Augusztus 18-án, szombaton így vélekedtem:
„Ma reggel olyan volt, mintha az ébredéssel kivesztek volna belőlem az érzelmek. Üresnek éreztem magam. Azon gondolkoztam, hogy honnan tudja az ember, hogyha szeret valakit. És honnan azt, ha már nem. Ekkor visszajött belém egy kis élet, mert elkezdtem sírni. Egész nap étvágyam se volt, csak reggel ettem (ami amúgy már délelőtt 11 után volt…) Később gondoltam egyet, mondom kimegyek sétálni egy barátnőmmel, hátha jót fog tenni, és kizökkenek ebből a hülye depiből. Hát, ez valahogy kurvára nem jött össze. Míg beszélgettünk, úgy-ahogy picit jobban is éreztem magam, de miután elváltunk, bár ki se jöttem volna inkább… Még rosszabb lett minden. Alig bírtam hazavánszorogni. Egyszerűen szinte erőm se volt, kb. mintha a beleimet vonszoltam volna magam után… Nagyon szar volt. Most sem jobb igazából. Ez gondolom a „büntetés” a tegnapi fasza kis kedvemért, de amúgy nem hiányzik a depi. Jókedvet akarok… Csak ilyenkor minden olyan reménytelennek látszik.”
Szerző:
