az állákeresés kezd viccesen morbid lenni. ez a hetem interjúkban gazdag volt, egyet elcsesztem, egy másikon utólag visszagondolva is hibátlan voltam, de szerintem nem jutok tovább, egy harmadik meg olyan ocsmány volt, hogy menten fel is ajánlották az állást és csípőből elutasítottam. ez tudom, hogy nagyképűnek tűnik, de akkor inkább elmegyek pultosnak egy török gyorsétterembe, minthogy elfogadjak egy ilyen kiszipolyozó munkát ilyen megalázó pénzért.
jövő hétre egyelőre nincs konkrét interjúm, ami nyugtalanít. egy pendingel, ami közepesen vonzó, de legendásan nehezen megszerezhető pozi.
Casanova annyit dolgozik, hogy már vagy egy hete nem is láttam. esténként többnyire felhív, beszélünk pár általános dologról, oszt’ annyi. átmenetileg leredukáltam a szociális életemet.
tegnap félve bár, de találkoztam egy nagyon régi barátommal. vele azért mertem összefutni, mert ő is nyomorultúl van és mellette nincs az a boldogság-kényszer, ami másokkal. vele az a problémám, hogy bár reménytelenül szerelmes egy nőbe, már szinte az összes barátnőmet megdugta, és valamiért folyamatosan nyomul rám is, pedig tudja, hogy esélytelen. utálok nemet mondani, de neki már annyiszor megtettem, hogy megszámolni sem tudnám.
rémálompasi továbbra is itt ólálkodik a fejemben. mondjuk ki, megőrültem szépen. nem különösebben szeretem Kispált, de ez most betalált:
Emese, most már indul a buszod,
Menj haza szépen,
Látszik, hogy tudod,
Hogy meg vagy bolondulva,
S holnap ne gyere újra,
Ne gyere újra!
megszállottan meditálok, edzem, nem eszem és (ami tényleg fura) nem is iszom. nagyon régen természetes nálam, hogyha valami baj van, akkor megiszom egy-két pohár bort feszültségoldásra, de most valamiért azt érzem, hogy csak gyengítene az alkohol. vagy két hete nézek egy üveg bort az asztalon, de undorodok tőle. xanaxot sem tolok, nem is vagdosok, minden válságkezelő mechanizmusomat kiiktattam és az a morbid, hogy ez nem tudatos elhatározás volt, hanem egyszerűen nem érzek rájuk késztetést. pedig szinte minden olyan pocsék, amilyen csak lehet. ez nem én vagyok. én önpusztító voltam szinte mindig, nem is nagyon akartam másmilyen lenni soha, nem értem, hogy mi ez. az emberek saját akaratukból is nehezen tudnak megváltozni, engem meg mintha kicseréltek volna. tudom, hogy ez furán hangzik, és egyáltalán nem baj, ha elhagyom a hülyeségeimet, de hogy jött ez most magától? mi történik velem?
Szerző:
talan kezdel felnoni….