Köldökzsinór

A kötődés a biológiai anyához elmondhatatlanul erős, és ebből a szempontból mindegy, hogy az anya bántalmazó, elhanyagoló, idegbeteg vagy bolond, esetleg szeretetteljes (volt).

Az anyától való lelki elszakadás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni.

De ha bántalmazó volt a szülő, ez szinte lehetetlen, hiszen a gyermek eredendő szeretetéhsége hozzáláncolja. Újra és újra azt reméli a gyermek, hoyg szeretetéhségét az anyja képes lesz kielégíteni. Újra és újra, századszor ,ezredszer is odafordul az ember a saját biológiai anyjához, vagy ha nem is fordul oda, nem mer hátat fordítani neki, nem mer elszakadni, lelkileg oda van láncolva, menthetetlenül. A kínzó szeretetéhség, az, hogy valamit nem kapott meg a gyermek az anyjától, az köti őt oda, és a remény, hogy talán, egyszer, valhogy mégis jut neki abból a szeretetből, ami neki tk. JÁR.

Rettenetes lelki munka, emberfeletti erőfeszítés felállni és lemondani arról, ami JÁRNA.

Belátni azt a TÉNYT, hogy azt, ami jár, az anya – vagy/és – az apa – NEM TUDJA megadni.

Nem azért, mert nem akarja, hanem mert NINCS IS NEKI OLYANJA:

már ő sem kapta meg a saját szüleitől. 

A kínzó, elviselhetetlen sóvárgás a feltétlen szeretetet iránt szinte elviselhetetlen…

És ha az ember erről lemond – mármint arról, hogy a legfontosabbat, az elfogadó, feltétlen anyai szeretetet valaha megkapja – az olyan, mintha az ember meghalna.

Ez egyenlőnek hangzik az öngyilkossággal. Eltépni az utolsó összekötőszálat, feladni az utolsó reményt… 

Hát hiszen hogy lehet lemondani a levegőről, az életről, az ételről, a reményről?

És mégis – ez a lelki „műtét” elkerülhetetlen, ha az ember élni akar.

És ha egy jó terap vagy valamilyen különleges lelki történés során ez a műtét megtörténik – az ember új testet és új lelket kap.

Az érzés elmondhatatlan, leírhatatlan.

Legalábbis velem így történt.

Az is fontos, hogy nem szabad visszanézni.

A műtét helye sokáig fáj, az anya hiánya sokáig fáj, ha az ember erre gondol, beleőrül a fájdalomba.

Fontos a gondolkodás irányítása – pozitív dolgok felé.

Apró, hétköznapi, elemi létfunkciók felé pl.

hogy lélegezni jó. hogy feküdni az ágyban jó.

hogy tisztálkodni jó. hogy mozgatni az ujjainkat, a végtagjainkat, akárminket – jó.

és hogy jé, élünk. Pedig már megértettük, hogy az anyánk nem tudja nekünk megadni azt, amire vágyunk.

nem tudja. és erről nem tehet. mert nincs nekije az, amire szükségünk van.

sajnos. 

rettenetes, igen. kimondhatatlan.

és mégis, nem mi vagyunk egyedül, akikkel így kiszúrt az élet, és ennyi lelki fájdalmat rakott a nyakunkba.

a fájdalmat le lehet rakni. Nem muszáj egy életen át cipelni.

érdeme.s