Anyám meglátása szerint 13 éves korom óta vannak velem „problémák”, legalábbis anno az egyik pszichiáternek, akihez régen jártam, ezt mondta. Furcsa, mert 13 éves korom óta vannak normálisabb emlékeim csak, az azt megelőző korszakomból nagyon kevés emlékem van. Ezt talán tudom arra fogni, hogy nem volt egyszerű és szép gyerekkorom. Anyagilag nem szenvedtem hiányt semmiben sem, lelkileg volt megterhelő mindenki számára a múlt. Ennek már több, mint 10 éve. Szerintem az akkor történt események hatására a rosszakkal együtt elfelejtettem a legtöbb jót is, bár a legrosszabb dolgok közül pár emlékfoszlány sajnos megmaradt.
Mikor középiskolás lettem, a szuicid hajlamaim megint előtörtek. 3 éve öngyilkossági kísérletem volt, a későbbiekben meg se tudtam igazán magyarázni a miérteket. Ekkor 15 voltam. Kedélyjavítókat írtak fel, havonta egyszer pszichiáterhez, hetente egyszer pedig pszichológushoz kellett járnom. Mondanom se kell azt hiszem, hogy amint jobban éreztem magam, abbahagytam az egészet, és nem mentem vissza többet.
Pár „emlékezetes” mélypontom még:
– 17 éves voltam, Karácsonykor. Napokig nem bírtam kimozdulni, hol a sírtam, hol csak aludtam, hol vágtam magam. A fizikai fájdalom elviselhetőbbnek bizonyult, mint a lelki.
– 18 évesen, télen. Nem is tudom, ezt hogy írjam úgy le, hogy érthető legyen. Az igazságot nem szeretném kiteregetni, testi problémák miatt kórházban voltam 2 napig, lelkileg nagyon megviselt az az időszak. Két napig nyugtatóztak. Nyugtató nélkül létezni nem bírtam. Folyamatos sírógörcseim voltak.
– A következő ilyen a születésnapomon volt. Egész nap a sírás folytogatott, nem bírtam emberek közt lenni.
Ez csak pár túlontúl emlékezetes – negatív értelemben – mélypont számomra, örülnék, ha „csak” ennyit éltem volna meg, bár elég rettenetes volt külön-külön mindegyik.
Tavaly nyáron lettek még durvábbak a hangulatváltozásaim, és már önmagamat alig tudtam elviselni. Dührohamok: egyik percben még tök normális voltam, aztán meg ha valaki hozzám szólt, egyből elkezdtem kiabálni, de teljes hangerővel (volt hogy alig tudtam utána megszólalni is, majdnem elment a hangom is, annyit ordítottam). Épp ezért próbáltam nem sok időt tölteni itthon, vagy inkább egyedül voltam. Ha viszont épp pörögtem és jókedvű voltam, akkor csökkent az alvásigényem, sokszor hajnalig fenn voltam, nem tudtam aludni. Ismerkedhetnékem volt, beszélgetőtársra vágytam, jobban éreztem magam társaságban is. A legkisebb, legjelentéktelenebb dolgoknak is tudtam örülni, a legapróbb örömérzet is könnyekre fakasztott.
Ősszel elmentem egy pszichiáterhez, diagnosztizált nálam két dolgot, de nem tudott dönteni igazából, mert ahhoz szükség lett volna még egy pszichológussal való beszélgetésre. Tehát, ami a leletemen szerepelt: „Egyéb bipoláris affektív zavar” és „Disztímia”. Én már eddig is a bipolárisra gyanakodtam, ugyanis tudtommal a disztímia nem jár hangulati zavarokkal, nekem meg van egy pár. Hogy pontosan a bipolárison belül hova is „tartozom” abban nem vagyok biztos. Naponta előfordul párszor, hogy csak úgy vált egyet a hangulatom. A tippjeim: kevert fázis, ultradián lefolyású vagy lehet csak túlreagálom néha magam, és viszonylag enyhébb ciklotímiában szenvedek. Nem tudom, de igazából nem is ártana talán visszamenni a dokihoz. Viszont most jól érzem magam, úgy érzem nincs nekem szükségem ilyenekre, mellesleg nem akarok gyógyszereken élni. Félek, mi lesz ha csak rosszabb lesz minden.
Gondolom fiatal vagy, tizenéves.
19 vagyok.
Hü, fiatalabbnak tippeltelek… De nem baj. Én 20 elviekben, aztán meg kitudja. 🙂
csak azt akartam írni, hogy anno. nagyon ilyen voltam, és rám mondták a bipolt, de valahogy kibújtam az akkori énemből, hogy bipol legyek. De tudom milyen érzés azt hiszem, amiről írtál.
Gondolom, mert megakadtam ott, hogy „13 éves korom óta”. Régen volt már az, de nem kívánkozom vissza abba a korszakomba se. Egy-két dolgot most vettem észre, hogy kihagytam. (Pótoltam)
Én azért is említettem meg külön a pszichiáternek, hogy ez van, mert eredetileg megint nem emiatt akartak a pszichiátriára küldeni. Majd ha úgy van, kérek időpontot, biztos ami biztos alapon.
Igazából ez csak töredéke. Nem is tudom… Sokszor olyan megfogalmazhatatlan. Főleg, mikor lent vagyok a béka feneke alatt.