Emlékszem, hogy egyszer egy rajzszakkörön festés közben kevertem a tempera színeit, és a szakkört vezető tanárnő ezt meglehetősen nehezményezte. Gitta néni volt a neve.
És arra is, hogy – Gitta néni művésznő!! most már értem, valóban érzékeny ember és nevelő!! – aztán mégis valahogy nagyon kedvesen és szeretetteljesen zárta le a témát, mert a megdermedt némaságomból is látta, hogy valami nem stimmel velem – talán hogy nagyon rosszul esett nekem a beszólása és teljesen leblokkoltam tőle…
Balaton… talán én már iskolába jártam, de a húgom azt hiszem, még nem – vállalati üdülőben nyaraltunk… A húgom leforrázta magát szegény valamivel – jaj, drágám, nagyon fájhatott neki, nagoyn sírt – én meg kiszaladtam a házból hogy segítséget hívjak. azt hiszem, ez volt az egyetlen alkalom, hogy külső segítséget mertem volna kérni, – homályosan érzékeltem, hogy túl sok a feszkó nálunk – de amikor visszatértem a házba valakivel, apu nagoyn hamar lerendezte a dolgot és elküldte az illetőt. és nekem meg jól a lelkemre kötötte, hogy idegeneknek ne szóljak máskor, ha valmai baj van otthon, mert mi azt megoldjuk…
T. – … életem első igazán nagy szerelme, nyolcadikban – fent ültünk a szárítóban, a lépcsőn, ő a vállamra tette a karját – hallgattunk, szorongtunk… – nemrég tudatta velem, hogy a fia egy családi tragédia folytán az újságok címlapjára került -…. –
gyakran eszembe jutnak a „legjobb barátaim” az általános iskolából… – nem voltak sokan. De mindegyik nagyon zűrös lett később… Szegény K. barátnőm meghalt mellrákban 32 éves korában, egy kicsi fiút hagyott maga után.
születésnapjaim – azt hiszem, egyszer volt születésnapi partim – a „barátaim” az ágyunkon ugráltak – program az nem volt persze, – és azt hiszem, ez elég is volt anyuéknak.
bezzeg a húgom barátai – azok tudtzak normálisan viselkedni, és ők jöttek is rendszeresen aztán születésnapi zsúrozni.
most itt állok, egy héttel a születénsapom előtt, és nem tudom, hogy hogyan is kéne megünnepelni…
már a kisfiam is kérdezgette, hogy kit fogok meghívni… hát – nem tudom.
Szerző:
