ahogy a cím is sugalja, ma is alapos munkát végeztem.
meló után elmentem egy állásinterjúra (ami hatalmas dicsőség, nagyon nem akartam bemenni). szokás szerint morbid volt, a szakmai vezető lecukizott (!!!!!!!) amiért érdekel a szakmám. közölte, hogy az én koromban ez még megesik (ránézésre fiatalabb volt nálam).
miután kiveséztük az önéletrajzomat jött a szokásos angol kör. ettől a legkevésbé sem félek, nagyon tudok angolul, csak az a görénység, hogy akkorra tartogatta a kérdést, amikorra már mindent elmeséltem magamról. ráadásul azt a konkrét kérést kaptam, hogy meséljek magamról. ez rohadtul gáz, mert már magyarul sem tudtam volna mit. szóval okos kislány mit csinál? elkezdtem beszélni a kedvenc zenekaraimról és a macskáimról (aka hobby). szóval bizonyítottam, hogy egy angolul kiválóan beszélő elmebeteg vagyok.
ma mennem kell valahova, különben megőrülök. felmértem a lehetőségeket és illusztrálnám, mire jutottam:
– minden épkézláb barátom kitelepült angliába
– nem épkézlábaknál pedig a következő opciók vannak:
– nem, mert betegek
– menjek velük céges bulira
– menjek velük bébiszittelni
– igyak álompasi egyik nőjével
– mehetek a halál faszára haver (szar) bandáját meghallgatni
– barátnő szórakoztatása munkában
a munkahelyem annyira biszippantott, hogy eljutottam odáig, hogy én rakom be a fülest, hogy a többiek ne vonjanak be a locsogásba. ez szánalmasabb, mint amilyennek hangzik, mert zenére nem tudok dolgozni, ezért nem hallagatok semmit, csak így próbálom kivonni magam a csacsogásból. milliószor rosszabb, mint egy fodrász szalon. a munkatársaim tényleg olyanok, mintha a cosmoból vágták volna ki őket.
cseresznyének a tortán lévő habon ráírtam álompasira, aki persze lepattintott. a nap lúzere címet odaadom magamnak és megyek inni.
mikor már visszaolvastam a bejegyzést elküldés előtt, felhívott az egyik barátnőm zokogva, miközben a gyökér pasija üvöltött vele, hogy tegyek rendet köztük. kakaó a habon lévő cseresznyén. no comment. ma nagyon berúgok.
Szerző:
