jó rég nem írtam már megint. ráadásul a naplómba sem, amiért bűntudatom van.
kezdjük az egyszerűbb dolgokkal. az új meló még mindig tetszik. rengeteget tanulok és a kollegákkal is kezdek összebarátkozni. maga a cég kurva gáz, elmebeteg mértékű cost cutting van és mindenki morog, amiért nem emelik a fizetéseket, de ezt jelenleg leszarom. engem az érdekel, hogy tanuljak és közben keressek annyit, amennyiből megélek. ezeket megkapom, de nem innen fogok nyugdíjba menni.
álompasit egyszer kerestem, gondolom senkit nem lep meg, sem az, hogy ilyen hülye vagyok, sem az, hogy lerázott.
Casanova mostanában normális, plátói alapon haverkodunk. iszunk, főzünk, filmezünk stb. sok év után eljutottunk oda, hogy őszintén nem akar egyikünk sem semmit a másiktól. ő persze megdugna, de ez soha nem fog összejönni neki. vele őszintén tudok beszélni a pasi dolgaimról, és nagyon nehezem belőle is ki tudom piszkálni a csajozós történeteit. ha nem én vagyok a szenvedő alanya, akkor egész szórakoztató.
mostanában valamiért elkezdtem öregnek látni magam. nem tudom, hogy ez miért és honnan jött. talán azért mert kevesebbet buliztam és téli ruhákat hordtam. kicsit összekaptam magam, visszamentem edzeni és rendesen barnulok (libaság a köbön),és valamennyire már helyreállt az énképem. az egyik barátnőmnek van egy haverja, nálam jóval idősebb informatikus, mostanában vele mulatok. nagyon rokonszenves, de testileg egyáltalán nem vonz, ami rohadt kellemetlen, mert én viszont nagyon bejövök neki. ezt mindig kellemetlen kimondani, többnyire nem is tudom rávenni magam, inkább csak éreztetem. képtelen vagyok vagyok valakinek azt mondani, hogy nem tartom elég vonzónak, pedig tudom, hogy ez lenne az egyenes. tényleg bírom a srácot és mindent megtettem, hogy vonzódjak hozzá (nagyon sokat ittam és megfelelő szereket fogyasztottam), de még így sem megy. azért annyira nem kell sajnálni, van egy helyes kis felesége meg egy rakat nője, szóval vélhetően túléli a visszautasítást, bárhogy tálalom is. lehet, hogy már meg is oldódott. tegnap korábban léptem, mert már idegesítően részeg volt, aztán fél éjszaka hívogatott, de én inkább lenémítottam a telefonomat és lefeküdtem. ma ráírtam, hogy rendben hazaért-e, de elég hűvösen reagált. mindegy.
azt érzem, hogy változnom kell és változtatnom kell kicsit az életemen. derűsebbnek és megbocsájtóbbnak kell lennem, ami az elképzelhető legnagyobb lecke nekem. sosem ment. haragtartó vagyok és nagyon a lelkemre veszek bizonyos dolgokat, de ez önsorsrontás.
most az a tervem, hogy beiratkozom egy továbbképzésre (csak rohadtul sajnálom rá a pénzt), nagyon figyelek a külsőmre és egy kicsit kevesebbet fogok mulatni. ha ritkábban járok el, akkor jobban élvezem. utóbbi szinte magától is menni fog, télen mindig begubózok kicsit. a baráti körömet is át kell alakítani kicsit, több normális ember kell, nem csak a kocsmatöltelékek. nehéz lesz átállni, de félek, hogy beszippant a mostani közegem. alapvetően jól érzem magam, de túl sokat foglalkozom olyan emberekkel, akiket nem igazán kedvelek. és vélhetően ők sem engem, csak nem akarunk egyedül lenni, ezért inkább együtt töltjük az időnket.