Csodálatos az au-pairünk, reggel felkel és elkezdi suvickolni a lakást, közben bevásárol, főz, takarít…
de a legjobb, hogy kedvet csinált nekem a lakásrendezkedéshez, a lomtalanításhoz, ahhoz, hogy a dolgoknak találjak helyet.
(úgy összepakolta egy fiókba a műanyag ételdobozokat fedeleikkel együtt, hogy tátva maradt a szám!!!)
szóval, ismét egy nagy életszakaszba léptem…
Miután az erdélyi sráctól négy év alatt megtanultam néhány egyszerű és nagyszerű receptet, most ettől a kis filippino csajtól megtanulok rendet és rendszert vinni a háztartásunkba…. 🙂
jippi!
A barátnőm azt mondta, marha szerencsés vagyok az au-pairünkkel.
De persze azt is tudom, hogy ez nem csupán „szerencse”.
Igenis, fontos, és meghatározó, hogy nagyon kedvesen, szeretettel, családtagként fogadtuk őt az első perctől fogva.
Amikor felhívtam, hoyg őt szeretnénk au-pairnek, meghívtuk őt aznap este „köszöntő-vacsorára”, és a szerződést együtt írtuk meg.
És amikor beköltözött, akkor a kisfiammal együtt díszítettük fel a szobáját, norvég zászlós lufival, a polcán üdvözlőkártyával, csokival vártuk… Nagyon boldog volt, látszott rajta, hogy meg van elégedve! 🙂
Szeretném, hogy jól érezze magát. Nagyon nehéz munka az, amit csinál. Én nem lennék rá képes. (és nem is vagyok )
És boldog vagyok, hoyg a kisfiammal is olyan jól kijönnek. És már az első napokban megtörtént, hogy a konyhában együtt ültek és kártyáztak… 🙂
amíg mi életet leheltünk apával magunkba. 🙂
boldog vagyok, új korszak kezdődik ismét, és így könnyebben bírkózom a krónikus izomfájdalmaimmal is!! 🙂