tegnap gonosz voltam egy kollegámmal ami miatt furcsa érzéseim vannak. nem tudom eldönteni, hogy a bűnéhez arányosan gázoltam-e a lelkébe vagy túlzottan. nálam az alapelv, hogyha gondom van valakivel akkor úgy tudatom vele, hogy megértse. inkább vagyok egyenes és félreérthetetlen mint udvarias. szerintem így hatékonyabb.
a leányzót amúgy kedvelem, de valószínűtlenül fontos neki, hogy mindenkinél jobb legyen a munkában. ezzel önmagában nincs semmi gond, nem tartom különösebben okosnak, de a multis átlagnál tényleg kicsivel jobb viszont szakmailag egyáltalán nem veszélyes rám. nem igazán hajlamos megosztani az infokat, de ebből eddig nem volt különösebb gond. egészen tegnapig. amikor ugyanis kiderült, hogy négy olyan információt is elfelejtett átadni, ami miatt 3 napi munkát csinálhatok újra. és még nem találtam ki, hogy hogyan tálaljam a főnöknek. láttam az arcán, hogy komolyan azt képzeli, hogy jobb könyvelő nálam csak azért, mert ő kapott az elődömtől egy excelt bizonyos szállítókról, akiket máshogy kell kezelni és ezt elfelejtette megemlíteni (vagy feltenni a hálózatra a fájlt). aztán szépen kiborult, hogy most akkor mi lesz, elbukjuk az auditot (lószart!) miért nem szóltam, hogy segítségre van szükségem stb… na, itt szakadt a cérna. röviden összefoglalva, érzékletesen kifejtettem neki, hogy nem attól lesz jobb könyvelő, hogy visszatartja az infókat és hátráltat másokat, hogy ő jobbnak tűnjön, hanem attól ha szépen megtanul könyvelni. ha ez önmagában nem lenne elég érzékletes, ezt kb 5 percben kifejtettem neki csendesen, nyugodtan, azzal az önbizalommal, ahogy egy könyvelő beszél egy bölcsésszel, aki azt hiszi, hogy ha számlákat iktat és tartja a dress codeot, akkor ő már rögtön szakmailag kompetens. kitaláljátok, hogy erre mit lépett? hát persze, elkezdett sírni, hogy mindenki őt babusgassa. itt már határozottan meg akartam ölni. én kulturáltan és egyenesen elmondom neki (és nem a főnökének!) a véleményet arról amit csinált és erre ahelyett, hogy bocsánatot kérne vagy megvédené a saját álláspontját beveti a szánalom kártyát és elkezd sírdogálni. ezzel mit lehet kezdeni?
na mindegy.
hogy levezessem a napot elvállaltam egy esti idegenvezetést, ami viszont csodás volt. nagyon cuki amerikai lányokat vittem, akiket pont nem érdekelt a város, mert éppen szerelmi drámáztak. ennek az lett a vége, hogy másfél órai erőlködés után feladtam az idegenvezetősdit, levittem őket a Margitszigetre, vettünk néhány üveg bort és jól kibeszéltük a pasikat. meglepően sok jattot kaptam és a főnököm reggel küldött egy smst, hogy mit csináltam velük, mert felhívták a csajok, hogy megdícsérjenek. ez nagyon jól esett.
a szociális életem érdekesen alakul, egyre több olyan emberke bukkan fel nagyon régről, akikkel az elmúlt 10 évben nem nagyon beszéltem, viszont mostanában egyre többet vagyunk együtt. ez egész jó. vannak viszont közelebbi barátaim, akik valamiért mintha eltűntek volna kicsit, velük is többet kellene foglalkoznom. terveim szerint fogok is.
pasikról semmi érdemlegeset nem tudok mondani, casanova nem jelentkezik és ennek kimondottan örülök, egyre több volt osztálytársam próbál megdugni, aminek az lesz a vége, hogy kellemetlennek fogják érezni, hogy velem találkozzanak vagyis ki fogok kerülni ebből a társaságból. ha valakinek van ötlete, hogy hogyan tudnám visszaállítani magam barát státuszba (ami gimi alatt tökéletesen működött) azt nagyon megköszönném. álmaim pasija meg nagyon elfoglalt és vígan éli a kísértésekkel teli életét, ami egyenlőre nem különösebben zavar (én sem otthon nézem a tévét esténként), de persze jó lenne ha többet látnám. ez nem rajtam áll, majd alakul magától. mindenesetre kicsit elbizonytalanodtam, hogy annyira tetszem-e neki mint szeretnék, de tudom, hogyha erőlködnék, akkor minden vonzerőmet elveszteném. nem mondom, hogy könnyű, de nincs más lehetőség. tudjátok milyen pocsék az amikor nagyon találkozni akartok valakivel, aki gyakran lepattint (nem szemétségből, egyenesen megmondta, hogy egyrészt most rengeteg munkája van, másrész meg van egy másik lány is, akivel nem tudják eldönteni, hogy akarják-e egymást) és amikor ráérne, akkor is taktikáznom kell (=néha nemet mondani) csak azért, hogy megmaradjak vonzó, szuverén egyéniségnek, akinek szintén van más dolga is mint vele lenni? nem könnyű.
Szerző:
