keserédes büszkeséggel jelentem, hogy sikerült elérnem a tökéletes mélypontot.
a tegnap esti töketlenségemnek megelégelte a sors (amiben nem hiszek) és intézkedett helyettem. baráti filmnézésemet Casanovával megzavarta egy telefon a csajtól, akivel évekig csalt. Casanova udvariasan felvetette, hogy nem kell mindenképpen lépnem, maradhatok velük hármasban.
percekkel később már a csodálatos barátnőm nyakában zokogtam, aki volt olyan édes, hogy lerángathattam éjszaka. iszogattunk, vígasztalgatott, de legfőképp elviselt, pedig tegnap este ez igazán nem lehetett könnyű. amennyire lehetett összekapart aztán elindultunk haza. kitaláljátok, hogy ki jött szembe az utcán szerda, késő este egy olyan helyen, amitől mindketten baromi messze lakunk? hát persze, hogy álompasi. ő telefonált, én bokáig lesírt szemfestékkel próbáltam kilátni a szemeből. elegánsan biccentett, én vissza és elsuhantunk egymás mellett. ennyi.
kb. 2,5 óra alatt hazasétáltam. ha tegnap este láttatok egy zokogó libát végigmenetelni a városon, az sanszos, hogy én voltam. otthon kis bor, kis vágás, kis xanax majd alvás. reggel szokás szerint kómásan ébredtem a xanaxtól, ragtapaszoztam aztán (szó szerint) fájdalmasan röhögtem, hogy milyen bénán járok szétvágott lábfejjel.
Casanova ma keresett párszor, amire számítottam is. fel akartam venni és azt hazudni, hogy nincs semmi baj, de nem voltam rá képes.
Szerző:
Ajjaj…. együttérzésem….
Tudom milyen ez…
köszönöm.
mondtam, szerintem ez a csanova nem illik hozzád,miért nem egy álompasi után sóhajtozol, a neve is többet és jobbat árul el. Nem kell ragaszkodnod pont ehhez az álompasihoz.
Még jó hogy nem vetted fel Casanova telefonját.