ma sem adnék címet

őszintén szólva a világon semmi sem történt, de ez eddig sem tartott vissza a posztolástól.

a munkakeresés a fő projekt továbbra is. a héten volt két interjúm, az egyik nagyon jól ment, a másik kevésbé. a jól sikerült elvileg holnapig szól vissza az esetleges következő fordulóról, de szerintem nem fog és már előre látom, hogy kiborulok. vagy visszaszól, hogy nem jutottam tovább és attól borulok ki. ez a két derűs opció van. csak tesztek voltak, két szakmai és egy személyiség. a szakmaiak azt hiszem hibátlanok lettek, szóval sanszos, hogy én leszek az első ember a történelemben aki egy személyiségteszten bukik el.

álompasival kapcsolatban nagyon picit, szinte alig érezhetően, de csillapodni látszom. társaságban például már megállom, hogy szóba se hozzam, ami mindenki másnál alap lenne, de nekem nehezemre szokott esni. ha van valami dolgom, azt haladéktalanul elvégzem és nem engedem, hogy rákalandozzanak a gondolataim. tudom, nem nagy lépések, de legalább az irány jó.

továbbra is pályázok állásokra, edzek, meditálok és elkezdtem az autogén tréninget is. már többször kifejtettem itt, hogy egy csomó hasznos dolgot csinálok, igazából mindent úgy csinálok, ahogy bárki tanácsolná, de az az igazság, hogy baromira letör, hogy az eredmények nem jönnek olyan gyorsan mint ahogy szerintem kellene. aktuális célom elérni egy olyan állapotot, ahol szinte algoritmikusan végzem a dolgaimat, de nem is várom azt, hogy eredménye legyen. és egyszer csak majd bejön, de addig nem foglalkozom a csalódásokkal.

Casanovát azóta is boldogan nélkülözöm, ami még mindig pozitív. nem hittem volna, hogy ilyen sokáig megszabadulok tőle.

a minap ismét belecsaptam az éjszakába. a forgatókönyv a szokásos volt, barátok, kocsma, lerészegedés, szerelmi és egyéb drámázás, másnap bocsánatkérő körímélek és gyónásos hívások. kicsit szövevényes, de nekifutok a leírásának. kezdem a szereplők tisztázásával.

egyeske barátnőm: aki anno ráhajtott Casanovára, amit viccesen tudattam vele, de nem mondtam el, hogy mekkora árulásnak éltem meg.

hármaska barátnőm: ő az, aki minden hímnemű barátommal lefekszik egyetlen egyszer, majd amikor nem keresik utána, elkezd drámázni, kiborul, szüzességi fogadalmat tesz, majd másnapra eldönti, hogy inkább kurva lesz. ezt megfűszerezi azzal, hogy utána szabályosan zaklatni kezdi a srácokat az érzelmeivel és a vallomásaival, ami az egyéjszakás kapcsolatoknál nekem elég fura. ezt leszámítva tényleg imádnivaló lány.

‘a srác’: közeli barátom, hármaska egyik csalódása.

lánybulinak indult az este, hármasban iszogattunk a kedvenc kocsmánkban. aztán hármaskának a harmadik pohár már nagyon nem tett jót és elkérte a mobilomat. elképzelésem sem volt, hogy mit akar, de nem is nagyon gondolkodtam rajta, simán odaadtam neki. aztán indultunk volna a szomszédos étterembe vacsizni, amikor felbukkant ‘a hím’. itt esett le, hogy hármaska neki küldött üzenetet a telefonomról, mert attól félt, hogy ha a saját számáról keresi, akkor nem jön le. vagyis tudtomon kívűl csapdába csaltam szegény srácot. itt kettéváltunk, én egyeskével vacsiztam, hármaska meg túszul ejtette a hímet a kocsmában. kicsit később csatlakoztak hozzánk, na itt már hármaska alig ült a széken. négyen ültünk az asztalnál és hármaska pedig elkezdett sms-eket küldeni nekem úgy, hogy ott ült velem szemben. tartalma, az nem volt az üzeneteinek (ilyeneket írt, hogy „na” ne már” én most lépek”) én meg baromi udvariatlannak éreztem, hogy sms-ezünk a többiek feje felett ezért megkértem, hogy inkább beszélgessünk. itt felpattant és lépett. majd egyeske is távozott. a hímmel elindultunk egy másik helyre, majd megállított minket egy idegen pasi, hogy nem szeretnénk-e venni tőle 0,5-ös frontint. a hím nem akart, én annál inkább. természetesen ráittunk. természetesen másnap reggel nagyon megbántam, minden csontom fájt. a hím szokása szerint finoman rámhajtott, én szokásom szerint finoman hárítottam aztán léptünk haza. 

az este végén az volt a slusszpoén, hogy a kedvenc taxisomat hívtam, akivel szinte mindent meg szoktunk beszélni. néhány hónapja még nagyon rosszul ment a sora, de mostanra baromira összekapta magát, aminek szívből örülök. amikor elmeséltem, hogy nekem most mennyire pocsék minden, akkor emlékeztetett, hogy mit mondtam neki néhány hónapja: ez csak egy állapot, elmúlik. akkor is hittem benne, amikor neki mondtam és most is, amikor ő emlékeztetett rá. szeretem ezt az embert.

ma felhívott a hím (pedig ritkán szokott, többnyire társaságban találkozunk), hogy fussunk össze a jövő héten. nem mondta ki, de célzott rá, hogy hármaska nélkül, aki azóta is zaklatja. nem tudom, hogy mit kellene csinálnom, imádom hármaskát, de nem akarom elveszíteni a kattanása miatt a barátaimat. nem a hím az első, aki kérte, hogy nélküle találkozzunk inkább. ő nem veszi észre magát, de nem merem megmondani neki, mert tudom, hogy összeomlana. folyton mondom neki, hogy ne keresse őket ennyiszer, de mindig az a vége, hogy neki szüksége van erre. az ő dolga, hogy hogyan rémiszti el (az egyébként normális) srácokat, ha idegenekkel tenné, az kicsit sem zavarna, de ők az én barátaim és félek, hogy elvesztem őket miatta. ez az a dolog, amit lehetetlenség megbeszélni.