kedd óta próbálom összekaparni magam. a szerda rettenetes volt, azóta meglepően gyorsan javulok. még fura vagyok, de már nem sokkos.
arra számítottam, hogy másnap hívogatni fog a két áruló, hogy szabadkozzanak, de nem ez történt. itt már biztos voltam benne, hogy dugtak, miután elüldöztek. csütörtökön felhívott a barátnőm, hogy mi volt a bajom. elmondtam, szokás szerint valószínűtlenül higgadtan és tárgyilagosan. utána másfél órán keresztül hallgattam a bocsánatkérését és a végén már én győzködtem, hogy nincs semmi baj, nem jelentett semmit a pasi. tagadta, hogy dugtak volna. úgy tettem, mint aki elhiszi. aztán, miután leszögeztem, hogy a sráccal nem találkozunk többet, felajánlotta, hogy összehoz egy sokkal jobbal. de persze nem dugtak, hihető.
pasi azóta sem keresett és én sem szándékozom többet találkozni vele. ha véletlenül összefutunk valaha, akkor büntetően hideg és udvarias leszek. azon nem fog élvezkedni, hogy mennyire sikerült megbántania, ezt nem adom meg neki.
a meló egyelőre fasza, de a jövő hét nagyon neccesnek ígérkezik, izgatott vagyok. igyekszem leginkább erre koncentrálni.
megpróbáltam vásárlással feldobni magam, de a világon semmit nem találtam, ami kicsit is tetszett volna, úgyhogy vettem Sziget hetijegyet és gondolkodom rajta, hogy kiruccanok valahova egy hétvégére. Londonban és Zürichben vannak barátaim, akik folyton nyúznak, hogy látogassam meg őket, de szívem szerint egyedül mennék mondjuk Berlinbe vagy Amszterdamba. ezt még ráérek eldönteni, mert csak a záróvizsgám után jöhet szóba a dolog.
Szerző:
