobb és én meg egy irigy és önző dög vagyok. Dögölne már meg.
Persze sehova sem tudok menni, se anyám, se apám, se családom. Az ő rohadt famíliája is ellenem van, mert olyan nyomorék poshadt lelküek azok is. Anyaotthon kéne, vagy valaki, aki kiment. De nincs senki, mert születésem óta a kutyának sem kellettem, még a saját anyámnak sem. Meg kéne dögleni….
Szerző:
Pokolra kerülsz? Minek félni tőle? Most próbálgatod akkor, ez némely szinten már a földi pokol, ahogy írod.